Volt köztetek olyan, akit különcnek tartottak a szülei? Hogyan kezeltétek a helyzetet?

Ha különcnek tartanak, akkor az azt jelenti, hogy úgy gondolják, nem illesz bele/nem akarsz beleilleni a - nem feltétlenül csak az általuk - "helyesnek tartott" normákba. Ezt azért teszik, mert:

1. féltenek, hogy boldog, sikeres leszel-e, mert nem látják - még - benned azt a potenciált majd a sikereket, amivel ez menne neked (kisebb valószínűség),

2. irányítani akarnak az általuk helyesnek tartott úton (nagyobb valószínűséggel).

A kezelése: Azt teszed, ami neked az épülésedet szolgálja - és a tanulást/munkát - érdemben nem hátráltatja, majd a "különcséged"-ből fakadó sikereidet kommunikálod feléjük. Ekkor egy idő után:

1. elkezdenek a sikereidnek örülni (1. eset),

2. nem örülnek, lekicsinylik az eredményeidet stb. (2. eset).

A 2. esetben meg kell védened a határaidat, lehet, hogy harcolnod kell a "különcségeddel" kapcsolatos lehetőségekért. Ebben az esetben ideiglenes - de a szülők jellemétől függően véglegesen is - megromolhat a kapcsolatotok. A harc eredménye az lesz, hogy vagy megtörsz, vagy egy sokkal önállóbb és talpraesettebb ember leszel, mint voltál te vagy ők. Ha a kapcsolatromlás csak ideiglenes, akkor utána jobban fognak tisztelni, mint a harc nélkül, mert látják, hogy teszel a célért és felelősséget vállalsz, ami a legfelnőttebb jellemkategória.