Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Lenéznek a vőlegényem szülei?

Lenéznek a vőlegényem szülei?

Figyelt kérdés
A vőlegényem rossz körülmények között nőtt fel, átlag embernek furcsa lenne, ennek ellenére mégis normális ember lett belőle. A kapcsolatunk nagyon jó ami azt illeti. Szeretjük egymást, boldogok vagyunk és most fogunk majd lakást vásárolni. Pénzt nem szorhatjuk, semmi luxus mégis azért ami kell az megvan. Na ez az ami a szüleinek nem tetszik, hogy nagyobb végzettségünk van és 10 ezer Ft-tal többet keresünk. Ezen de állandóan tudnak problémázni. Nem lakom náluk, sőt látogatóba is havi egyszer-kétszer megyek, de már megfordult a fejemben, hogy megbeszélem a vőlegényemmel, hogy én is odaadom, engem ezért ne szóljanak meg. Az is bánt mikor ott vagyok állandóan méregetnek látom rajtuk. Most lehet sokan azt hiszik, hogy a párom anyuci pici fia, de az az igazság, hogy a páromat se szeretik babakora óta. A beszólogatás az folytonos náluk,meg a káromkodás. Most az ütötte meg a fülemet, hogy úgy volt megyünk hozzájuk. Apja felhívta,hogy hozzon ezt azt a boltból útközben. Ki volt hangosítva a telefon és hallottam kérdezte tőle, hogy Pesten vagy még, vagy már jössz haza? Tudta jól, hogy én is megyek. Csak ennyire néznek levegőnek. Én szeretnék velük jó viszonyban lenni, de nem tudom,hogy ez hogy lehetséges? Próbáltam a vőlegényemmel beszélni erről, de ő annyira belevan még épülve ebbe a közegbe, hogy neki fel se tűnik az egész.
2018. okt. 24. 10:00
1 2
 11/14 anonim ***** válasza:
100%
Elég nagy katyvasz, amit ide leírtál! Semmi konkrét dolgot nem írsz! Mit adsz oda inkább????.....Stb....Miért gondolod, hogy lenéznek??
2018. okt. 24. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/14 anonim ***** válasza:
87%
HP.
2018. okt. 24. 15:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/14 anonim ***** válasza:
60%

Mit kell odaadni? Azt a 2x10.000 Ft-ot, amivel több a keresetetek, mint nekik?

Atyaúristen, milyen hülye emberek ezek.

2018. okt. 26. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/14 anonim ***** válasza:
Akinek nem inge...
2018. okt. 26. 18:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!