Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Mit lehet tenni egy teljesen...

Mit lehet tenni egy teljesen begőzölt anyóssal?

Figyelt kérdés

Anyósomnál éltünk ketten a párommal. Engem már elüldözött, egy hazug sunyi kis dögnek tart. Mindez kb. fél év leforgása alatt sikerült magának bebeszélnie, előtte jóban voltunk. És mivel a párom kiáll értem, próbál védeni, ezért úgy tűnik, most a páromat (a saját fiát) akarja tönkretenni. Élhetetlenné tette az egész életét. És gyötör a bűntudat, mert miattam kapja ezt, ha nem védett volna minden áron, ha nem állt volna ki mellettem, talán nem lenne most ez.

Egyszerűen nem lehet vele beszélni, mindenben hibát keres, és természetesen talál is. Olyan ez, mint a szegény nyuszika esete, "ha van rajta sapka, akkor azért, ha nincs, akkor meg azért".

Miért csinálja ezt? Miért akar elüldözni maga mellől mindenkit, miközben retteg egyedül maradni? És nem hallgat senkire, mintha szemellenző lenne rajta, nem lát, nem hall, nem fogad be más információt, csak neki lehet igaza.

Talán még ezen a héten el tud jönni a párom is, csak nem biztos, hogy meg tud egyezni az anyjával, lehet, hogy be sem engedi, hogy összeszedje a bútorait, holmijait.

Nem tudom mi ebben a helyzetben a jó megoldás, mit tehetnénk?


2018. júl. 25. 10:09
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
85%
Pontosan az történik amitől retteg, hogy egyedül marad. Magának köszönheti, de mivel "igaza lett" és "miattad" marad egyedül ezután "jogosan" utál majd. Ördögi körbe esett a szerencsétlen asszony.
2018. júl. 25. 10:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
92%

Az enyém is ilyen.

“Összeházasodunk.” - jaj, fiam, kell ez neked? Én is olyan jól megvoltam egyedül, csak veled. (Becsúszott gyerek az egy szem 2 hónapos kapcsolatából egy nős férfival...)

“Összeköltözünk.” - dehát miért, itt a ház, biztos utál engem az a lány, azért kell elmenned. Nem jobb neked itthon, a finom vacsorával? (Sokkal jobban főzök nála.)

“Házat veszünk.” - jaj fiam, úgyis elváltok, minek ház? (8 év boldog házasság után.)

“Kisbabánk lesz.” - hát így akar magához láncolni az a semmire kellő? Gyere el a gyerekkel, itt lakhattok nálam.


Na itt döntöttük el, közösen, hogy a többi gyereknek a létezéséről sem fog tudni, nem hogy látni minket. A férjem benéz 2-3 havonta egy órára, hogy él-e még, ennyi az össz. kapcsolat. Remélem, ti hamarabb észbekaptok majd és lesz elég erőtök kizárni az életetekből a mérgező anyóst.

2018. júl. 25. 10:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 anonim ***** válasza:
83%
Ignorálni.
2018. júl. 25. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/19 A kérdező kommentje:

Erőnk van, mert ez tényleg borzalmas, egyszerűen nem értem, nem tudom felfogni, hogy mi lett abból az asszonyból, akivel korábban jókat nevetgéltünk együtt, együtt jártunk piacra, boltba, együtt főztünk...

Miért csinál egy anya ilyet a fiával?

2018. júl. 25. 10:46
 5/19 Djjjozsiiiii ***** válasza:
80%

"nem védett volna minden áron, ha nem állt volna ki mellettem, talán nem lenne most ez."

Ezt nem gondolod komolyan, remélem. Jól tette hogy kiállt melletted. A költözési fázist kell meggyorsítani.

Ehhez egy elgondolkodtató mondat lehet:

"Mama... Ha nem hagyod abba a terrorizálásomat,

1: Ha lesz gyerekem, soha a büdös életbe nem fogod látni...

2: Olyan távol költözök tőled, hogy még esélyed se lesz látni minket.

3: Ne szólj bele az életünkbe, felnőtt vagyok, tudom nekem és a családomnak mi a jó!

4: Még két napig működik a telefonom, utána azt is lecserélem. Most megyek szia."

Miután leesik neki mit is kockáztat, visszább fog venni.

2018. júl. 25. 10:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/19 A kérdező kommentje:

#5 Az a gond, hogy olyan szinten el van ez az egész mérgesedve, hogy el tudom képzelni azt is, hogy ezek nem hatnák meg...

Azt is el tudjuk képzelni, hogy nemes egyszerűséggel, mihelyt a párom kiteszi a lábát a cuccainkkal az ajtón, lecserélteti a zárat és kitagadja a saját gyerekét.

2018. júl. 25. 11:00
 7/19 anonim ***** válasza:
90%

Azt mondod, az a baj, hogy a párod kiállt melletted.

Durván beszólt az anyjának, olyat mondott, amivel fájdalmat okozott? Vagy egyszerűen, kulturáltan, de határozottan megmondta, szálljon le rólad?

Ha korábban tök jól kijöttetek anyósoddal, nem lehet, hogy valamilyen mentális betegsége lett?

2018. júl. 25. 11:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 A kérdező kommentje:

Nem bántotta, nem mondott csúnyát neki, csak megvéd engem, magunkat a vádjaitól. Azt is mondta anyósom, hogy ő mostmár inkább nem is mond semmit, mert úgyis csak saját magunkat védi.

Gondoltunk rá mi is, hogy mentális betegsége alakult ki, mert tényleg elképesztő, amit csinál. De ha ilyen baja is van, nem hiszem, hogy tudunk rajta segíteni, mert ő ezt sosem ismerné be magának.

2018. júl. 25. 11:24
 9/19 anonim ***** válasza:
91%
Fejezd be a mártírkodást. Egyes egyedül az anyósod tehet arról, hogy ilyen a viszonya a fiával, senki más. Sokszor két emberen múlik a dolog, de nagyon sokszor nem, mint ahogy most sem. Nem kell, hogy te emészd magad e miatt. Nem a te hibád!
2018. júl. 25. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 A kérdező kommentje:
A költözés hírére a kedves mama mondhatni kitagadta a fiát.
2018. júl. 25. 15:18
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!