Van vki, aki viszonylag hosszú házasság után se tudta igazán elfogadni a házastársa családtagjait? Szülők, tesók, egyebek.

Hú, hát ha én mindenkivel nem beszélnék, aki nem tetszik, akkor -érted- elég sok lenne az, akit kirostálnék. Ez az én hibám, nem másé. Meg ezek közeli rokonok, na, nem az enyémek, hanem a páromé. És okom sincs rá, hogy ne beszéljek velük, nem bántottak engem, csak egyszerűen nem érzem, hogy szívesen lennék velük önszántamból. De egy házasságban ezt nem lehet megtenni, a párom nálam valszeg sokkal jobb ember, ő az enyémeket gond nélkül elfogadta, nincsenek olyan illúzióim, h azért, mert jobb fejek az én vérrokonaim. Á, dehogy! ;)

Köszönöm neked. Csak egy kis megerősítésre vártam, hogy tudjam, más is van így. De tényleg, nem bántottak semmivel, tehát nem tudok rájuk rosszat mondani. Hosszú házasság ez már, tehát nem fog már változni a kapcsolatom velük, hacsak nem erőltetném, de nem fogom.

4-esnek is köszi. Kifejtenéd? Illetve mindenkinek, aki hasonlóan érez, mint én: zárkózottak vagytok? EZ a probléma? Mert én igen, társaságban (nem csak az övékében) mindig én vagyok a legcsendesebb, nem szívesen nyílok meg, nehezen találok barátokat stb., alapvetően jól érzem magam egyedül stb., tehát nem mondhatom, hogy velük nem jövök ki, bezzeg másokkal hű de nagy társasági életet élek stb., nem, mert kevés és nehezen szerzett barátom van, nem sok mindenkit engedek közel magamhoz. Ebből is látszik, hogy ez nem róluk, hanem rólam szól. Meg még annyit, hogy ez persze nem egy őrült nagy probléma, az életem ettől még rendben van, családomban elnavigálok, munkám van, jövök-megyek az emberek között, csak annyira vagyok antiszociális, ami még bőven a tűrhető, ill. normális határon belül van, csak jó látni, hogy más is így van. Meg igazából lehet, hogy más lenne a kapcsolat, nyilván közelebb kerültünk volna egymáshoz, természetszerűleg és muszájból is, ha mondjuk nagyon közel laknánk egymáshoz, de nem, na jó, mondjuk nem is olyan messze, de egyszerűen nincs itt igazi kapcsolattartás, hónapok telnek el,mire egymás felé megyünk. Akkor viszont én még mindig zavart érzek, mert kicsit szertartásos minden vendégeskedés, bár ebből szerintem rajtam semmi nem látszik (bár ha figyelnék a testbeszédemet), oldottnak tűnök, de nem vagyok az. Csak megjátszom magam, mert így is UFOnak érzem magam, csak próbálok idomulni.

Jajjj, 6-os, nagyon baba válasz!!!! Köszi!

Még nem találtam olyan tevékenységet, amit szívesen űznék velük. Pedig ők volt, hogy próbáltak bevonni. De más érdeklődés, arra pedig nem voltam hajlandó, hogy nem szívből belemenjek valamibe, amihez nem érzek kedvet.