Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tegyek, ha a családom...

Mit tegyek, ha a családom beszólogat a közelgő plasztikai műtétem miatt?

Figyelt kérdés

Plasztikai műtét mellett döntöttem, már az időpont is adott. A családom vegyesen fogadta, volt aki, nem szólt semmit, de sajnos voltak, akik bántottak, és olyanokat mondtak, hogy már túl jó dolgom van, ezért találok ki ilyeneket, meg hogy inkább gyereket szülnék már, de ilyenekkel foglalkozzak stb.

Vicces, hogy gyerekkoromban ezek a családtagok beszólogattak a kinézetem miatt nem is egyszer, most meg a helyreállító műtét miatt szólogatnak be.


Nem a véleményüket kértem, csak közöltem, hogy megműtenek, tehát eleve nem értem, miért érzi mindenki úgy, hogy akkor nekik most jól meg kell mondani a magukét.


Már szóltam nekik, hogy az egyébként nem kérdezett véleményüktől függetlenül lesz műtét, azt is mondtam nekik, hogy egyébként gyerekkoromban beszólogattak emiatt, akkor most hogy lehet, hogy hirtelen szerintük semmi szükségem ilyen műtétre. De csak hajtogatják, hogy elment az én eszem, ez csak pótcselekvés, meg hogy ezután majd minden mást "szétműtetek" magamon.


Hogyan állítsam le őket? Nem akarok átmenni bunkóba, de talán kénytelen leszek?



2021. szept. 16. 16:49
1 2 3 4
 1/31 anonim válasza:
97%
Én ezt úgy előztem meg, hogy szinte senkinek nem mondtam meg, kivéve a legszűkebb családtagjaimnak. És kértem, hogy SENKINEK el ne mondják. A mai napig nem is tudnak róla, így nem is szólógattak be. Egyébként az elálló füleimet műttettem meg, amiért még ki is nevettek volna.
2021. szept. 16. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/31 anonim ***** válasza:
82%
Miért mondtad el nekik egyáltalán?
2021. szept. 16. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/31 anonim ***** válasza:
99%

Engedd el a füled mellett de tényleg szard le majd ha ők csinálnak valami extra hasznos dolgot (félre ne érts) akkor szólogassál te is: arra aztán nagy szükséged van

Az aztán nagyon kell,

Az aztán nagyon hasznos

Ne foglalkozz vele te döntésed te életed.

2021. szept. 16. 17:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/31 anonim ***** válasza:
70%
Te döntésed, de a normális a szép, és változtass te rajta.
2021. szept. 16. 17:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/31 A kérdező kommentje:
Azért mondtam el nekik, mert látni fogják úgyis. Az arcomon lesz a változás, szóval ki fogják szúrni, így hát ha nem most mondom el, majd észreveszik utána, teljesen mindegy.
2021. szept. 16. 17:23
 6/31 anonim válasza:
100%
#1-es vagyok. Nem hiszem, hogy sokat tehetsz a beszólógatások ellen. Max. ha már meglesz a műtét, egy idő után abbahagyják, mivel akkor már nem lesz miért beszólogatni, szerintem.
2021. szept. 16. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/31 anonim ***** válasza:
99%

Kérdező, akár én is írhattam volna ezt a kérdést. Nekem orrműtétem lesz, és hasonló "kedves" megjegyzéseket kaptam.

Tiniként engem is bántottak az orrom miatt családtagok egyaránt. Persze, mostmár azt mondják, az csak vicc volt, hát magamra vettem, de hülye vagyok... most meg minek nekem műtét, ennyire sok a pénzem/időm? Jó dolgomban már nem tudok mit csinálni, ezt anyám mondta pont valamelyik héten.

Én annyit kérdeztem ezektől az emberektől:

- kérdeztem a véleményed?

- te adod rá a pénzt?


Volt, aki befogta ezután, volt aki jött még, hogy "de...", és akkor azonnal megismételtem: "kérdeztem a véleményed?", és akkor befogták.


Sajnos az emberi bunkóság határtalan tud lenni, az külön felháborító, hogy egy szót is mernek szólni miután még ők szólogattak be a kinézeted miatt.

2021. szept. 16. 17:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/31 anonim ***** válasza:
90%

Orrmutet?

Vigyazz kihez mesz! En jovore megyek korrekciora!

2021. szept. 16. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/31 anonim ***** válasza:
98%

Az emberi taplóság határtalan tud lenni. Eleve mi közük a te műtétedhez, elmondtad nekik, ok, valószínű észre is vették volna, de mint mondtad, nem kérdezted meg, mi a véleményük róla, vagy nem tőlük kérted a rávalót.


Aztán eleve ezek az emberek belegondolhatnának, hogy aki plasztikai műtét mellett dönt, azt valószínűleg annyira zavarja már az a bizonyos testrésze, hogy a mindennapjait megkeseríti, ahogyan az önképét is rombolja. Nem nekik kell minden egyes nap tükörbenézni, nem nekik kell a gúnyolodásokat, vagy csak a szerintük "vicces" beszólásokat elviselni.


Valaki rászánja a rengeteg pénzt, időt és energiát egy ilyen műtétre, vállalva egyben a kockázatokat stb. és akkor jönnek a nagyon okos rokonok megmondani a tutit, hogy neked olyan jó dolgod van...


Ilyenkor is látom, az emberi hitványság határtalan, és mivel ezek végtelenül ostobák és bunkók, nem biztos, hogy szép szóval tudsz rájuk hatni. Írtad, hogy mondtad, hogy nem kérdezted a véleményüket, ezután kellett volna mélységesen elszégyellniük magukat és bocsánatot kérni.

Szerintem ritkítsd a találkozót velük, és ezután ne is beszélj többet a műtétről, ha kérdeznek sem. Mondd meg, hogy minden egyéb részlet magánügy, ha már tisztességesen viselkedni nem tudnak.

2021. szept. 16. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/31 anonim ***** válasza:
8%

Nekem vesszőparipám, hogy azok a beszólások zavarnak, amikkel egyetértesz.

Ha nincs igazuk, nem érdekel...

2021. szept. 16. 17:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!