Váratlan élethelyzet, hogyan maradjak "nyugodt"? Kicsit hosszú, de érdekes.

Sajnos az történt, hogy férjemmel egyik napról a másikra (szó szerint, olyan szinten váratlanul történt minden, hogy délután még mosolyogva mentünk haza, de aznap este már a bőröndbe pakoltam és máshol aludtunk...) el kellett költöznünk. A szerencse annyi, hogy albérlet volt, ahol éltünk, és egyébként is idén terveztünk(és tervezünk továbbra is) saját lakást vásárolni, csak nem így akartunk kiköltözni, ahogy történt... De addig ugye nincs más megoldás, mint vissza a szülőkhöz, mivel az albérlet egy baráti szívesség volt inkább, és csak rezsit kellett fizetni. Emiatt másik albérletbe nem igazán mennénk, ahol 100ezer csak a bérleti díj...vagy több...

Viszont az anyósom...hát nem könnyű eset. Tudom, egy szavam sem lehet, mert az ő lakásában élünk, de nem ingyen, mindent állunk magunknak, és a rezsi ránk eső részét is fizetjük, amíg itt vagyunk. Nem is mondtam én nekik semmit,mosolygok mindenre, hogy jófej legyek, de elég nehéz elviselni anyósomat. 1 hónapja vagyunk itt, és nem volt még egy olyan nap sem, hogy ne rinyálna órákon át apósomnak. Folyton folyvást az ő hangját lehet hallani, állandóan szúrja valami a szemét, neki mindig minden baj... De olyan baromságokat miatt pampog, hogy eszméletlen... Csak egy pl.: Neki nem mindegy, mikor mész el boltba...és ha neki valami nem tetszik, szó szerint 2-3 órán át mondja a magáét...

A férjemmel azóta egyszer tudtunk együtt lenni... Napközben ugye odavan dolgozni ő is, mire hazaérünk, anyósom is itthon van, és onnan kezdve vége a napnak úgymond, pedig most délután 5-ről beszélek. Állandóan kinnt kell ülni vele, órákig panaszkodik, ha pedig félrevonulnánk, 10 percenként szól vagy nekem, vagy a fiának... Egyszerűen mozdulni nem lehet tőle sokszor. Mostmár kezdek besokallni. Az életem egy bőröndben van, és nem tudom a magam ritmusában élni az életem a férjemmel, mert hát ez a helyzet. Egy délelőtt voltunk itthon mindketten, kettesben, nah, akkor egész délelőtt egymást másztuk, annyira vártuk már, hogy végre csak ketten legyünk. És valószínűleg még 2-3 hónapig ez lesz.

Ti mit csinálnátok a helyemben? Próbálok mindenhez jó arcot vágni, mert nem otthon vagyok, főzök, mosok, bevásárolok, de nem bírom már, hogy 1 óra nyugalom nincs tőle, ha itthon van. Pedig nem is olyan idős, hogy ne lássa a fától az erdőt,hogy ne vegye észre magát... 55 éves.

Szerintetek?

30N