Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Jogosan esik rosszul, hogy...

Jogosan esik rosszul, hogy anyósjelölt kizárt engem a családi nyaralásból?

Figyelt kérdés

Kb. egy hónappal ezelőtt bejelentette a barátom, hogy egy hetes külföldi nyaralásra megy a szüleivel, meg a testvérével. Elmondta, hogy mondta az anyjának első körben, hogy nem biztos, hogy ő ezen részt akar venni, merthogy már 25 évesen annyira nem "divat" szülőkkel járni nyaralgatni, meg amúgy is sok a munkája, de anyuka végül kisírta hogy menjen, arra hivatkozva, hogy úgyis ritkán találkoznak (havonta kb. egy hétvégét megy haza a barátom,és én is szinte mindig megyek vele), és legalább most legyenek huzamosabb ideig együtt. Jó hát mondom miért ne legyenek együtt csak a szűk család,én még annyira úgy se vagyok családtag, úgyhogy elfogadtam a helyzetet. Majd utána hozzátette a barátom, hogy rajtuk kívül megy még két család akikkel a szülei jóba vannak. Na ott kicsit már másabb lett a helyzet, arra gondoltam magamban, hogy valóban családias lesz a hangulat, mindenkire gondolt anyuka ( ő szervezte a nyaralást) csak rám nem. Barátommal decemberben lesz két éve , hogy együtt vagyunk, ami tudom nem sok idő, de rosszul esik. Anyukájával nincs semmi bajom, ha mentünk hozzájuk, szívesen beszélgettem vele, és úgy vettem észre neki sincs velem baja. Tök kellemetlenül érzem magam, barátomnak nem mertem mondani, mert nem tudom mennyire lenne jogos a "panasz", de rosszul esik. Én fordított helyzetben, biztos nem mennék el nélküle nyaralni.

22/L


2017. aug. 30. 08:35
1 2 3 4 5
 21/41 anonim ***** válasza:
35%

20!

Biztos nagyon normális lehet a házasságod.

Biztos nem lennék olyanban mint a tied.


Csak ámulok mik vannak.... te nem feleség vagy, csak egy csaj...

2017. aug. 30. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/41 anonim ***** válasza:
79%

Off, de miért baj az, hogy a férfi látogatja az anyját?

A barátom kétnaponta felhívja, szokta többször látogatni, hétvégéken. Jó a kapcsolatuk, nekem is jó az édesanyámmal és örülök neki, ha láthatom. Annak is örülök, hogy a barátom törődik az édesanyjával, és tiszteli, inkább legyen egy érzéketlen macsó?

2017. aug. 30. 11:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/41 anonim ***** válasza:
59%

22! Nincs azzal gond ha jo a kapcsolatuk! Az én parom minden nap beszél az anyjával telefonon. Ket hetente elmegyünk hozzájuk.

De! Nem tart igényt arra hogy kettesben programozzanak vagy hogy nyaralni menjenek úgy hogy én se vagyok ott. Sőt! Nálunk teljesen normális ha én is megyek.

2017. aug. 30. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/41 A kérdező kommentje:

Igen írtam, hogy megértettem volna, ha csak ők négyen mennek családi nyaralásra,de rajtuk kívül megy még két család! Tisztába vagyok vele, hogy nem vagyok családtag,csak egy " barátnő", de igenis rosszul esik.

Nem vagyok se pióca, se pincsi kutya, nem akaszkodok rá a barátomra. Itt lakik tőlem egy utcával lejjebb, mégis egy héten maximum három-négy alkalommal találkozunk. De Ami a havi egy hazajárását illeti...én már többször mondtam neki, hogy menjen egyedül haza anyukáékhoz, de olyankor mindig durcizik, hogy miért nem akarok vele menni, meg hogy nem zavarok stb...most én hiába eröltetem legyen a szüleivel, ha egyszerűen nem megy nélkülem. Ha ott vagyunk apjából kb. semmit se látok, mindig a vállalkozásával van elfoglalva. Anyukája meg folyton tesz-vesz, főz, mos, takarít, kertészkedik kb. mindent csinál csak nem a fiával van. Elég nagy a házuk van, szó szerint eltűnik mindig valamelyik szegletében. Ha előbukkan beszélget velünk, de megy is a dolgára, ő se szokott ráakaszkodni olyankor a fiára. Ezért szoktam mondani barátomnak, hogy menjen egyedül haza, hátha akkor többet foglalkoznak egymással.

2017. aug. 30. 12:09
 25/41 anonim ***** válasza:
84%

# 23


Rendben, félreértettem.

Mondjuk engem a közös progizás sem zavarna, de mindenki más.


Kérdező, nem lehet, hogy az anyagi része miatt volt a gond, mondjuk barátod annyira nem tudta, hogyan illene, hogyan legyen, hogy inkább a "könnyebb" utat választotta és hagyta annyiban, rákenve kicsit az anyjára? (Ami persze nem jó)

2017. aug. 30. 12:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/41 anonim ***** válasza:
69%
Azért szerintem a kérdező több, mint "aktuális barátnő", könyörgöm, 2 éve együtt vannak, nem most csípte fel a Gozsduban...
2017. aug. 30. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/41 anonim ***** válasza:
44%
Nem tudom ki írta, hogy nem kisgyerek már, hogy igénye Legyen az anyjával kettesben lenni. Én 42 vagyok, de bizony néha szeretek az anyámmal kettesben lenni, beszélgetni a férjem nélkül. Ő is ugyanígy a saját anyjával. Attól, hogy házasok vagyunk, még nem vagyunk ossze nőve. A kérdező pedig csak barátnő, megcsak együtt sem el a barátjával, így igen, ő csak az éppen aktuális parter, mindegy hogy mennyi ideje vannak együtt. Semmi keresnivalója a családi nyaralason. Az hogy az anya kit hív a meg, az ő dolga, ezt aztán senkinek nincs joga számon kérni rajta. A kérdező barátja szolhatott volna, hogy ő szeretné, ha a barátnője is jönne, vagy hogy ő nem akar nélküle menni, de nem tette. Nem "anyós jelöltet" kell szidni, pláne hogy innen nézve nem lesz a kerdezobol egyhamar feleség, hanem Max a kedves partnert
2017. aug. 30. 12:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/41 anonim ***** válasza:
85%
Oké, én ezt értem, de ha ott egyéb, gondolom baráti családok is lesznek, akkor nettó szemétség családi nyaralásnak nevezni az ilyesmit, ennyire a kérdező is családtag, mint a jóhaver szomszéd família.
2017. aug. 30. 12:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/41 anonim ***** válasza:
28%
"Anyósjalölt". Szóval már menyasszony vagy akkor gáz. Ha csak barátnő akkor meg nincs mire verni magad.
2017. aug. 30. 14:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/41 anonim ***** válasza:
85%

1, a barátod miért nem mondta, hogy ok, anya, de Szilvi is jön velünk, mert összetartozunk.


2, valóban nem vagy családtag, így az anyuka nem köteles meghívni, ha nem szeretne


3, furcsa, én szívesen látnám a fiam-lányom párját, ha nem két hetes a kapcsolat, vagy nem egy echte idióta/hisztigép

2017. aug. 30. 14:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!