Nem tudom elfogadni a gyerekemet, mit csináljak?

Biztos nagyon elcsépeltnek hangzik, de szeretet és rengeteg türelem kell hozzá. Nekem van egy jól bevált módszerem: minél jobban kihoz a sodromból, annál halkabban beszélek, és még véletlenül sem kiabálok, de nagyon határozottan mondom el, hogy mit várok el tőle.

Nem tusom, hogy hány éves a gyerek, de minél kisebb, annál könnyebb vele bánni és egy hullámhosszon lenni vele. Sokat kell együtt játszani, kérdezgetni játék közben, hogy mit gondol, mit hogyan szeretne, stb.

Szerintem változtass a szemléleteden, hozzáállásodon, mert, lehet, hogy akaratlanul is Te beszéled bele a gyerekbe, hogy olyan, mint a nagyapja.Nyilván lehet köztük hasonlóság, mivel rokonok, de a gyermek nem a nagyapja kicsinyített mása, hanem egy egész más személyiség.

Van az a mondás, hogy a gazda szeme hizlalja a jószágot...Gyerekre kicsit furának tűnhet ez a példa, de van benne igazság.A gyerekekbe könnyű belebeszélni a jót is és a rosszat is, nagyon könnyem megérzik, ki hogyan áll hozzájuk és rendkívüli módon tudnak ehhez alkalmazkodni.Nyugodtan légy egy kicsit elfogult, próbáld a jót látni benne és akkor nagyobb esélyed van rá, olyan is lesz.

Én is úgy nőttem fel ahogy Te! Annyival kiegészítve, hogy mindemellett a gyereked szerepe is nekem jutott! Engem apu vett az apjával egy kalap alá már egész kiskoromban.

Nem tudtam, és egy idő után már nem is akartam küzdeni ellene. Egyyszerűen belefáradtam, hogy én bármit teszek csak a rosszat látja bennem. Meg is lett az eredménye. Amilyen gyorsan tudtam elköltöztem otthonról, és amíg apum nem szokott le az italról, /ennek több mint 10 éve/ nem akartam vele találkozni. Akkor úgy éreztem gyűlölöm. Nem is ez a fontos. /mára már rendeződött, ehhez kb 7-8 év kellett./

Ha tudod, hogy igazságtalanul bünteted a gyerekedet, akkor kérj segítséget egy pszichológustól, de ne a gyerekednek, hanem magadnak. A gyerek viselkedése, a te viselkedésednek a tükörképe. Magadban kell keresned az okokat, nem a gyerekben. Nem tehet róla!

Ha lelkileg sikerül feldolgoznod a gyerekkorodat, akkor fogsz csak tudni normális életet biztosítani a saját gyerekednek.

Gondold végig, mit érezhet a saját gyereked, aki ártatlanul született! Te tetted olyanná, amilyen. Nem apád, és nem más.

"mert más se tud vele mit kezdeni."

Hogy lehet úgy gyereknek lenni, hogy mindenki löki el magától? Hát úgy ahogy én voltam. Nagyon rossz érzés feleslegesnek gondolni magad, egy senkinek a családba. Mintha vadidegen lettem volna otthon!

Ne tedd ezt a gyerekeddel!

Azt viszont tudatosítsd magadba, hogy Te okozod a problémákat, és tudd, hogy ha így folytatod, nem leszel külömb nevelés terén soha az apádnál!

Kitartást,és sok sikert a megoldáshoz.

Én a mai napig küzdök vele, hogy anyám az elvált férjét látja bennem, mert kiköpött olyan vagyok. Nagyon bánt, valahányszor azt mondja hogy hasonlítok rá, mert gyűlölöm őt.

Próbáld meg őt látni, és ne azt akire emlékeztet. Tudom nehéz, de egy külön emberről van szó, más személyiség, ráadásul te is benne vagy, mégha külsőre ez nem is látszik.

Sok kitartást neked!

Megértelek.

Próbáld meg máshogy felfogni.

Gondold azt, hogy a gyerekedet azért "kaptad", hogy rajta keresztül rendezd el azokat a dolgokat, amik problémák apukáddal.

Ha a gyerekedet elfogadod, lehet, hogy apukádnak is megbocsátasz.

Én sokszor saját magamat nem tudom elfogadni, mert észreveszem, hogy hasonlítok apura.

Ő alkesz, szintén tönkretette a gyerekkorunkat. Az öcsém is nagyon hasonlít rá, de csak külsőre! Úgy, mint én.

Mindezek ellenére, az nem zavar, hogy az öcsém hasonlít, csak néha meghökkenek, hogy "jééé, most teljesen úgy nézett, mint apu" de mikor saját magamon veszem észre, mondjuk egy fotón... akkor nagyon elkeseredek!

23/L