A férjem azt gondolja, hogy ő a legtökéletesebb ember, és engem meg általában lealáz, elhord minden félének, ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy ő elvárja. Ez változhat?

Régen nem ez volt, tudott kedveskedni, figyelmes volt velem, sok közös programot csináltunk, csak úgy összebújtunk, szerettem hozzá odabújni, szeretgetni, bolondozni, nem csak akkor voltak ilyen érzelmes pillanatok, ha szeretkeztünk. Mára már csak a szex, ami van kettőnk között, mert sokszor beszélgetni se lehet vele. Ahogy terhes lettem, elhúzódott tőlem és kezdett sokat nagyon utálatos lenni, hiába akartam csak összeődött, ölelkezni, vagy csak egy kis csókot, elhessegetett magától. Majd idővel ezek megszüntek, vagyis nem igen bújtunk össze, szinte éltünk egymás mellett, eltávolodtunk. A kicsi születése után ez a szakadék tovább mélyült. Semmiben nem volt partner, a gyerekkel csak annyit törődött, amit muszáj volt. Majd végül szétváltunk egy időre, hátha a távolság segít, de még több kegyetlenkedései következtek, amiket végül megbánt és sírva könyörgött vissza, mikor el akartam válni, mert már nőügyeinek is híre ment, amit persze letagadott. A gyerek miatt, és mert megsajnáltam visszajöttünk hozzá. Sokáig minden jó is volt, de most kezdünk ugyanott tartani. Vagyis az én érzéseimet hiába sikerült újra visszahozni, valamelyest, persze már ugyanúgy szeretni sosem fogom tudni, mint a sok sértés előtt. Most is ugyanez van, akarnék csak összebújni, kedveskedni, de ő valami bunkót mindig beszól, vagy egyből a bugyimban van a keze... Megsértődik és napokig elviselhetetlen és lekezelő, direkt kib..szik velem, ha nincs szex. Rámkényszeríti magát akkor is, ha én nem szeretném és már unom, már félek előre az estéktől, hogy majd megint jön a vita, a sok sértés, bunkózás, mert nekem nincs kedvem szeretkezni. Na olyankor persze lőjön azzal is kb 3 naponta, hogy akkor szedjük össze a papirokat és mehetünk a bíróságra, ő válni akar. Én már csak kiröhögöm, mert egyik pillanatban ezt mondja a másikban meg már szex kéne... Olyan mint egy NAGY gyerek. És nem tudok vele megbeszélni semmit, engem nem néz semminek, a munkámat nem becsüli, az hogy én nevelem a gyereket és itthon mindig minden patyolat, neki semmi. Nincs munkám, még gyesen vagyok pár hónapig, de már 4 hónapja mennék dolgozni, de nem vesznek fel sehová, hiába vagyok diplomás, jó munkahelyek mögöttem, nem kellek, kisgyerekkel. És erre felénk egyébként is kevés a meló.

Ezt is a fejemhez vágja, ha pl mosok, mert majd én fizetem a villanyszámlát, biztos sok pénzem van, ha vennék magamnak pl dezodort, azt is megkapom, hogy mert én csak szórom a pénzt... Itthon meresztem a seggem...

Elviselhetetlen ez a helyzet, nem bírom sokáig, de amíg nincs munkám, nem tudok semmit tenni. :(

Tényleg én vagyok a hülye és semmirevaló, mert már kezdem elhinni neki.

A kicsit csak én látom el, mert ő még bánni se tud vele, 3 perc és már kiabál, összevesznek a kicsi sír, pedig olyan jókat lehet vele játszani, úgy imádom. Olyan értelmes, okos. Ha kérem valamit tegyen meg, leüvölt, hogy mert én mire vagyok, csináljam én, csak nem fog ő engem kiszolgálni.. pedig csak a gyerek életébe akarnám bevonni, hogy ne csak én agyjak neki enni, inni, stb. Mert az apjától nem kap törődést, max tévézik apa, a kislány meg játszana, de az apja nem. Borzasztó helyzet.

Vároma segítséget.köszönöm.