Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Jogosan esik az rosszul, hogy...

Jogosan esik az rosszul, hogy az apám nekem semmit nem ad/adott soha, közben a felesége lányának mindent megvesz a mai napig?

Figyelt kérdés

25, 23 évesek vagyunk.

20 éve váltak el a szüleim. Eleinte az apám még szorgalmasan vitt magukhoz kéthetente, aztán ez 14-15 éves koromban megritkult. A mostohatestvéremmel ettől függetlenül sokat beszélgettem úgy is, hogy annyit nem találkoztunk, vagy éppen úgy találkoztunk, hogy hétköznap, ha hazaért ő is az iskolából, kérdezte, nem-e megyek le kicsit beszélgetni, sorozatot nézni.

Tőle tudom ezeket a dolgokat is, hogy az apám vagyonokat költ el rá. Pl. kb 2 havonta járnak ki Parndorfba és Bécs mellé vásárolni, mondta, hogy legutóbb hazafele balhé volt a kocsiban, mert csak az ő dolgaira több, mint 500 ezer lett költve és az anyja végig az én apámmal veszekedett, hogy hogy költhetett el ennyit rá, meg minek vesz meg neki mindent, amit kitalál. Gyakran utaznak, olyankor az ő részét is az apám állja (és itt a 3-4 napos utaktól kezdve a 3-4 hetesekig mindenre kell gondolni). Engem sosem hívnak magukkal. Most is hívott magával a mostohatestvérem, hogy nincs-e kedvem vele menni, hát mondtam, hogy nekem egy röpke milliós dubai út nem fér bele így hirtelen. Erre hogy hát neki is az apám fizeti mindig, kérjem meg, hogy fizesse az enyémet is, tuti kifizeti.

Vagy mesélte, hogy lett egy új autója, mert az apám nekiadta az övét. Amíg nem volt saját kocsija, addig az apám fuvarozta Budapestről haza, meg vissza kéthetente, mert hogy ő nem ül vonatra. Én egyszer kértem meg, hogy vigyen már fel egy vizsgámra, mert tél volt, a vonatok késtek összevissza, és féltem, hogy lekésem. Hát ő biztos nem fog emiatt órákig autóban ülni, menjek fel akkor már előtte este, és aludjak ismerősnél...


Igaz, hogy én dolgozom, de minimálbért keresek. Ha a nagyszüleim két éve nem segítettek volna egy lakással, nem tudom, hogy boldogulnék.

Ti ezt szóvá tennétek, vagy ennyi év után már inkább semmit se mondanátok, és csendben elfogadnátok, hogy ez a helyzet?


2022. jan. 11. 11:54
1 2 3
 11/23 anonim ***** válasza:
66%

10#

Így-így :( Ordas nagy konfabuláció.

2022. jan. 11. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/23 anonymousreview60 ***** válasza:
100%

1. Jogosan esik rosszul.

2. Én elmondanám az apámnak, hogy ez nekem rosszul esik, és miért esik rosszul.

3. Nem támadólag megkérdezném, hogy miért alakult így, és akar-e rajta változtatni. Biztosan vér szerinti gyereke vagy anyád elvált férjének?

4. Ha nincs változás, akkor minimalizálnám a kapcsolatot.

2022. jan. 11. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/23 anonim ***** válasza:
82%

11.

Nem biztos, hogy kamu.

A párom ugyanilyen kapcsolatban van az apjával.

A húga tavaly egy elektromos BMW-t kapott, a páromra pedig az elfuserált elektromos fűnyíróját akarta sózni.

Konkrétan a húga mindent megkap, a párom semmit, a gyerekeinknek egy tábla csokit nem hoz, az évi egy találkozás alkalmával. Ja és egy ismerős, pár éve elmesélte a páromnak, hogy örökölni sem fog a párom az apjától, mert már azt is lepapirozták.

2022. jan. 11. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/23 anonim ***** válasza:
100%
Nálunk exférj csinálja ezt. Az új asszony előző kapcsolatából származó gyerek kap, akik a velem való házasságból születtek, azok nem kapnak.
2022. jan. 11. 14:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/23 anonim ***** válasza:
46%
Multkor még nem a nyaralásból hagytak ki?
2022. jan. 11. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/23 anonim ***** válasza:
100%
Ez édestestvéreknél is előfordul, válás nélkül. Az öcsémnek mindent, nekem semmit. Azokat a válaszokat kaptam bárkitől hogy irigy vagyok. De szerintem ebben az esetben ez nem ok nélküli. Nem tudsz mit tenni amúgy. Lehet hogyha majd öreg lesz, rád lesz utalva. Ez így szokott lenni. Karma.
2022. jan. 11. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/23 anonim ***** válasza:
0%
Igen, és? Ahelyett, hogy dédelgetnéd a sérelmeidet (hiszen te sosem voltál igazán a lánya, csak az előző, szr kapcsolatából származó gyereke) inkább lépj túl rajta.
2022. jan. 12. 07:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/23 anonim ***** válasza:
100%

17.

De, az igazi lánya ő is, maximum az apja nem viselkedik úgy, mint egy igazi apa. Engedd már meg neki, hogy emiatt legyen benne rossz érzés. Szerintem éli normálisan az életét, de attól még bánthatja az igazságérzetét. Sajnálom, hogy vannak ilyen lelkületű emberek, akik ezzel lerázzák a dolgot, hogy az előző sz.r kapcsolatból való gyerek, nem igazi gyerek, sz.r lehet a te életed.

2022. jan. 12. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/23 anonim ***** válasza:
100%
#17, ez egy nagyon alja beszólás volt.
2022. jan. 12. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/23 anonim ***** válasza:
96%
A feleségén vannak bejáratok amik használhatók számára.
2022. jan. 17. 20:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!