Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Szerintetek is bolod vagyok...

Szerintetek is bolod vagyok vagy nekem van igazam? Hogyan tudnék ettől megszabadulni?

Figyelt kérdés

21 éves vagyok, még tanulok és kollégista vagyok az egyetem városában, viszont minden hétvégén haza szoktam járni. Ennek az egyik oka az az, hogy otthon sokkal jobban ki tudom magam pihenni (van saját szobám, nem kell mindenen osztozkodni, csendesebb, kényelmesebb, nyugodtabb, egyedül lehetek egy picit). Emellett jobban szeretek otthon mosni, főzni is és akkor mindennel felpakolva utazok vissza a kollégiumba. Valamint eleve nincsen semmi különösebb okom arra, hogy ott maradjak a koliban és a városban a hétvégén, a barátaim is mind haza utaznak, én is. Legalábbis én így szeretném és nekem ez így teljesen jól meg is felelne. Viszont van egy idősebb testvérem, aki minden vasárnap hazajön, amivel önmagában még nem is feltétlenül lenne probléma, de végül mindig konfliktus van belőle. Ő ilyenkor órákon át ott van nálunk, mert ő ráér és akkor én nézzem meg ezt, miért nem jövök én is enni, hadd fesse ki a körmömet, nem festem-e be a haját, nem főzünk-e ilyet és ilyet, mutat nekem valamit stb., jön utánam, kopog a szobám ajtaján. Viszont nekem készülődnöm kell, tanulnom kell és úgy eleve nem este 10-11-kor szeretnék beesni a kollégiumba. Már többször elmagyaráztam neki és felvetettem, hogy pl. jöjjön szombaton, amikor nekem is több időm van rá, de nyilván én vagyok a hülye.

Most éppen ez volt a legújabb, de egyébként bármi mást is írhattam volna, mert egyszerűen mindig mindenbe beleszól, okoskodik, kötekedik, sérteget és természetesen mindig én vagyok mindenért a hibás, én vagyok a hülye, az életképtelen, az elkényeztetett, a semmitérő, a bolond és még sorolhatnám. Szerintem a világon nincsen olyan dolog, amit valaha jól csináltam... A múltkor például megkaptam tőle, hogy én mégis mit képzelek magamról és milyen elkényeztetett, életképtelen "hercegnő" vagyok, amiért megkértem apukámat, hogy vigyen vissza a kollégiumba autóval (először mentem vissza a vizsgaidőszak után és a szokásos cuccaimon kívül vittem ágyneműt, huzatokat, lábtörlőt, több zsugor vizet stb., és ezt autóval sokkal egyszerűbb és könnyebb volt, apukám is szívesen segített nekem). Ma megmondtam, hogy emiatt nem érdemes hazajönni nekem sem, mert már tényleg csak a veszekedés megy mindig, de erre is az volt a válasza, hogy ezt hogyan gondolom, mit fogok én ott csinálni, hálátlan vagyok, támogatnak és haza se jövök, úgyse bírnám, én mindig csak menekülni próbálok a probléma elől. Ha belekezdek valamibe (pl. egy szimpla hobbiba), akkor rögtön leszólja, mert nekem az úgysem megy, úgyis feladom, nem nekem való, minek, nincsen semmi értelme. Az egyetem miatt is állandóan oszt, hogy mi ez, minek, mi értelme van, mekkora hülyeség, miért ezt tanulom (de a felvételikor is minden szakról ez volt a véleménye). Már gondolkozom rajta, hogy tovább szeretnék majd tanulni az alapszak után és esetlegesen inkább egy másik városba mennék, de erre is az a válasz, hogy minek, nem kell tanulni, hülyeség, úgyse ér semmit, nem neked való, úgysem fog menni, téged oda biztosan nem vesznek fel, abban a városban nem fogsz tudni élni, nem neked való, nem fogsz tudni tájékozódni. Ha nem jövök ki valakivel (pl. szobatársam vagy szaktársam) akkor el vagyok hordva mindennek, mert biztos barátságtalan vagyok, bunkó vagyok, utálok mindenkit és nekem senki sem elég jó. Ha valakivel pedig éppen jóban vagyok, akkor az mindig hülye, buta, igénytelen, büdös stb., pláne a külföldiekkel ne álljak szóba, mert azok undorítóak. Nincsen barátom és nekem ne is legyen, mert nem nekem való, nem vagyok hozzá elég jó, nincs is rá szükségem, majd utána az a baj, hogy miért nincsen. Ha valamiben bizonytalan vagyok, akkor egyértelműen semmitérő és életképtelen vagyok. Ha valami miatt rosszabb a kedvem, sírok, szomorú vagyok, akkor én hálátlan vagyok, mert ők mindent megtesznek értem, én nem értékelem, másnak nincsen ennyi mindene, beteg vagyok, biztosan vele van bajom és a többi. Én őszintén szólva már sokszor felidegesítem magam ilyenkor, mert már tényleg elegem van belőle és bevallom, hogy nem mindig szólok hozzá szépen. Ilyenkor én kapásból beteg vagyok, agresszív, idióta, bolod, nem normális, kezeltetni kellene, pszichiátriára kellene bezárni, nem is kellene egyetemre engedni és a többi.


