Milyen gyerekkorod, tinédzserkorod volt? Jobban szerettél az lenni vagy felnőtt jobban szeretsz lenni?

Úgy 4éves koromig jó gyerekkorom lehetett.

Apa és anya maga volt a tökéletes páros. Imádtak. Aztan apa 3éves koromban meghalt. 4éves koromig anyával ketten voltunk. Hiába vagyok már 30, a mai napig sok emlékem van erről az időszakról.

Aztán megismerte nevelőapámat.

Az első időben azért nem szerettem, mert anya 0-24ben vele lógott, engem a mamának lepasszolt.

Utána pedig jöttek a verések. Nevelőapám végigverte a gyerekkorom. Nem csak pofonok, hanem durván. Folyamat kék-zöld voltam.

Kamaszkoromban már verést nem kaptam. Onnantól csak azt hallgattam, hogy én semmire nem vagyok jó, egy szerencsétlenség vagyok, meg sem kellett volna születnem, nem lesz munkám mert mindenhonnan ki fognak rúgni mert mindenhez idióta vagyok, nem lesz kapcsolatom, mert engem ki szeretne.....

Igy nőttem fel. A mai napig cipelem ennek a hatásait.

Így hatarozottan kijelenthetem, hogy nekem ez az élet. Elköltöztem, lett férjem, állásom, boldog életem.

Velük meg nem beszélek.

Amíg apám össze nem jött a mostohaanyámmal, jó normális gyerek- és tinédzserkorom volt.

A fiatal felnőtt korom az önpusztításról szólt - anorexia, bulimia, öngyilkossági gondolatok, depresszió...

A családom egyes tagjai szerint azért, mert alkalmazkodni képtelen voltam (öhm, egy OCD-s passzív-agresszív nőhöz? Bocs, bmeg), ezt máig tartják.

Fogalmazzunk úgy, amióta elköltöztem 1200 km-re, valamennyire jobb a helyzet, de az étkezési zavarom egy komolyabb stressz hatására nyomban kiújul (19 éves koromig ebből a sz.pontból egészséges voltam).

Gyűlölöm a gyerekkoromat.

Nagyon kevés szép emlékem van, azokat is beárnyékolja a nyomor. (hiába összekaparta anyám egy iskolai balatoni tábor árát, szinte nem volt mit pakolnom a táskába, volt két pólóm, egy rövidnadrágom, tisztálkodószer semmi, büdös voltam, mert nem volt dezodorom)

Már 40 vagyok, igyekszem élvezni a felnőttkort, de az a kibebaszott gyerekkor folyton folyvást beárnyékolja.

Nem volt jó gyerekkorom egyáltalán. Az óvoda felejthető (szekánt, utálatos óvónők, nevükre sem emlékszem már). Általános iskolában sótlan tantónéni, lényegében ált.isk. 3-tól 7-ig azért jó volt. Szuper ofő(k), jó fej osztálytársak.

Aztán pont úgy jött rá a szüleimre a költözhetnék, hogy a nyolcadikat idegen városban kezdtem. Tetejébe számomra utált város is volt, visszavágytam a régi helyre, a régi iskolámba. Utána egy erőltetett, szar szakközép jött. Mindehhez egymást zsigerből gyűlölő szüleim, akik kifelé játszották a kva happy-k vagyunk című kirakatot.

Felnőttként minden más, a főiskolát már én választottam (munka mellett), a munkahelyeket én választottam, nagyon rendes, értelmes ember a férjem, kellemes és élhető vele az élet, a barátaimat én választom meg. Szerencsére úgy alakítottuk, hogy egyikünk családjával sincs összejárkálás. Most ezerszer jobb (N/42).

Szar gyerekkorom volt. Általános és középiskolában én voltam a tipikus bullying áldozat. Apám alkoholista volt, anyám meg élvezte az áldozatszerepet. Csórók is voltunk.

A felnőttkorom is szar, de legalább van saját kis lakásom, van valamennyi pénzem, munkám és nem kell senkivel tartsam a kényszer kapcsolatot.

Úristen,micsoda szörnyű történetek!:(Szívből remélem,h akinek bántalmazó,alázó szülei voltak,azok ahogy tudtak,leléptek otthonról,de előtte jól beolvastak nekik,és utána magasról szrnak a fejükre,mert az ilyenek nem érdemelnek mást!!

Nekem hál istennek nagyon jó gyerekkorom v.Bár több suliba jártam,mindig könnyen be tudtam illeszkedni mindenhova,és ez felnőttkoromban is így van.Egykeként szinte mindent megkaptam,de normális keretek között,és annak ellenére,h anyukám jóvoltából lett egy belvárosi lakásom,amit nagyon megbecsülök,mindig jól bántam a pénzzel,sose v adósságom,ez mindig fontos v nekem!Mindennek ellenére én is sokkal jobban szeretk felnőtt lenni,mint itt legtöbben,mert a magam ura vagyok,és úgy érzem,tök jól megállom a helyem az életben!:)