Van itt olyan, aki ilyen élethelyzetben találta magát?
Nem tudom, hogy jó kategóriába írom-e ezt a kérdést, de hátha...
Borzasztó nagy a nyomás rajtam, a gyerekvállalásal kapcsolatban.
Akarjuk is, meg nem is, nem lenne okos döntés, de nem is akarunk lemondani róla teljes egészében...
Kicsit bővebben rólunk : én 25 éves vagyok, a párom 30 éves. Mindketten dolgozunk, a párom középvezetői beosztással, én alkalmazott vagyok. Albérletben élünk, és 19-éves korom óta vagyunk együtt, 3 éve vagyunk házasok. Mindketten tanulunk, mindig tanulunk valami újat, szerintem életünk végéig tanulni fogunk, sok minden érdekel minket. Amikor összeköltöztünk, úgy döntöttünk a gyerekvállalással kapcsolatban, hogy nem lesz gyerekünk, és majd talán évekkel később ha majd másképp gondoljuk, újra megbeszéljük.
Nem élünk rosszul, de olyan baromi jól se, mindent kitudunk fizetni, van étel, tető a fejünk felett, félre is tudunk tenni egy kis pénzt, eltudnánk látni egy gyereket. De albérletbe nem lehet gyereket szülni, nekünk meg nincs saját házunk... Ennyi hitelt felvenni képtelenség, valamint nyílván az önerőt is valahogy megkell teremteni hozzá...
Ha ez még nem is lenne elég, 25 évesen se tudom hogy akarok-e gyereket. A férjem azt mondja, hogy ő már szívesen vállalna gyereket, de akkor sincs baj ha én nem szeretnék, nem fog elhagyni miatta, fontosabb vagyok neki. Én viszont döntésképtelen vagyok ezzel kapcsolatban, más gyereke megörjít, sok sírás, sikítás, és egyáltalán nem vagyok biztos benne hogy jó anya lennék, hiszen menekülök a síró gyerekek elöl, még a buszról is leszálok ha egy gyerek elkezd sírni...
Gyerekmentes hotelekbe (ha nyaralunk) megyünk, nincsenek olyan barátaim akiknek gyerekeik vannak, a családban van kisgyerek, de amíg nem múlnak el minimum 3 évesek, addig nem sűrűn látogatom őket... Úristen ez így leírva olyan szörnyű, mert mások szerint én jó anya lennék, gondoskodó vagyok és mindig gondolok a jövőre, biztonságosan és felelősségteljesen nevelném fel, és néha játszok a gondolattal milyen jó lenne, ha lenne egy gyermekem. Mégsem érzek elég anyai ösztön magamban, és nem tudom ezek ellenére mennyire lenne jó ötlet bevallalni.
Nem tudom később hogy fogok erről vélekedni, hiszen olyan 16 éves korom óta ugyanígy gondolok erre, ahogy leírtam.
Más is van ilyen helyzetben?
Köszönöm, ha válaszoltok!
25/N
válasza: válasza:Köszönöm a válaszokat!
A párom anyukája mondta párszor, hogy szeretne, de megerti hogy még nem lesz unoka. Az én szüleim valahogy másik univerzumban élnek, ők abszolút támogatnak és elfogadják azt is, ha nem lesz. Nem érzek társadalmi nyomást, hiszen nincsenek gyerekes barátaim akik unszolnának, nincsenek olyan szüleim akik unszolnanak. Egyszerűen azt érzem, hogy nincs velem valami rendben, hiszen annyira rendezett az albérleten kívül körülöttem minden, hogy ez egy gyereknek áldás lenne, jó körülmények között, megertő, szerető csaladi körben nőne fel, mint én, mint a férjem... Nem is tudom hogyan fogalmazzam meg, egyszerűen csak úgy érzem valahol defektes lehetek, mert pl a kutyámmal annyit foglalkozok, mintha lenne egy gyerekem, viszem összevissza mindenféle kutyás sportot csinálok vele, mindenből a legjobbat kapja, legjobb neveles legjobb eszközök, étel stb, és úgy érzem ugyanezt egy gyerek felé nem tudnám így, vagy nem akarom megadni. Lehet kicsit ködös, és csak az én fejemben van ennek értelme.
Mindegy, igazatok van, 25 vagyok, nincs is saját lakásom és még amúgyis van időm.
