Hogyan fogadtassam el a nagyimmal azt, hogy nem fogom rendezni az apámmal a kapcsolatomat és nem lesz ott az esküvőmön sem?

5 éves voltam, amikor elváltak a szüleim azért, mert apámnak szeretője lett. Felém nem volt semmi kommunikálva azon kívül, hogy elköltözik és majd látogatni fog, de utólag tudom, hogy az anyámmal már ott is nagyon szemetek voltak. Pl. a ház, ahol éltünk, az teljesen az anyám tulajdona volt, ennek ellenére az apám családja követelte, hogy anya fizesse ki apának a ház értékének felét. Vagy a nagyszüleim képesek voltak bíróságra menni azért, hogy a mosógépünket ők vették és az az apámat illeti. Vagy amiket az apám a házasságuk 6 éve alatt szerzett, még a válóper előtt a nagyapámnak ajándékozta, hogy anya azokból semmit ne kaphasson (kár, hogy ez nem így működik).

Én ezekről semmit nem tudtam, az anyám sosem beszélt az apám ellen, pedig bőven lett volna oka rá. Arra törekedett, hogy a válásuk ellenére nekem legyen az apám és foglalkozzon velem. Ez nem jött össze...

Az "új asszony" ki nem állhatott, ezt tudta mindenki. Az apám is. Mégsem tett a helyzettel semmit, nem próbált javítani a szituáción, beszélni a nővel vagy bármi. Csendben tűrt mindent. Azt, hogy nem találkozhatott velem, nem vihetett oda. Nyáron nem vihetett magukkal nyaralni, karácsonykor sem lehetett velem. Gyerektartást sem fizethetett, mert hogy balhé lesz otthon, ha megtudja a nő. Ezért a nagyszüleim fizették helyette, majd ő odaadta nekik kp-ban. Majd mikor ott is lett gyerek, ez az egész csak rosszabb lett. Sokáig bántott, de az élet minket igazolt és már látom, hogy csak jól jártam azzal, hogy nem volt az életem része soha. Közel 60 éves, semmit nem tud felmutatni az életben. Ott élnek vidéken egy erősen felújítandó kockaházban, ölik egymást a feleségével és a két gyerekükkel nonstop (nagyim elmondása szerint nem tudnak elválni a pénz miatt). Nincs semmije, se megtakarítása, se saját ingatlanja, se normális karrierje. Velem sosem foglalkozott, miután elköltözött. Cserébe undorítóbbnál undorítóbb húzásaik voltak a feleségével irányomban... Szóval nem tekintem az apámnak, aki ezt a szerepet átvette, az az anyám második férje. Ő nevelt fel, rá számíthatok a mai napig. Konkrétan mikor 18 éves lettem, felvettem az ő vezetéknevét, hivatalosan is meg van mindenhol változtatva.

Hamarosan lesz az esküvőm és az apámékat nem hívom meg. Feleslegesnek érzem, nem is akarom, hogy azon a napon bármi negatív legyen az életünkben. A nagyim (apukám anyukája) ebbe bele van betegedve és mindig, amikor találkozunk, hallgatom, hogy hát csak egy család vagyunk és ő az apám, a nevemet megváltoztathatom, de a vér akkor is összeköt minket. Meg hogy már én is felnőtt vagyok, mindenki hibás volt abban, hogy ez így alakult, mert "én is kutya voltam". Ja, mert mikor 3 havonta egy délutánt rám szánt a válás után, nem ugráltam örömömben, hogy az a program, hogy kivisz horgászni magával vagy az erdőbe sétálni (legcsajosabb kislány voltam, akit el lehet képzelni, gondolhatjátok, ezek a programok mennyire kötöttek le).

De nekem nem áll szándékomban se nyitni felé, se beszélni erről az egészről. 26 éves vagyok, több, mint 20 éve nem foglalkozik velem. Elkezdtem az életemet, az anyáméktól kaptam mindent. Ő annyit nem kérdezett soha, hogy segítsen-e valamiben, megvan-e mindenem.