Mit tegyek? Hogyan kezeljem ezt? Hogy tereljem el a gondolataim?

Soha nem voltam enyelgős. Most elérkezett az a pont, hogy azt mondom: MIÉRT?

Nem szeretném elmesélni az egész élettörténetemet, talán csak egy kapaszkodót, egy hajszálat...akármit.

19 éves vagyok. Valahogy úgy alakult, hogy nincs senkim (édesanyámon kívül) akihez szólni tudnék. Nincsenek barátaim, akiket barátoknak hittem, átvertek és eltűntek. Volt egy barátom, akit nagyon szerettem. Tegnap telefonon szakított velem. Mindenről ő jut az eszembe, de tudom, hogy átvert. Pedig nem vagyok az a tipikus naiv kislány, elhihetitek.

Van egy érettségim, de sajnos nem vettek fel az egyetemre, ahova jelentkeztem. Most nem járok iskolába és nem is találtam megfelelő állást.

Tegnap óta egyszerűen nincs kedvem enni, munkát keresni... egyáltalán létezni. Csak az jár a fejemben, hogy senkivel sem fogok ennyit nevetni, beszélgetni, senkivel sem lesz ilyen jó a szex, senki sem fog engem megérteni. Képtelen vagyok felfogni, hogy minden szava átverés volt.

Tudom, hogy ki fogom heverni a volt barátomat, de ilyenkor az emberek bulizni járnak, vagy a barátaikkal beszélik meg a gondjukat.

Nagyon el vagyok keseredve.

Nem sajnáltatni szeretném magam, a kérdésem az, hogy hogyan találjak egy közösséget? Hol találhatnék egy lelki társat? Nem csak nyafogni szeretnék, nagyon vágyom egy őszinte, mindkét részről odaadó barátságra.

Szeretnék legalább egy igaz barátot és nagyon vágyom egy őszinte, igaz kapcsolatra.