Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan oldjuk meg ezt Anyukámm...

Hogyan oldjuk meg ezt Anyukámmal? Rám szeretné erőltetni a saját ízlését.

Figyelt kérdés

A probléma az, hogy teljesen eltérő az ízlésünk. Én színesen meg mintásan öltözködök, persze jól megválogatom, hogy klappoljanak színben és mintában is. Az életfelfogásom is ilyen "rózsaszínes", de a féltestvérem (21/L) szerint majd kinövöm.

Szóval az egész egy kicsit hippis (bocsánat, nem tudom hogy kell leírni helyesen), anyukám pedig fekete-fehér, a konyhát is a fekete-fehér-barna színkombinációban rendezte be, nyomasztó, úgyhogy azóta a nappaliban eszek, oda csak mosogatni járok be. A szobámat hagyta, hogy olyanra csináljam amilyenre szeretném, úgyhogy most halványsárga az egész és van rajta pár lila virág.

Eddig az volt a szabály, hogy ha ünneplünk, akkor az általa kiválasztott ruhában kell lenni, egyébként pedig azt hordok amit szeretnék; de most valamiért bekeményített (tényleg nem tudom miért; majdnem kitűnően tanulok és minden cuccomat rendben tartom; fiúbarátom sincs, akivel gondja lehetne és segítek neki a dolgaiban), és eldöntötte, hogy márpedig én olyan ruhákban fogok járni amit ő mond, mert a ruháimat az ő pénzéből veszem, és ő dönti el, mit vesz nekem a saját pénzéből.

És ebben igaza is van.

Segítséget szeretnék kérni, hogy ezt hogy kezeljük/kezeljem? Biztos van lehetőség kompromisszumra.


2010. dec. 9. 16:22
 1/6 anonim ***** válasza:
100%

Mondd meg, hogy érted és jogosnak tartod, hogy szeretne beleszólást abba, mit vesztek a pénzéből, de te is szeretnél beleszólást abba, hogy mit hordasz. Megoldás lehet, ha elmentek vásárolni és azt veszitek meg, ami mindkettőtöknek megfelelő.


Nekem anyóssal volt nemrégiben ugyanez a problémám: vett nekünk tűzhelyet, amit ugye én fogok használni, és meg akarta szabni, milyen legyen. De alig egy hét alatt ő is megértette, hogy egy használati tárgynak (akár ruhának) elsősorban annak kell megfelelnie, aki használja.

2010. dec. 9. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
100%

Annyira éretten, okosan írsz, biztosan meg tudod vele ezt beszélni hasonlóan érett, higgadt stílusban!

Nekem is van hasonló gondom, csak az én lányom csupa rózsaszínben jár, én meg sikítófrászt kapok tőle, de az alapdarabokon felül (kabát, cipő és 1 öltözet normális ruha) nem szólok bele, elvégre ő nem én vagyok.

2010. dec. 9. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:
Talán ha túlzásba vinnéd a sötét színeket, ő is visszasírná a színes korszakodat.
2010. dec. 9. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 anonim ***** válasza:
21 vagy nem 12..menj el dolgozni és azt veszel amit akarsz.
2010. dec. 9. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
A féltestvére a 21 éves, de mindegy...
2010. dec. 9. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat. Én egyébként 15 éves vagyok, a nővérem 21.
2010. dec. 10. 05:27

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!