Felnőttként még mindig a testvérem a kedvenc, adnátok tanácsokat?

Nálunk ugyan ez a helyzet. Én nem foglalkozom ezzel. Már nem. Testvéremmel pedig ennek ellenére minsig is jó és szoros volt a kapcsolatunk.

Egyrészt nagyon határozottan elmondtam nekik a tüskéimet, ahogy látom az egész dolgot a családot. Másrészt elfogadtam, hogy ők nem fognak már megváltozni. Ha pedig kezdik a szokásos lelkiterrort meg egyebeket, beleakarnak szólni nagyon egyszerűen közlöm velük, hogy én én vagyok, nem pedig ők. Úgy is úgy csinálom ahogy nekem/nekünk jó.

Ez csak nézöpont kérdése. Kérdezd meg ebben a témában a testvéredet ö , hogy látja ezt.

Nekem 2 gyerekem van. Egy csendesebb akire ritkán kell rászolni, és egy másik akire állandóan vitetkozni kell vele.

A kicsi: persze a nagyre soha nem szoltok rá, nem szidjátok le.

Magyarázat: a nagy ritkán csinál rossz dolgokat, de ha csinál akkor neki is van büntetés, és leszidás, de ez iszonyat ritka, söt nála elég sokszor egy elbeszélgetés és megérti a dolgokat.

Nagy: bántja a kicsi és én a kicsit nem nagyon szidom le, csak normálisan. a nagyot ez bántja, mert "bezzed a kicsit nem szidjátok le"

magyarázat: a kicsit állandóan szidjuk és büntetjük, ami neki sem tesz jót, így az évek során sokszor nem szidjuk meg kisebb dolgokért, de így is összeségében sokszorosán van fenyítve...

Vagy is a 2 gyereknek mindig van baja, hogy mit csinálok rosszul, de 2 külömbözö karaketerü gyereket nem lehet egyformán kezelni.

Ugyanez van nálunk, azzal a különbséggel, hogy a mellőzött gyerek gyerekének a szerepében vagyok, ilyen gonosz nagymamával.

Már rég elengedtem a dolgot, saját családom van, a mamám nem törődik a dédunokájával sem. A férjem mamái ezerszer rendesebbek voltak velem pár év alatt mint a sajátom 30 év alatt.

Én mindig úgy fogom fel, hogy ő veszített, nem én.