Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » A szüleim nem engednek levegőh...

A szüleim nem engednek levegőhöz jutni! Meddig tart az egészséges aggódás?

Figyelt kérdés

15 éves lány vagyok, eminens tanuló. Soha az életben nem volt semmi gondjuk velem, mindig tettem a dolgomat, megfértünk egymás mellett. Mindig is büszke voltam rá, mennyire jó a kapcsolatom az anyámmal- de ő szép lassan elkezdte meggyilkolni ezt az őrült féltésével.

Kis városban lakok, ahol nincs túl sok lehetőség vásárlásra és kikapcsolódásra. Ezt a szüleim is nagyon jól tudják. Életemben eddig kettőször voltam buliban, mind a két alkalommal épen és kifogásolhatatlan állapotban értem haza. A közelmúltban megbeszéltük a barátnőimmel, hogy elmegyünk a hétvégén egy buliba. Azt hinné az ember, hogy 2 havonta egyszer kijár neki egy kis szórakozás- de nem a szüleim szerint! Kilencig lettünk volna kint és a barátnőmék anyukája haza is hozott volna autóval, ők mégis nemet mondtak. Az indok? Mert biztos elkapnak, megerőszakolnak, majd megkéselnek. A kérdésre, hogy akkor kétszer miért engedtek már el ezelőtt, hallgatás volt a felelet.

Ma az iskolában újságolta az egyik osztálytársam, hogy szuper leárazások vannak Pécsen. Több, mint fél éve nem voltam bevásárolni sehol... gondoltam, talán itt lenne az ideje. Megkérdeztem az anyámat, elenged-e ma délután Pécsre (ez egy háromnegyed órás vonatutat takar, átszállás és egyéb bonyodalmak nélkül). A válasz természetesen nem volt, hiszen elkapnak, megerőszakolnak és megkéselnek. Arra a kérdésre, hogy a kollégista barátnőimet miért nem gyilkolják meg ugyan ezen a háromnegyed órás úton, ugyancsak hallgatás volt a válasz.

Egyszerűen nem fér a fejembe, miért kellene egy 15 éves lánynak fogni a kezét, bárhova megy. Nem értik meg, hogy záros határidőn belül kénytelenek lesznek elengedni a kezem... Márpedig ha valakinek tényleg az lenne a szándéka, hogy elkapjon, megerőszakoljon és megkéseljen, az akkor is megteszi, ha 20, vagy 25 éves vagyok. Úgy érzem, megfulladok... nincs életem, egész nap itthon gubbasztok és ülök az internet előtt. Hát nem szánalmas? :( Minden szülő erre kárhoztatja a gyerekét? Meddig normális a féltés?


2011. jan. 31. 15:26
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
100%
Nem ez már nem normális..De talán ha mással mennél vásárolni..lehet hogy elengednének..(ja és a szüleidnek üzenem, hogy ne nézzenek annyi NCIS-t meg társait ahol megkéselnek és megerőszakolnak embereket..)
2011. jan. 31. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
100%

Ez azért már nagyon durva. Elhiszem, hogy féltenek, de azért ennyire nem kéne.Megfojtanak ezzel...Ha más megoldás nincsen, a barátnőd anyukája nem tudna a szüleiddel beszélni?Nem értem az ilyen szülőket.Ez már nem féltés..

Tudom, ez durva, de egyszer délután fogod magad és elmész. Megmondod elmész a barátnődhöz, ekkor és ekkor jössz. Nem zárhatnak be a szobába. Nagyobb testvéred, unokatestvéred nincs? Velük is ilyenek?

2011. jan. 31. 15:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
32%

én megértem a szüleidet. Roh@dék világot élünk, és bizony én sem engedném el a 15 éves gyerekemet egyedül vonatozni, és bulizgatni. 15 évesen??? hova, minek gyerek vagy!

Én 22 éves vagyok, de bevallom félek a vonaton, igen félek, mert egyre több a lopás, és verés azon a vonalon, ahol én járok!

A barátnőid szerencsések, hogy még nem történt velük semmi gond, de bármikor bekövetkezhet!

