Akinek gyerekkorban váltak el a szülei, és a különélő apa/anya soha nem törődött veled válás után, hogy élted meg gyerekként?

Próbáltam vele kapcsolatot teremteni, majd beletörődtem hogy nincs apám. Jobb is, hogy nem volt része az életemnek, mert egy sz4r ember volt.

Annyira végülis nem hatott meg a dolog. Őszintén szólva azt se tudom hány évesen, mikor halt meg. A születésnapja se tudom mikor volt. Én is lesz4rtam őt jó régóta.

A felnőtt életemre annyiban hatott ki, hogy én tuti nem akarok "családot".

Egy ideig apám nevelt, leszart sőt terrorban éltem. Durvább volt a lelki, de a verés sem volt átlagos. Brutálisan kegyetlen volt, eszméletlenül fájdalmas módszereket talált ki a fizikai bántalmazásra.

Egész gyerekként hiányzott anyám, akit három éves koromtól kb sose láttam, amikor meg láttam.., leszart. Ő is végtelenül hidegen kezelt, bár nála nem volt terror.

Nagyrészt nagyszüleim neveltek, ami sokkal jobb volt. Nagy volt a szeretet, bár semmi mást nem kaptam.

Sehogy sem érint. Nagyon spirituális lettem. Végtelenül szeretem őket, bár apámat csak távolról( sose beszélünk, nem láttam már sok éve), anyum pedig kamasz korom ekejétől elkezdett emberként viselkedni, elkezdett támogatni.

Azt a szót, hogy szeretlek sose hallottam a szájából, de megértem őt.

Hálás vagyok istennek mindenért, és kívánom nekik, hogy mihamarabb eljussanak oda, ahova kell.