Hogyan tudnám a páromat meggyőzni arról, hogy költözzünk külön az anyjától?

Run baby run...

Ps nem vallasos ha az lenne tudna isten ugy rendelte a ferfi elahagyja apjat anjat es felesegevel lesz egy test egy lelek

Ergo nem anyja szoknyajan marad

7-es is, 17-es is teljesen logikusan kifejtette.

Kérdező, szerintem lépjél. Párodnak nem ér annyit a kettőtök dolga, hogy tegyen is érte valamit. Te fogsz rámenni, ha nem lépsz.

19-es:

" De ti a kérdezőn keresztül ítélitek meg a helyzetet."

Tudod, mivel itt a KÉRDEZŐ tette fel a kérdést. Nem a hapija, és nem a hapi anyja. A gyk-n amúgy is divat ez, hogy hallgattassék meg a másik fél is. De ugyebár ez egy fórum, tehát mi csak a kérdező szemszögéből látjuk (sokan pedig szeretik úgy beállítani, hogy eleve hazudik). Akkor pedig nincs értelme a fórumozásnak.

Kérdező, Neked pedig egy tanács: Amikor leírtad ezt a hármasban együtt élést, már engem attól kirázott a hideg. Ez egy nem normális felállás, nincs mit erőltetned ezen. Én egy ilyen környezetben képtelen lennék ellazulni is, nincs az a nagy szerelem, ami rávinne erre.

Mi tart ott? A párod NEM az az ember, akinek gondoltad. Oké, hogy egyedül bérelt lakást, amikor összejöttetek, de látod, első sóhajtásra odaveszi az anyját, és bevallottan ki is szándékozik állni mellette, és nem is akar változtatni ezen. Neked mi ebben a jó?

Amúgy lenne hol laknod? Szüleid? Írtad, hogy annyit nem keresel, hogy fent tudja tartani egy bérelt lakást, maximum idegennel összeköltözve. Én azt mondom, ENNÉL még az is jobb lenne, mert ott legalább meglennének a játékszabályok. Jó barátnővel összeállni, és ketten kivenni egy egyszobás lakást akár? Vagy egyedül bérelni egy szobát, mondjuk idősebb, egyedülálló néninél akár? Ami most van, ennél bármelyik jobb lenne.

Én még annyit mondanék, hogy örülj, hogy most kiderült még, hogy ennyire hatással tud lenni a "párodra" (párod életére) a kedves mama. Gondolj bele, ha már házasság, gyerek után történik ez, hogy odabatyuzik a nyakatokra, a jól berendezett életetekre, akkor már lépned is nehezebb lenne.

Hogy modern szóhasználattal éljek: Tiplizzél!

A sztorim röviden: megismerkedtünk, odaköltöztem, családi ház felső szintje-komplett lakás, tehát külön konyha egyebek. Alsó szint szülők szintén komplett lakás, viszont közös bejárat.

19 évesen, szerelmesen. 21 évesen első gyerek-költözzünk el,ő nem akar. Kérlek költözzünk el, nem vagyok boldog, ő nem akar. Ha elmegyek a gyerekkel utánunk jössz? Nem tudom

Itt jött egy mosolyszünet, aztán nyeltem egy nagyot, gondoltam idővel megváltozik a véleménye.6 évvel később szültem még egy gyereket, elköltözni még akkor se akart, közben összeházasodtunk. Mindig azt hittem majd most, majd most, aztán sosem lett semmi. Szülei 4 év különbséggel meghaltak, mindketten otthon a házban. Aztán ott maradtunk 4-en , még ezután sem költöztünk sehova, én egyre boldogtalanabb lettem, végül tavaly elváltunk, mert sosem állt ki mellettem és sosem számított az én boldogságom. Nyilván szerinte ez nem így van és ő mindent megtett, de szerintem ha elköltöztünk volna, nem így alakul.. Ez 18 évet ölel fel az életemből. Most már nem csinálnám így semmiképpen!

Szóval én is azt mondom menj, amíg nem késő és vissza se nézz!!!!!

Szerintem is költözz külön.

Ha többet van nálad és rájön, hogy kettesben jobb, akkor TALÁN odaköltözik hozzád.

Ha kényelmesnek találja, hogy itt is körül ugrálják meg ott is, akkor meg csukd szépen be mögötte az ajtót és hagyd meg az anyukájának.

Ha külön vagytok már a munkamegosztást is megbeszélhetitek, de amíg mami alá tol mindent, kár vesztegetned erre az időt.

ő is felnőtt ember, fel tudja mérni a következményeket, Te is felnőtt ember vagy, ki kell állnod magadért.

Valahogy sosem tartottam egészségesnek a fiatal pár a szőlővel/szülőkkel felállást.

Amellett az anyukának is jót tenne egy kis egyedüllét hogy újra felépítse magát egy sikertelen kapcsolat után.

Én adnék magamban a srácnak egy bizonyos időt, hogy megemberelje magát, és ha nem teszi, akkor fel is út, le is út.