Szüleink, nagyszüleink miért nem roppantak bele a gyereknevelésbe?

Szerintem meg inkabb arrol van szo, hogy a mostani generacio sokkal infantilisebb, mint akkor. El vagyon kenyelmesedve, keson novunk fol, sokan el vagyunk kenyeztetve. Valahogy igy jelemeznem a mai 18-35 eveseket. A fiatalavbak meg jobban, mint a harmincasok. Sajnos, igy van. Kevesebbet birunk. Anno anyukam dolgozott is, harom gyereket szult, haztartast vezetett. Nem volt segitsege, anyosa nem segitett, anyukaja, csaladja nagyon messze lakott tole. Megis mindent meg birt csinalni "csillagos otosre". Az o korosztalya hamar felnotte valt, mi nem.

Bocs az elirasokert.

Nagymamáink még többnyire háztartásbeliek voltak, otthon nevelték a gyereket, vezették a háztartást, etették a jószágokat, így elég volt az apuka fizetése.

A mi családunkban is több gyermek volt,igen szerényen éltünk. Mindent magunknak kellett megtermelni. Mégis reggel 6-kor már az asztalon volt a kalács a kakaóval, a tisztaruha kikészítve.Majd gyalog útra keltünk több km-re az iskolába, még sem látszott a családon a depresszió.Úgy igaz, hogy az volt a legfontosabb, mindenki egészséges és meleg családi körben nőtt fel. Nem is volt senki idegbeteg, mint a mai fiatalok, ha a baba megtöri a rendet, hogy csak akkor van fenn, ha eszik vagy pelust cserélnek,a többi idő az alvásé.Ha már nem alszik, biztosan beteg.Ettől a fiatal szülő teljesen készen van!

Meg annyit fuzok hozza, hogy a nagyobbik ram jobban hallgat mint a szuleire.Mivel a sok melo mellett nem ugralom korbe, hanem szigoru vagyok es kovetkezetes, hogy haladjunk. Meg is tanulta, hogy velem ez igy megy es velem nem nyafog. Szerintem a gyerekek nagyon is kepesek onallosodni ha ra vannak kenyszeritve. es a regi idokben kuzdeni kellett meg egy falat kenyerert is. Minnel tobbet kap a gyerek, minnel inkabb valogathat annal nagyobbak lesznek az igenyei es annal tobb vele a baj is.

Ma, főleg az internet miatt több emberhez eljutnak ezek a hírek. Gondolom a sok stressz, a pénzhiány és a bizonytalanság is megnöveli a depressziósok számát. Régebben titkolták, hogy ilyen előfordult. A dédnagymamám bába volt. Mesélt a családnak egy-két érdekes esetet. Sőt ő is beismerte, hogy a 6. gyermekének születése után egy hónapig a szomszéd látta el a kicsit, mert nem tudta elhinni, hogy az a gyerek is az övé, hozzá sem ért, nem is foglalkozott vele. 3 hónap után rendeződött nagyjából a helyzet, de a kicsi már egy éves volt, mire leküzdötte ezt az idegen érzést. Sem az első 5, sem az ezt követő 3 gyerekével nem volt ilyen érzése. Azt mesélte, sokszor nem is vizsgálták a váratlan csecsemőhalál részleteit. Mindenki felfogta, mint tragédiát, nem firtatták tovább. Volt olyan asszony is, aki a gyerek születése után pár héttel kitépte az összes haját. Ezt persze a kendő elfedte, senki sem faggatta. Sem a nagymamám nem lett depressziós, sem az édesanyám, de én igen. Nem idult be a tejem, pedig mindent kipróbáltam, kiderült, hogy hormonzavar miatt. Bár elfogadtam, hogy a tápszerrel is ugyanúgy fel fog nőni a gyerek, nagyon "mérges" voltam magamra. Nálam anyukám vette észre, hogy baj van. Egyszer rámnyitott öltözködés közben és meglátta, hogy kékek-zöldek a melleim. Dühömben ütöttem magam, mert erre a természetes dologra sem voltam képes. Ott volt a csodálatos, állandóan vidáman gügyögő, az első perctől az éjszakát végigalvó kisfiam, akiért bármit megtennék és én még erre sem voltam képes. Orvoshoz fordultam, és sikeresen feldolgoztam ezt a dühöt néhány hónap alatt. Aki ezt nem élte át, annak fogalma sincs, mennyire nehéz lehet ez. Én végig mosolygós és vidám voltam, játszottam a kicsivel, a háztartást maximálisan elláttam, boldogabbnak tűntem, mint valaha. A legtöbb ember még ma sem tudja, min mentem/mentünk keresztül. Nekik megmaradok boldog anyának és feleségnek aki a szülés után 4 nappal már a kertben tüsténkedik és finom vendégváró falatokat süt-főz a picit meglátogatóknak.