Vágjam fejbe apámat is és a páromat is egyszerre?

Mert tele van a zsákom azzal, amikor rajtam huzakodnak mindketten és keménykednek, jottányit nem enged egyik sem az álláspontjából és nekem bizonygatja mindegyik, hogy neki van igaza. Én meg utálom az ilyen szemét konfrontálódásókat, amik sehová nem vezetnek. Apám észrevételezte, hogy a páromnak kellett volna tennie xy valamit. Oké, apámnak igaza is van. Elmondtam a páromnak. Ő juszt sem tette meg. Na lehet kutyarongyként használni engem és huzakodni. A páromat kértem párszor, de eredménytelenül. Meddig kellene acsarkodnom vele? De ez dettó ugyanígy igaz visszafelé is. Apám is tesz olyasmit, amitől a párom kap hülyét. Ott is ugyanúgy csak értetlenkedés az osztályrészem és a huzakodás. És hiába kértem már ezerszer, hogy egymással meccseljék le, engemet hagyjanak ki, mégis mindegyik nekem dunnyogja a magáét a másikra.

Összegzés: ezek nem akkora horderejű dolgok, hogy ezért mondjuk szakítsak a párommal, sajnos perpill anyagilag nem állunk úgy, hogy különköltözhessünk. Külön vagyunk, de egy épületben, kvázi szomszédokként, de túl sok közös ponttal és ilyen idióta súrlódási felületekkel. Tényleg néha mindegyik felbssza az agyamat úgy a konok intoleráns makacsságával, hogy legszívesebben a holdig ugranék.