2020. febr. 9. 21:08
1 2
 11/16 A kérdező kommentje:

10-es Ez lehet, hogy a ti esetetekben így volt, de nálunk nem. Egyetlen egy ilyen különbséget tudok felhozni, ami az, hogy engem a saját vér szerinti apám nevelt, míg őt nem (viszont nem is ismerte az igazi apját, a legelső percektől fogva az én apám neveli őt és sosem tett közöttünk különbséget). Ezen kívül egyáltalán nem tudok mondani semmit sem, amitől nekem sokkal jobb vagy sokkal könnyebb lenne... Amikor a testvérem született, akkor még fiatalok voltak a szüleim és vele normálisan foglalkoztak. Vele együtt játszottak, vele tanultak, rendeztek családi programokat, eljártak kirándulni, jártak nyaralni és rendszeresen sok időt töltött együtt a család (gondolok itt a szélesebb rokonságra pl. nagyszülők, nagynénik, nagybácsik, unokatestvérek). Ezzel szemben ahhoz már nem volt türelmük, hogy velem is ugyanennyit és ugyanilyen minőségben foglalkozzanak, idősebbek és fáradtabbak is voltak, én már nem is voltam nagy szenzáció, nem jártunk soha sehová, a családi összejöveteleken is csak félre voltam rakva. Én mindig kilógtam és a mai napig kilógok a családból a korom miatt, egyedül nőttem fel, a nagypapáimat nem is ismertem, az unokatestvéreimmel sincsen semmilyen kapcsolatom és eleve mindenki sokkal idősebb nálam. Az egyik rokonunk Németországban dolgozott, tőle rendszeresen kapott mindenféle ajándékokat külföldről, de a szüleink sem álltak rosszul anyagilag és ők is mindig mindent megadtak neki. Ő mindig azt csinálhatott, amit csak szeretett volna pl. sportolhatott akármit, már általános iskolában is lehetett cserediák, választhatott magának gimnáziumot és egyetemet is mindenféle kikötés nélkül. Nálam ez már nem így volt, velem sokkal szigorúbbak voltak és nem engedtek el akárhová, nem dönthettem csak úgy egyedül saját magam. Mindig dolgozhatott is az egyik rokonunk cégében. Nekem ez sem jár. Őt is mindig mindenben segítették és segítik a mai napig. Nem kell félreérteni, amit írok, de pl. a nővérem örökölt a nagymamánk után is, én nem. A másik nagymamánk előre adott neki egy nagyobb összeget arra az eshetőségre, ha nem érné meg az esküvőjét, míg én nem kaptam semmit. Valamint, korábban is említettem már, hogy mindig őt ismerték el egyedül, mert ő volt az okos, a szép, az ügyes, a tehetséges, a kedves stb., stb., én pedig ennek a nyomába sem érhettem a család szemében. Szerintem itt inkább én lehetnék az, aki féltékeny lehetne és igazságtalannak érezhetné a helyzetét. Viszont még egyszer leírom, hogy én nem haragudtam rá emiatt soha sem, mert szerintem ez nem az ő hibája.


Egyébként a szüleink tudnak a dologról és nem tesznek semmit. Nem veszik komolyan és szerintük a nővérem csak segíteni próbál nekem és nekem el kellene fogadnom ezt tőle, mert ő mégis idősebb, tapasztaltabb, tanultabb stb., biztosan jó szándékkal mondja. Apukám néha már azért nekem is igazad ad pár esetben, illetve rajta tényleg azt érzem, hogy egyre jobban mellettem áll és támogat. Viszont sokszor még ő is csak azzal intézi el, hogy ne veszekedjünk és ennyi.

2020. febr. 10. 00:58
 12/16 anonim ***** válasza:
30%
21 éves vagy.... 5-6 év múlva nevetni fogsz magadon és ezen a kérdéseden ;)
2020. febr. 10. 01:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/16 anonim ***** válasza:
100%

Anyámék pont ugyan ez, mint a tesód.


Próbáld elkerülni, ahol tudod

2020. febr. 10. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 anonim ***** válasza:
34%

Én a 10-essel egyetértek, én is nővér vagyok nagy korkülönbséggel. A húgom fel sem fogja, mennyire szerencsés helyzetben van és mennyivel több mindent kap, mint én valaha is kaptam.

Te azt sosem fogod megtudni, neki milyen volt a gyerekkora és pontosan milyen támogatást kapott, hiszen ahogy írtad, 10 évvel vagy fiatalabb nála. Tehát amikor ő volt annyi idős, mint te most, te még csak 10 éves voltál, biztosan nem láttál rá a pénzügyekre, egy 10 éves gyerek nem érti még a világot.

Ő apa nélkül nőtt fel, és anyád új férje neki nem az apja és soha nem is lesz az. Nekem is féltestvérem van és hidd el, akármennyire is próbál korrekt lenni az apja, azért érezni, hogy ki a saját gyereke és ki a "hozott". Ez egy akkora lelki seb, amit te sosem fogsz érteni, mert a tulajdon apád nevelt. Ezzel csak arra célzok, hogy ne próbáld megmagyarázni, hogy ő is annyit kapott, mint te, mert ő egy hatalmas hátránnyal indult az életben, ami kb. behozhatatlan.

Persze, ezek a dolgok nem indokolják, hogy sérteggesen vagy hogy rosszul bánjon veled, mert te semmiről nem tehetsz. Ezt neki kell magában rendezni, neked meg elfogadnod, hogy ő ilyen helyzetben van. Utóbbi vagy sikerül vagy nem, de talán neked is könnyebb, ha megérted, hogy min megy keresztül.

2020. febr. 10. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/16 anonim ***** válasza:
66%
Sajnállak. Szerintem a fiatalságodra irigy. Próbáld meg leszarni, nézd levegőnek, ne hagyd hogy felidegeljen. Ha látja, hogy nem érdekel, és nincs hatással rád az lesz neki a legrosszabb. A közöny fáj a legjobban mindenkinek.
2020. febr. 10. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:
51%

Egy-két választ olvasva, szerintem a nővéred is itt van.

Őszintén sajnállak.

2020. febr. 10. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!