Borzasztóan egyedül érzem magam, úgy érzem egész életemben ez lesz ami most van. Hogyan szedjem ki magam ebből a helyzetből?

20 éves leány vagyok, 29 hetes kismama.

Egy évvel ezelőtt kezdtem az egyetemet, de abba kellett hagynom a Baba érkezése miatt. A Baba apukájával nem maradunk együtt, nem értjük meg egymást.

Én most itthon vagyok szüleimmel, és egyszerűen... elcseszettnek érzem az életem, egyedül vagyok, senki nem beszél velem, senki nem kÍváncsi reám, sehova nem megyek, egész nap csak űlök az ágyban s várom, hogy teljen az idő. Senki nem hÍv fel, testvéremék se jönnek hozzám, barátaim, barátnőim se(az elején még jöttek sűrün, de két hónapja már senki). Egyszerűen... magányos vagyok.

Nálunk ma kezdődött az egyetem, épp nézem az órarendet, hogy holnap milyen óráim lennének... úgy mennék egyetemre...

Vágyok társaságra, barátokra... Eddig annyi barátom volt, most meg... Mondhatom, hogy egy sincs! A szemembe mindenki mondta, hogy milyen jó, lesz Babám, örüljek neki, stb stb. A hátam mögött meg "kölyke lesz, jól bekapta a legyet :)) "... mondjuk nem is az ilyen barátokért siránkozok, csak valakiért, akivel beszélgethetnék, sétálhatnék...

Igy, hogy a párom sincs mellettem meg csak mégrosszabb...

Még az is jó lenne, ha csak elmehetnék valahova sétálni, de mivel veszélyeztetett vagyok, anyum nem enged egyedül sehova. Meg amúgy sincs hova menni. Vidéken lakok a város kb 8-10 km-re van, lenne autóbusz, de hát... 1000 ft kb a buszjegy oda-vissza, meg mint Írtam már, nem engednek...

Úgy érzem egy kismamával senki nem fog már barátkozni...

Hogyan szedjem össze magam, hogy legyek megint olyan életvidám mint voltam? Szeretnék boldog kismama lenni, de Így... nem megy... örülök nagyon a Babának, nem bántam meg, hogy mellette döntöttem, de nagyon rossz ez a magány már...

El vagyok keseredve, adnátok valami tanácsot, hogyan vészeljem túl ezt az időszakot?