Szerintetek anyának van igaza, vagy nekem?

Tegnap megemlítettem anyának, hogy szeretnék síelni menni. Aztán szóba hozta az egyik háromnapos osztálykirándulást, amit utáltam, mert alig aludtam valamit a többiek miatt és még meg is gyanúsítottak hogy turkáltam az egyik lány cuccai között (először nem is tudtam miről van szó, de aztán rájöttem, hogy összekevertek egy másik lánnyal). A fél osztály cs.szegetett, hogy hogy lehettem ilyen és (gyerekes módon, de roppant rosszul esett) gesztenyével dobáltak és el is bújtam, ahol felhívtam anyát sírva (ezt tudom, hogy nem kellett volna és megértem, hogy neki is rosszul esett, megbántam). Aztán pedig amikor kisírtam magam és nagyjából meg tudtam nyugodni odamentem az osztályfőnökhöz akinek elmondtam, hogy hogy bánnak velem a többiek, aztán elkezdett velem kiabálni, hogy tök sokáig keresett és hogy ez tiszta h.lyeség mert senki sem bántott engem.

Ez később tisztázódott, hogy nem én turkáltam.

Fürödni pedig háromasával kellett volna a lányoknak, de én megvártam, mire mindenki megfürdött és csak aztán fürödtem, mert szégyenlős vagyok, de az osztályfőnök ezt sem nézte jó szemmel.

Ez nagyon rossz emlék volt, mert senki sem volt képes átérezni a helyzetem, anya pedig ezzel érvel, hogy a sítáborban is ugyanezt csinálnám, hogy nem fürdenék együtt (és ez igaz is, de mi rossz van abban, ha utoljára fürdök? Az én dolgom, hogy hideg vízzel fürdök-e egyedül vagy sem).

(Ja és nem az osztályommal mennék síelni)

Nagyon rosszul esett, hogy ezt a kirándulást felhozta, aminek semmi köze a sítáborhoz és azt is mondta, hogy jól kellett volna viselkedni ahhoz, hogy a többiek ne gyanúsítsanak, holott nem is csináltam semmit.

Bocsi, hogy egy kicsit hosszú lett és egy kicsit talán össze-vissza is írtam, de kuszák a gondolataim.