Köszönöm az olyan hozzászólásokat is, hogy már nem leszünk egyutt mekkora is? 2035-re? Kitudja mit hoz a jövő, én nagyon szeretem a páromat, szeretnék vele lenni ameddig csak élek, és vele tervezni, örülni, szenvedni... De minden veget érhet, honnan tudhatnám biztosan hogy akkora minden ugyanilyen lesz mint most? :) lehet beleszeret valakibe, vagy megunjuk egymást, ugyan most ezt lehetetlennek tartom és úgy gondolom, minket egymásnak szánt az ég, lehet másképp hozza majd a jövő.
válasza:Most vagy pont a választó vonalon érzelmileg, már nem gyerek, de még nem alkalmas szülőnek. Nem kell aggódnod, valahol benned van a vágy, de helyesen felismered, hogy még nem állsz készen. Bármikor jöhet a fordulat, ami után már érzed, hogy van helye egy gyereknek az életedben. Talán a céljaid teljesülése után vagy ha a férjed tesz valaki meggyőzőt.
Nekem 28 évesen történt meg a váltás, addig dolgoztam, tanultam, szórakoztam, gyűjtögettem. A (most már) férjem megjelenése segített elképzelni, hogy anya legyek és azonnal megfordultak a dolgok a fontossági sorrendben.
Ez nálad is bekövetkezhet, de az sem baj, ha nem fog. Az a lényeg, hogy ne erőltesd.
válasza:Azt írod:
"a kutyámmal annyit foglalkozok, mintha lenne egy gyerekem ... úgy érzem ugyanezt egy gyerek felé nem tudnám így, vagy nem akarom megadni"
Más meg azt írja:
"valahol benned van a vágy"
Szerintem is valószínű, hogy valahol benned van a vágy (ami pont abból látszik, ahogy a kutyáddal bánsz), de nagyban megnehezíti a helyzetet, hogy van egy kutyád, mert így nem a gyerekvállalás irányába csatornázod be ezt a vágyat. Sok értelemben kielégíti a gyerek utáni vágyadat a kutya, ami elég nagy csapda. Nagyot lendítene az ügyön, ha elajándékoznád. Ha nem akarsz örökre megválni tőle, adhatnád olyannak is, akinél időnként meglátogathatnád - de így mégsem lenne annyira az életed része.
"viszem összevissza mindenféle kutyás sportot csinálok vele, mindenből a legjobbat kapja, legjobb neveles legjobb eszközök, étel stb"
És ez nem csak egy csomó gondoskodás, hanem egy halom pénz is, lássuk be. (Az idő is pénz, tehát a "viszem összevissza" is pénzbe kerül akkor is, ha ingyenes helyekre gondolsz - hát még ha nem ingyenesekre!) Mennyi lehet ez havi szinten? Kiszámoltad valaha? Ezt a pénzt is érdemesebb lenne a gyerekvállalás irányába becsatornázni, pl. saját lakás vásárlására fordítani.
Nagyon köszönöm a válaszokat, az utolsó 15.ös válaszolón kívül, mindenkit felpontoztam.
Ha most választhatnék a meglévő szeretett kutyám, és a nem létező gyerek között, gondolkodás nélkül a kutyám választanám.
Hogy adjam oda valakinek? Hogy adnám már oda másnak, hát ő a csaladunk tagja, mintha a saját gyerekem vagy a testvérem ajándékoznám el...
Nem szoktam felidegesíteni magam álltalában ha sértegetni kezdenek, de hogy lehetne már egy olyan élőlényt csak így elajandékozni akiért felelőssége vállaltal,és nyilvánvalóan szereted, csak azért mert lehet hogy, de nem biztos hogy gyereket akarsz. Értem én, hogy esetleg kielégítheti a gyerek utáni vágyat a kutya, de nem olyan idős, 2éve van csak velem, előtte is ugyanígy éreztem a gyerekkel kapcsolatban...
Szívesen költök pénzt a kutyara, mert megerdemli, neked biztos nem volt még kutyád, aki hűséges hozzád és mindennel jobban bízik benned...
válasza: válasza:17-es: Természetesen mindenkinek egyedi döntése, de én kevés olyan nővel találkoztam eddig, aki előbb vagy utóbb ne bánta volna meg.
Mivel neked kényelmes a jelenlegi életed, a többiekében csak a negatívat látod, pedig egy gyerekkel sok öröm is jár a fáradság mellett.
Nekem az a tapasztalatom (főleg munkahelyeken látom ezt), hogy kb. 40 éves kor felett jön az a periódus, hogy egy nő elért egy jó anyagi szintet, szabad élete van, de teljesen kiüresedik, mert az utazgatást és vásárlást is meg lehet unni egyszer. Ilyenkor jön következő lépcsőként, hogy akkor legyen gyerek, de 40 évesen már nyilván nem mindenkinek fog összejönni. Ebből pedig következik a megbánás, keseredettség.
Nem azt mondom, hogy Te így fogsz járni, mert lehet gyerek nélkül is boldogan élni, de attól még sokan elszalasztják és utána nem győznek mibe kapaszkodni az életben.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!