Hogyan tudnám a páromat meggyőzni arról, hogy költözzünk külön az anyjától?

Utolsó: például azon, hogy minden házimunkát elvégez a párom helyett, tehát egy csomó dologról fogalma sincs a barátomnak, hogy hogyan kell csinálni.

Mikor főzök, néha meg szoktam kérni hogy segítsen elmosogatni vagy esetleg szeletelni, panírozni, de az a válasz, hogy ha nincs kedvem egyedül, akkor majd az anyja megcsinálja...

Olyan családban nőtt fel, ahol az anyja háztartásbeli volt, tehát nem dolgozott hanem otthon mindenkit kiszolgált, az apja pedig kenyérkereső, akinek otthon már nem volt dolga. Szóval neki az a természetes, hogy a nő otthon végzi a dolgát, a férfi meg hazaviszi a pénzt. Én viszont azt tartom normálisnak, ha mindketten dolgozunk és megosztjuk a házimunkát.

Valamint az is zavar, hogy kérdés nélkül hozzányúl a cuccaimhoz az anyja, úgy elpakolja a dolgaimat, hogy hetekig meg se találom. Ha veszek valami nasit magamnak, kérdezés nélkül megeszi, kopogás nélkül bejön a szobába, meg állandóan babusgatja a fiát és azt mondja, hogy ennyi idősen nem kell nekünk még együtt élni (huszonévesek vagyunk, dolgozunk). Plusz a szexuális életünket is lekorlátozza, csöndben kell lenni mindig, nehogy halljon valamit, a párom még puszit sem ad az anyja előtt. Meg egyébként az anyja nagyon vallásos, mindenhol biblia vagy valami szentírás a lakásban, meg nekem is beszél istenről mikor tudja, hogy én nem hiszek ebben.

Még hosszan sorolhatnám, hogy mi miatt van konfliktus. Nyilván én is hibás vagyok időnként, mert nem vagyok elèg kedves vele. Úgy gondolom, jobb lenne a viszonyunk, ha alkalmanként kellene látni egymást, és nem állandóan együtt.

A párom azt mondta, hogy számára nagyon fontos az anyja boldogsága, ami valahol érthető, viszont ezek szerint az enyém kevésbé.