Párkapcsolatban élők! Nálatok mikor jöt az első nagyobb hullámvölgy? Amikor nagyon úgy tünt, hogy vége és tényleg szétmentek? Sokáig tartot még rendeződőtt a dolog? Mi volt az oka?

Nálunk mindig a külső "tényezők" miatt volt hullámvölgy.

Stressz, sok munka vagy éppen munkanélküliség, szülőkkel való együtt élés..stb.

Kb. 2-5. évig 2-3 havonta. (ebbe az is beletartozott, hogy sokszor voltam magányos pedig együtt éltünk vagy inkább egymás mellett s azt éreztem én már nem vagyok szerelmes)

Azóta van külön lakásunk, szerencsére munkánk egy gyönyörű kislányunk, szép életünk.

8 és fél éve vagyunk együtt és közeledünk az 5. házassági évfordulónkhoz.

Nagyon örülök, hogy sosem adtuk fel és harcoltunk a szerelmünkért! Megérte!!

Kicsit másképp válaszolok, nem pontosan a kérdésre, ha nem baj:

Szerintem ahány ember annyiféle, és azon belül ahány kapcsolat annyiféle "mikorok" adódhatnak.

Viszont így 30éves fejjel azt mondom, hogy az első félév nagyon meghatározó.

Egyrészt az első félévben a legsebezhetőbb egy kapcsolat, mert még nem ismertük meg annyira a másikat, hogy "a gondolataiban olvassunk" vagy mindent megmerjünk kérdezni tőle, ha félreértés adódik.

Másrészt ha félév alatt nem sikerül annyira megismerni a másikat, hogy el tudjam dönteni magamban, hogy ő az igazi vagy sem, akkor valami nem stimmel.

És ha ilyenkor sodródunk tovább, akkor többéves kapcsolat is lehet, ami alakulhat jól is, de inkább az ellenkezője a jellemzőbb. Majd jönnek a viták, hogy ki a hibás, miért alakult így, stb. Tekinthetjük ezt a későbbi vitaidőpontot a hullámvölgynek, de közben jól tudjuk, hogy már eleinte sem klappolt minden. Vagy elfogadom továbbra is a kapcsolatot olyannak, mint eddig, vagy szakítás akár több év után. Hisz megváltoztatni valakit csak nem kéne.

Ha viszont félév alatt sikerül alaposan megismerni egymást, és igazán szerelmesnek lenni, akkor ezt fenn kell tartani... Ha igazán ismerem a másikat, megvan a bizalom és egy ilyen alapból történik pár év után valami, valami hullámvölgy... Pl ellaposodik a kapcsolat, a sok munka, vagy bármi miatt, s ekkor lesz veszekedés... Akkor ez még simán orvosolható! Csak beszélgetni kell egymással sokat! Feleleveníteni a régi szép időket stb. Még akár egy félrelépés is megbocsátható. Mondom, ha megvan az alap.

Nem tudom, lehet rosszul gondolom. Még nem találtam rá az igazira. De eddigi kapcsolataim alapján ezt a féléves "próbaidőt" fogom ezután alkalmazni.

Kedves Kérdező! Sírjál, sírjál, igyanak az egerek is. De ne szomorkodj nagyon, inkább írd le nálatok mi történt! Hátha legalább feltudunk vidítani egy picit! :-)

Tudom a kérdés párkapcsolatban élőkhöz szól azért remélem nem baj ha írok.:

Akkor még biztosan szeret. Próbáljátok meg! Bárhogyan is alakul csak nyerhettek vele! Tudom furcsán hangzik, de ha belegondolsz így van.

A kérdésre válaszolva részemről, soha. Nem élek párkapcsolatban, soha nem is éltem. Kimaradt az életemből. Viszont sok kapcsolatot láttam, s hallgattam végig a részvevők részéről. Azt hiszem az első egy hónap az összeismerkedésről szól. Ha sikerűl, utána a hatodik hónap illetve egy összeköltözés szokott a választóvíz lenni.

De hát én csak megfigyelek s nem személyes tapasztalatból beszélek.

Az első nem sokkal azután hogy lebuktunk a felesége előtt.De hamar rendbe jöttünk.

Aztán mielőtt belefogtunk a babaprojektbe.Pár napig tartott a fasírt.

Legutóbb mikor lebukott,hogy egy kollégája regelte társkeresőn.Az pár hétig tartó kemény munkát vett igénybe,mire minden oké volt.

Időben kábé:

1. fél év

2. 1,5 év

3. 2,5 év

Azóta csak hétköznapi kis csetepatéink vannak szerencsére :) De mi már csak ilyen kis hevesek vagyunk....

kb másfél év után volt...nem akkor kezdődtek a dolgok, csak úgymond addig bírtam.

A párom roppant féltékeny volt...hozzátartozik, hogy akkoriban még nagyon "gyerekként" gondolkodott (18 éves volt)...mindenki aki hímnemű és mozog veszélyt jelentett ránézve szerinte...sokszor azon is kiakadt ha a családommal mentem valahova, vagy ha egy barátnőmmel 2o percre elmentem sétálni...

Amit én szerettem volna sosem volt jó...persze az alap volt, hogy mindenért én vagyok a hibás...

Idő közben fogytam vagy 1o kg-t...már éreztem meghalok...

Amikor a legrosszabb volt, jöttek a fenyegetések, hogy öngyilkos lesz, persze csakis mert elakartam menni egy kávéra egy zenetanárommal...(egy táborból ismertem a tanárt, nem volt semmi közöttünk, csak a városban járt...)

Na ekkor teljesen betelt a pohár...kiakadtam sírtam...tehetetlennek éreztem magam. Végül erőt vettem magamon, megmondtam neki, hogy túl nagy dolgot tett a vállamra, nem vagyok képes vinni tovább...Vége...

Szerettem, szóval elég nehéz volt...

Akkor egy hétig nem beszéltünk...mikor vissza adtam a cuccait és ő el akart menni, egyszerűen nem tudtam elengedni...megöleltem és zokogni kezdtem...

Akkor leültünk és MINDENT átbeszéltünk...őszintén...

Szépen lassan az eltelt napok megtették a hatását, nem veszekedtünk már annyit mint korábban. Ennek is már vagy 2 éve, ha nem több...Azóta boldog, kiegyensúlyozott párkapcsolatban élünk, mindent megbeszélünk és mindig egymás háta mögött állunk bármi baj van.

A párom "felnőtt" a kapcsolatunkhoz, biztos én is változtam...most bármit megtenne értem, a kapcsolatunkért...őszinték vagyunk egymáshoz, rengeteget beszélgetünk...tervezzük az eljegyzést.

Nekem nem kell ennél több. (nem tudom pontosan, de azt hiszem az változtatta meg ennyire, hogy belekóstolt abba, milyen lenne nélkülem)

számomra Ő a legfantasztikusabb ember a világon, szóval áldom az Istent amiért nem engedtem el

ja, hogy sok veszekedés... Akkor az előző pasimhoz nyúlnék. vele veszekedtem végig 3 hónapot és szétmentünk a végén. Ezt egy év után csináltuk, viszont valakinek igaza volt. Előtte már éreztem, hogy nem ő lesz az igazi, csak féltem bevallani magamnak is szerintem.

Az a két hetes meg egy nagy félreértésből sikerült, nem sorozatos vitákból.

Ha azt érzed, hogy nem ő lesz az aki mellett leélnéd az egész életed, akkor nem is érdemes kibékülni. én is csak húztam 3 hónapig azt a kapcsolatot... jobb csak annyival lett, hogy a szakítás már nem fájt, mert annyira utáltam a végén a srácot.

L/19