Van itt olyan személy aki nem merte kimondani a párjának hogy vége?

Igen!

Kerestem a jó pillanatot, de soha nem jött el.

Ha jó kedve volt, akkor nem akartam elrontani, ha pedig rossz, akkor meg nem akartam egy lapáttal rátenni.

Szakítottam, de szerintem, akkor már nem is kellett. :-)

Lassan elmaradoztunk, szépen csendesen vége lett.

Nálunk ez úgy történt, hogy keveset foglalkozott velem, minden fontosabb volt mint én. Én próbáltam megmenteni a kapcsolatot hónapokon keresztül, de nagyon megbántott. Meg akartam lepni, illetve kedveskedni akartam neki egy "szerelmes" levéllel amiben leírtam az érzéseimet.

Átadtam neki a levelet, elolvasta, aztán ledobta az ágy mellé, mert ő most nézi a tvt. Amikor ment haza én kikísértem, közbe útba esett és kivittem a szemetet is egy úttal. Erre megkérdezi, hogy kidobhatom a kukába ezt a levelet? Nincs kedvem cipelni...

Ez volt az a pont ami arra adott indokot, hogy én se sajnáljam szakításkor. Egyszerűen nem volt értelme egyedül küzdeni. Sokáig próbálkoztam, hogy jobb legyen, sokszor beszéltünk róla, hogy ez így nem fog menni, de semmi nem segített. A leveles dolog előtt, nem tudom, hogy mondtam volna el neki, hogy vége. Lehet, hogy nevetségesnek tűnik ez az egész, de legalább ne a szemembe mondta volna, hanem dobta volna ki útközbe egy kukába ha annyira nehezére esik cipelni. Tehát előtte én se mertem megmondani, de bántó volt ez tőle, és nem ezt vártam. Ez adott egy kis erőt hozzá.

És azért nem mertem kimondani, mert tudom, hogy eléggé érzékeny, főleg azért mert a szülei elváltak régen és ez megviselte. Illetve előttem a barátnője megcsalta, elhagyta.

Nem akartam ismét "áttaposni" a lelkén. De őt se érdekelte az én lelkivilágom :(