Hogy éled a mindennapokat a szülőnélküli világodban? Lassan 5 éve nincs velem édesanyám és nem igazán tudom feldolgozni, olyan üresnek érzem a "lelkem" egy részét. Más is van így?

Őszinte részvétem :(

Akkor fog rendeződni a dolog, amikor majd lesz férjed/feleséged és gyermeked. Mindig fájni fog, de akkor már nem érzed magad szerintem annyira üresnek. Erőt és kitartást kívánok neked!

Az én anyám agresszív alkoholista,és le is mondott a gyerekeiről,így ő nem hiányzik nekem.Igazából soha nem tudtam meg,hogy milyen érzés ha van valakinek anyja,mert minket apu nevelt fel...

Lassan 20 éve nem láttam,így fogalmam sincs,hogy él -e egyáltalán..

Apu még él,de vele csak azért találkozom ritkán,mert nem Magyarországon élek..Ha hazamegyek látogatóba akkor természetesen meglátogatom,de a mindennapjaimban már megszoktam,hogy ritkán látom őt is...Ő hiányzik,de szerencsére még tudok vele találkozni,beszélgetni..

Anyám 6 éve ment el. Apám van, de ő nem tud igazi támasz lenni, félig gyerek maradt. 5 éve nem dolgozik. Az új barátnőjén élősködött egész idáig, most a barátnő hazapaterolta. De inkább teher sajnos, mint támasz. Szóval mondhatom azt, hogy már nincsenek szüleim.

Nagyon rossz, hogy nincs nagy családom. Én ezt úgy éltem meg, hogy a kapcsolataimba kapaszkodtam.

Az első barátomat nem szerettem szerelemmel, de jól megvoltunk. Míg meg nem vert és egyéb lelki nyavalyák nem jöttek ki rajta. Olykor megunta a munkahelyét, én tartottam el fél évig, meg ilyenek. A legszörnyűbb az volt, hogy amikor először rámtámadt, szakítottam vele, de fél év után szülői háttér hiányában újra össze kellett vele költöznöm, mert nem bírtam egyedül fenntartani a nagy házat, amiben egyedül maradtam huszonéves lányként.

Ekkor értettem meg, hogy azzal, hogy nincs szülői hátterem, örök életemben ki leszek szolgáltatva az aktuális páromnak.

Azóta volt merszem változtatni, és szerelmes lettem, új partnerem van, de a kiszolgáltatottság érzése itt van bennem. Félek gyereket szülni, hiszen ha meg lesz a gyerek és a párom félrelép, mit tudok csinálni? Gyakorlatilag nincs senkim, akihez mehetnék, gyerek mellett nem tudok dolgozni, amíg kicsi, és mi lesz ha a partnerem ráérez erre a kiszolgáltatottságra és valóban azt csinál majd amit akar a hátam mögött? Most még nem mer megcsalni, hiszen egyelőre elég kelendő árunak számítok, na de egy gyerekkel, családi háttér nélkül, rokonok nélkül??? Még a fűtést se tudom megoldani egyedül, mert szétfagyott a gázcirkóm, és csak kazánnal lehet fűteni. És az nem kifejezetten női munka. Mondjuk megoldom ha kell, de mi lesz ha nem lesz pénzem fizetni a fahasogatásért? Szóval ilyen félelmeim vannak.

Tudom, ha lennének szüleim, akikre támaszkodhatok (nem olyan értelemben, ahogy sok tini teszi és 30 éves koráig élősködik a nyakukon, hanem hogy ha tudnám, hogy ha a pasim megcsal vagy megver, lesz hova menekülnöm), akkor nem érezném ilyen ijesztőnek a gyerekvállalást sem.

Már akkor is egyszerűbb volna az életem, ha nem egy nagy házban élnék. De manapság nem lehet eladni a nagy házakat.

Az érzelmi része is borzasztó, de meg kell mondanom, lelkileg nekem nem voltak támaszok a szüleim. Szerettem őket, de nagyon labilis emberek voltak. Talán pont ezért is volt nehéz feldolgozni anyám halálát, mert sok lezáratlan vitánk, veszekedésünk maradt. Nagyapám, akit imádtam, aki mindenféle formában az utolsó nagy támaszom volt, aki igazi rokonom volt még utoljára, őt például úgy tudtam eltemetni, hogy nem jár vissza éjszakánként kísérteni álmaimban. Mert nincs ami vádoljon.

Anyámmal se álmodok már annyit. De az ő élete befejezetlen volt a boldogtalansága miatt, és ezért mindig úgy fogok rágondolni, mint akinek soha nem ér véget a szenvedése.

Tobb mint 10 eve halt meg, es eleg hosszu ido telt el,hogy sikerult elengednem.

Tudod probalj ugy gondolni erre, hogy halas lehetsz azert,

hogy eddig lehetett Veled,

hiszen mennyi arva gyermek van pl., Akiknek meg annyi sem adatott meg, hogy megismerjek az Anyukajukat,

En amikor igy kezdtem el gondolkozni, akkor mar sokkal konnyebben ment, es sikerult talpra allnom.

Nincs olyan nap, hogy negondoljak Ra, nagyon szerettem, hirtelen halallal halt meg, es orulok, hogy nem kellett latnom betegen es szenvedni, mert ugy erzem, hogy az sokkal fajdalmasabb lett volna.

Engedd el, mert nincs mas lehetoseged, es eld az eletedet, s gondolj a kozosen eltoltott szep idokre, de ennyi es nem tobb.

ma 23:19

Kisebb házba kell költözni, vagy kiadni a fél házat, és már könnyebb..

utolsó

Szerintem ez a legszörnyűbb én ezt nem bírnám ez rosszab mintha meghalna megőrülnék :S