És egyre több ilyet hallani, és biztosan ennek hatására keményítettek be még jobban! És én is borzasztónak tartom, hogy gázspray-vel kell felszerelnem magam, ha vonatra akarok szállni, vagy csak elsétálni a városba egy ruhaboltba...

egy szó, mint száz, én sem engednélek bulizni, és egyedül vonatozni! Bocsi, de ez a véleményem:) addig örülj, még van ki féltsen és óvjon...:)


22L

2011. jan. 31. 15:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim válasza:
Engem is nehezen engednek de érvelj azzal hogy te legalább nem borsodban laksz mint én :D:D egy fokkal kevésbé vagy veszélyben ;)
2011. jan. 31. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
100%

De nem is bulizni akart menni, hanem délután a városba vásárolni. Ennyi erővel mindenki üljön otthon. Én sem járok nagyon bulizni, ha el is megyek akkor is csak a barátommal, házibuliba, vagy a kocsmába beszélgetni. De azt, hogy fényes nappala városba ne vásárolhasson, azért az durva. Tesóm Pécsre jár egyetemre, ő is vásárol a barátnőivel, mivel enni muszáj.Mindenhol vannak olyan helyek. Ennyi erővel, mindenki üljön otthon. Nem kell az ördögöt a falra festeni. Szar egy világ van, de azért ennyire nem kéne,hogy fényes nappal is otthon gubbasszon valaki.

Második voltam.

2011. jan. 31. 15:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim válasza:

szia! megértelek, én is hasonló helyzetben voltam 15 éve 15 évesen, mint te :)

próbálj a szüleiddel udvariasan valahogy kompromisszumra jutni. ne ess az én hibámba: a túlzott féltésre lázadással feleltem, amivel végső soron magamnak ártottam a legtöbbet (suliban gondok, nehezen visszaszerezhető szülői bizalom). sok idő kellett, míg a szüleim nyugodt szívvel megbíztak bennem. ha nem csinálok butaságokat lázadásból, hamarabb célt értem volna.

szóval szerintem csak úgy érheted el, amit akarsz, ha nagyon okosan és kitartóan viselkedsz. ha a szüleid picit engednek valamiben, ne elégedetlenkedj, hogy mert másnál ez így vagy úgy van, köszönd meg és tartsd be a feltételeket. legközelebb többet engednek majd.

sok sikert!

2011. jan. 31. 15:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
100%

akkor olvasd újra, ott írta a kérdező, hogy bulizni akartak menni, de nem engedték.

Jó persze én is sarkosan írtam le, hisz barátnőzni csak kell, eljárni egymáshoz, elmenni fagyizni ilyenek. Én a bulizás, meg vonatozás terén értek egyet velük. Barátnőmet fényes nappal verték meg a c..nyok az állomáson a telefonjáért, és senki, de senki nem segített neki!!:(

2011. jan. 31. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 A kérdező kommentje:

15:36


A bulizást nem úgy kell elképzelni, hogy öntudatlanra isszuk és drogozzuk magunkat hajnali háromig... Táncolunk 1- 1,5 órát és irány haza. Nem ez fáj a jobban, mert nem vagyok az a bulizós alkat, csak a barátnőim kedvéért szerettem volna elmenni.


Köszönöm a válaszokat! Minden véleményt szívesen olvasok.

2011. jan. 31. 15:44
 9/13 anonim ***** válasza:
49%

én nem is feltételeztem, hogy leinnád magad, és drogoznál. Attól, hogy te józan vagy, más még pics@ részeg,és olyankor bizony nem gondolkodnak, mielőtt cselekszenek.

És hiába 1,5 óra, egy 15 éves gyereknek semmi keresnivalója egy buliban:)

2011. jan. 31. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:

Én erre írtam....



Ma az iskolában újságolta az egyik osztálytársam, hogy szuper leárazások vannak Pécsen. Több, mint fél éve nem voltam bevásárolni sehol... gondoltam, talán itt lenne az ideje. Megkérdeztem az anyámat, elenged-e ma délután Pécsre (ez egy háromnegyed órás vonatutat takar, átszállás és egyéb bonyodalmak nélkül).



A bulizás, így meg jó, ha haza is hoznak, meg visznek.

2011. jan. 31. 15:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!