Miért van az, hogy sok szülő szilveszterkor szinte sehová se engedi el a már majdnem felnőtt, vagy már felnőtt gyerekét?

Persze, van egy egészséges szülői féltés, de a túlzásba vitt változata már messze nem egészséges. Engem is elengedtek annak idején a szüleim, aztán semmi bajom nem lett. Tudták hol vagyok, tudták kikkel vagyok, mobilon elérhető voltam mindig, arról nem is beszélve, hogy tudtam magamra vigyázni, még akkor is, ha ittam. Az a szülő, aki túlságosan félti a gyerekét (arra alapozva, hogy nem tud magára vigyázni), az a saját nevelésében nem bízik eléggé. Csak egy példa, úgy 18 éves lehettem, amikor egy haveromnál szilvesztereztünk, a házuktól nem messze pedig volt egy kicsi tó. Be volt fagyva, de látszott, hogy a közepe nagyon vékony, és néhol vizes. Hajnalban kitalálták páran, hogy menjünk rá a jégre, nézzük meg, stb. Éééérdekes, nekem kapásból eszembe jutott, hogy hány olyan sztorit hallottam, amikor valaki alatt beszakad a jég és megfullad (elég nyomorúságos halál lehet, nem kívánnám senkinek), és hogy talán pont az ilyen ötletekre gondoltak a szüleim, amikor azt mondták, vigyázzak magamra. Annyit tettem, hogy az egyik lábammal ráléptem a jégre, aztán vissza is húztam, így megvolt az a "befagyott tavon állok" - érzés, aztán mondtam a többieknek, hogy ők se menjenek rá a jégre ha még élni akarnak. Nem is ment rá senki, inkább azzal szórakoztunk, hogy a lapos kavicsokat ki tudja messzebb csúsztatni a jégen (a partról) :) Talán meglehet, hogy engem a szüleim azért mertek elengedni már 15-16 évesen is szilveszterezni, mert tisztában voltak vele, hogy képesek voltak úgy nevelni, hogy ne csináljak hülyeségeket.

Azzal persze tisztában vagyok, hogy baleset épp úgy történhet mások hibájából is, de sok szülő a saját gyerekében sem bízik meg eléggé, ami azért valahol a szülő nevelését minősíti.

Mellesleg nekem is van már gyerekem, néha nekem is eszembe jut, hogy mi minden történhet vele, ha nem vagyok a közelében, de épp ezért igyekszem úgy nevelni, hogy legalább a saját hibájából ne történhessen baja.