Milyen gondja lehet a barátnőmnek ami miatt így él?

Ritkán, formaságból találkozunk, de abszolút nem engedem magamhoz közel, és a szuicid hajlam úgy múlt el, hogy tettem magamért, két terápiát is végigcsináltam. Őszintén azt pedig honnan veszed, hogy az a nagyobb sérült, aki nem tud kikerülni, és, ha idáig nem sikerült neki, akkor már nem is fog? Ez eleve nem verseny, hogy vannak a kicsit, és vannak a nagyon sérültek. Ugyanaz az inger teljesen másképp hathat két emberre. Én nem elítéltem a barátnőjét, csak nem értem, hogy miért kínozza magát még 35 évesen is ilyen emberekkel. Mi ebben a megítélés? 17 éve felnőtt, nehogy már 17 év alatt semmit se tudott volna tenni magáért! Arról már nem is beszélve, hogy hol ítéltem meg MINDENKIT.

A lerombolt énképet se tudom megérteni, miből gondolod, hogy nálam nem fordult elő? Anyám mindent megtett azért, hogy elhiggyem magamról, hogy fogyatékos vagyok, nem csak veszekedett velem, hanem sz.rrá püfölt, volt, hogy strandon a hajszárítóval vert, nem érdekelte, ki látja (akkor gondolhatod, milyen lehetett otthon), karmolászott, és olyan ocsmány beszédet, mint amit tőle hallottam, azt a legutolsó részeg kocsmatöltelék sem tudja überelni. Amúgy alkoholista sem volt, szimplán egy idegbeteg, aki kikészült idegekre vállalt engem. Mivel teljesen középosztálybeliek voltunk, anyagi problémáink nem voltak, így a koli mellett dolgoznom valóban nem kellett, főleg, hogy a tartós betegségegem is van, amire kaptam támogatást a sulitól (de amúgy is rendkívül olcsó koliban voltam).

Az albérletekről és a fizetésről is van elképzelésem, hiszen éltem és élek is benne.

Ha sérült ember vagy,teljesen mindegy milyen iskolai végzettséged van,mert a melóhelyen ugyanúgy kicsinálnak,mint az otthoni mérgező környezetben. --> Ezt muszáj megkérdeznem, hogy jelentheted ki MINDEN sérült emberre nézve? Az enyémtől sokkal durvább gyerekkorokból kikerülő ember lett megbecsült, közkedvelt ember a munkahelyén, senki nem bántja őket. Eleve egy normális munkahelyen az emberek dolgoznak, és ok nélkül senki sem készít ki senkit. Nem egy munkahelyem volt, de sehol nem volt divat bárkit is bántani.

Onnan veszem,hogy ismerek ilyen családot,ahol 3 gyerek van,és mindhárom ugyanott nőtt fel,mindegyik sérült,de a mértéke nem egyforma.

Van,amelyik összejött és van egy viszonylag normális párkapcsolat.

A másik összekötötte az életét egy tőle 25 évvel idősebb nővel(anyakomplexus),a harmadiknak meg sosem volt párkapcsolata.

Amit leírtam az életkorban növekvő,tehát a legnagyobb gyereket érintette meg legjobban,ő lett a legsikertelenebb,ami logikus,mert amikor megszületik egy gyerek,akkor egyedül van,mire a testvére megszületnek,évek telnek el,amíg ő meg tudja bárkivel beszélni ezeket a családban.

Jellemzően a legkisebb gyerek sérül legkevésbé.

A legkisebb gyerek(az egyedüli lány),neki volt a legnagyobb szerencséje,mert legalább lánynak született,így könnyebben talált egy pasit akihez elmenekülhetett.De a mai napig jár hozzájuk az apja,erőszakosan,hívatlanul beállít,és olyankor őt ki kell szolgálni.

Pedig egy a lány már 30 felett van.És most sem tud neki nemet mondani,mert fél tőle.

Akkor te szerencsés vagy,mert jó helyen dolgozol,de bizony a legtöbb helyen,ha érzik rajtad,hogy sérült vagy vagy kiközösítenek,vagy kihasználnak.

A sérült,önértékelési zavarral küzdő emberekre jellemző az áldozat szerep.

Mivel a családjában is megalázkodó szerepet töltött be,így a munkahelyen mindenkivel indokolatlanul kedves.

Ezt sokan gyengeségnek veszik,és kihasználják.

Másik rokonom,40-es nő,30-as éveiben diplomázott.Nála nem volt semmi extra csak annyi,hogy az apja alkesz.

Mindig mindenkivel túlzottan kedves,és a melóhelyen mindig rásózták a túlórát,mert ő úgy sem mond nemet.