Akiknek fiatalon meghalt az egyik szülőjük hogy alakult az életetek?

Nekem anyukám halt meg 16 éves koromban.

Az apukám nevelt fel minket a testvéreimmel.

Tulajdonképpen én végeztem el a szülői feladatokat,ő az anyagi hátteret adta. Rengeteget hiányoztam az iskolából, mert a háztartás meg az anyukám halálának feldolgozása nagyon nehezen ment. Aztán megtanultam ezzel együtt élni, meg elfogadni.

Azóta én is anya vagyok,de még mindig támogat az apám. Ha nem is anyagilag,de ahogy tud támogat.

11 voltam mikor anyu meghalt. Apám nevelt fel. Eszébe se jutott lepasszolni..Főzött rám és dolgozott. Én mostam és takarítottam. Na meg ugye suliba jártam. Később főztem is már. De ugye nehéz fizikai munkát végzett, igyekeztem mindent megcsinalni.

Fiatal felnőtt voltam, mikor apám is meghalt. Az nagyon taccsra vágott. Még akkor is suliba jártam, igaz fősulira..

Amikor apa meghalt egy baleseten, én 1 éves voltam, a tesóm 8. Anya is ott volt a balesetben, utána sokáig volt kórházban, az egyik lába teljesen tönkre ment. (mankóval járt sokáig, az akarat erején múlt, hogy mankó nélkül is teljes életet tudott élni utána. Az orvosok azt mondták sosem fog tudni járni.)

Az apai nagyszüleim sokat átvettek a nevelésemből. Olyannyira, hogy számomra sok mindenben az a mérvadó, ahogy és amit a nagyanyám csinált. Ettől függetlenül imádtam anyámat, jó anya volt és jól nevelt bennünket. Sajnos már meghalt.

Tanár vagyok és egyedülálló anya. Szép életem van, minden rendben velem. Senki nem "támogat" de örököltem egy lakást és ez megkönnyítette az életemet.