Titkoljam a saját boldogságom anyám miatt?

Anya elég fiatalon szült engem,huszonkevés évesen már elvált volt,aztán belement egy olyan házasságba ami már nem működik pár éve (15 éve házasok),boldogtalan,nagy a korkülönbség is köztük,mindent neki kell csinálnia,a férje max horgászik,se dolgozni,se háztartásba segiteni ha már anya 16-20 órában csinálja a vállalkozását.

Én dolgozom tinikoromtól,18 évesen elköltöztem,meló mellett csinálom most már a másoddiplomámat,és 4 éve megtaláltam életem párját is,akinél jobbat kivánni se lehet (művelt,humoros,magától végez házimunkát,meglep igy évek után is,messziről látni hogy még mindig szerelmes ő is).Plussz végre valahára találtam olyan céget aki hajlandó ugy alkalmazni hogy enged suliba is,és nem minimálbérért(eddig minimálért melóztam).

Párom ennek örömére foglalt is egy étteremben asztalt,még a szülei is felhivtak,h velem örüljenek.(észak-magyarországon ennél többet nem lehet kivánni).

Erre hivom anyámat,aki ahelyett h gratulálna,elkezdi sorolni h neki mi nem jó,megint mit nem csinált meg a férje amit kért,meg hogy bezzeg nekem nem olyan férjem van aki egy fűszálat se tesz keresztbe,megnézné mit csinálnék ha olyan lenne mint az ő férje.stb stb...

Utána még átmentünk nagyimákhoz,véletlen egyszerre anyával,párom kinyitotta nekem a kocsiajtót,puszilgatott,meg még innivalót is hozott,mamám meg is jegyezte hogy de jó hogy a kisunokájának ilyen párja van.

Erre anyám csak a száját huzgálta,meg h megy haza a semmirekellő férjéhez.

Hát de könyörgöm,én tehetek arról hogy nem képes elválni? Fiatal még,nem is csúnya,anyagilag is jól jönne ki egy válásból,nem értem miért nem válik el,pedig mondtam már neki többször h megyek vele,segitek.

Igy meg szenved (bár ez már mazoizmus),és elrontja az én kedvem is,lassan már nem is akarok előtte boldognak látszani,pedig most tényleg az vagyok(lennék?)

N