Mit kellene tennem?

Figyelt kérdés

Bocs, pontosabban egyszerűen nem tudtam leírni a kérdést.

A következő helyzetre kellene tanács, elég összetett. Ott kezdeném, hogy anno mikor terhes lettem első gyerekünkkel, elküldtek a munkahelyemről (próbaidő volt). Anyukám vállalkozó, nála tudtam elhelyezkedni betanított munkában, konkrétan mindhárom terhességemnél a gépek mellöl mentem szülni, hogy több jövedelmünk legyen. Jelenleg is a vállalkozásban dolgozom (már ruházati üzlet), főállású anyasági mellett 6 órában fix fizuért, plusz vihetek ruhát a gyerekeknek, vagy beszerzési áron vagy teljesen ingyen, valamint bármikor el tudok kértőzni, ha intézni valóm van, vagy akár jöhetnek velem a gyerekek ha szünet van. Direkt ezért maradtam ezen a helyen, mert rugalmas. Ezzel szemben párom otthagyta a 360E-res állását, mert lelkileg nem bírta (műszaki eladó), most 190-210E között keres, így tőlem várja el, hogy hagyjam ott amit szeretek és ami tökéletes három kicsi gyerek mellett. Ezt kissé igazságtalannak érzem, de ez csak bosszant, nem emiatt aggódom főleg.

A másik része a dolognak, hogy egy ideje pszichológushoz jár a munkahelyén, mert szorong, mindenen idegeskedik, mindenen aggódik, pl kevés a jövedelmünk, nem fogadnak szót a gyerekek, nem nedves-e a telefontok amibe épp bele akarja tenni a telót, mi volt ez a huppanás stb stb... A doki erre azt tanácsolta, hogy állítson engem választás elé: vagy elmegyek másik munkahelyre - ahol nyilván nem lesznek annyira elnézőek mint a saját anyám-, vagy mehetek amerre látok (igazán rendes... ). Ez a doki tovább küldte egy másikhoz - egy órányira tőlünk-, az új doki pedig megállapította, hogy depressziós és felírt két gyógyszert, amit első körben három hétig kell szednie, addig táppénz... Addig ugye én sem tudok váltani, mert minden egyes nap én viszem a gyerekeket, és el kell jönnöm, hogy mehessek is értük. Azóta az én párom mindent a "betegségére" fog, körülötte forog a világ, egyfolytában sajnáltatja magát. Egy hete szedi a bogyókat, de ugyanolyan idegbajos. Pl tegnap este azért kiabált a 7 éves fiúnkkal, mert szegénykém kimosta a mosogatótálcát. Mert hogy foltos lesz, meg elpocsékolja a mosogatószert meg mit tudom én... És hiába mondom neki, hogy nyugi, ettől nem dől össze a világ, egyszerűen nem képes leállni, ugyanúgy kiabál, csak már velem is. Ebből aztán lesz a veszekedés meg a durca, a hétévesem meg sírva rohamozza meg a szobáját és csapja be maga után az ajtót... Egyszerűen hiába próbálok beszélni vele vagy segíteni neki, nem hajlandó egy pillanatra sem belegondolni, hogy nem így kellene, hogy erőt vegyen magán, csak a kifogásokat keresi meg mindent a depressziójára fog. Ha mondok valamit és nem megfelelő számára a hangsúly, akkor is megint megy a duzzogás, lassan megszólalni sem merek. Folyton azt hallom, hogy ő csinál otthon mindent, ő van a gyerekekkel, kb mintha egyedül lenne. Na hát ezt így kell elképzelni: először is, a gyerekeket heti két alkalommal hozza/hozta el ő a suliból, és kb három órát van velük négyesben, többi napon én hozom őket. A másik: vacsorázunk, én elmegyek a négyévessel kezetmosni, mire végzünk, apa már mosogat. Mondom hagyjad, befejezem. Erre nem, ha már elkezdte, befejezi. Utána meg azt hallgatom, hogy csak ő mosogat ebben a házban... A gyerekekkel való foglalkozása kimerül annyiban, hogy megiratja velük a házit és leellenőrzi. Soha az életben nem olvasott nekik mesét vagy kártyázott velük, vagy bármi ilyesmi. Esetleg ha olyan filmet néz, odabújhatnak mellé, de az esetek többségében még annyit sem enged.

És a legjobban az bánt, hogy már rám is rám ragad az idegbaja, és a gyerekekre is. Kb mindenki kiabál egyből mindenkivel, nekem meg megszakad a szívem, mert van három egészséges tündéri gyerekünk, megy tönkre a családunk, pedig boldognak kellene lennünk...

Nem tudom mit tehetnék, próbálok segíteni de nem hadja, a gyógyszerektől várja a megváltást, de azok meg csesznek használni. Mindemellett kicsit sem érzem úgy, hogy szeretne. Néha kapok egy ölelést/puszit, és ki is fújt a dolog.

Baromira elegem van, szeretnék kitartani, de nem tudom meddig bírom még. Legszívesebben menekülnék. A vége előbb-utóbb úgyis az lesz szerintem...

Volt valaki hasonló helyzetben? Jól jönne pár tapasztalat, tanács.


2019. okt. 14. 14:18
1 2 3
 21/22 anonim ***** válasza:
100%
Én crohnos vagyok és emelle jött a depresszió és szorongás. Sertralinet szedek és kognitív viselkedesterapiara jártam. Sokat segített, talán a férjednek is használna.
2019. okt. 14. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/22 anonim válasza:

Mindig érdekes a véleményeket olvasni az olyan esetekről, amikor keveset tudunk a dologról, mégis konkrét tanácsok születnek akár a partner azonnali elhagyásáról, akár konkrét intézkedésekről, amik lehet, hogy a tanácsadónak valamikor beváltak, vagy épp a saját életében be nem váltott, meg nem lépett vágyak maradtak. A férj terápiájáról nem sokat tudunk, ha gyógyszert írt fel, lehet, hogy pszichiáter, de bizonyos esetekben és bizonyos szerekről pszichológus is rendelkezhet, bár tanácsos a két szakember közös munkájára hagyatkozni. A leírtak alapján a férj saját kedélyállapoti problémája mellett, vagy épp annak hatásaként jelentkeznek a párkapcsolati, családdinamikai problémák is. Egy életszervezési, időbeosztási feladatokba való beavatkozás, rendbetétel, egy gyermekeket és a szülőket is érintő probléma témája lehet egy párterápiának, családterápiának, aminek többek között az az előnye, hogy mindkét fél meg lesz hallgatva, kisebb a félreértések, egyoldalú nézőpontokból adódó konfliktusok esélye. A férj egyéni terápiája mellett javaslom a családterápiát. Ideális esetben olyan helyen érdemes szakembert keresni, ahol a férj terapeutája és a családterapauta együtt tud működni, de különálló terápiákat visznek.

A gyógyszeres kezelés akár indokolt is lehet, de önmagában sosem elégséges.

Szerintem a feleség megoldáskeresése, segítségkérése példaértékű, ám a megfelelő szakember megtatálása sanos sosem egyszerű, mindemellett a férj megértését nélkülöző kommentekre reagáva nem árt nem elfelejteni, hogy statisztikai szempontból minden embernek van 1-2 mély depressziós időszaka az életében, melyből egyedül, vagy családilag jó esetben előbb-utóbb kilábal, tehát semmiképp sem hiszem, hogy a meglevő értéket, a családot szétrobbantva lehetne csak visszakerülni a harmonikusabb életútra.

2019. nov. 12. 15:32
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!