Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan vegyem rá magam a...

Hogyan vegyem rá magam a szakításra?

Figyelt kérdés

2 éve vagyok együtt a barátommal, de már 1-2 hónapja nem működik a dolog. Problémáink vannak, amiken én próbálok változtatni, de ő nem hajlandó.


Már többször (rengetegszer) próbáltam beszélni vele, megbeszélni a dolgokat, de vagy azt mondja, hogy jó, nyugi van, változtat (ami nem következik be), vagy egyszerűen elmenekül, rámteszi a telefont, témát vált, stb. És utána napokig nem keres, nem elérhető. Egyébként is már szinte csak én keresem őt. Ha felhozok neki valamit (pedig tényleg tök óvatosan beszélek vele, nehogy megsértődjön), akkor az van, hogy én piszkálom.


Úgy beszél velem, mintha a kutya fenekéből rángatott volna ki, ha mérges, vagy rossz napja van, a világon mindennek elmond, megbánt. Pedig úgy bánok vele, mint a hímes tojással, nehogy megsértődjön valamin.


Ma is megnéztem a facebook adatlapját, egy vadidegen nő képe virít a profilképek közt. Kérdezem, ki ez, ő nem tud róla semmit, azt sem tudja ki az. És azóta nem elérhető, mondta, hogy ideges, kilép inkább msn-ről, mert nyugalmat akar.


De ha felhozom, hogy szakítsunk, akkor így szeret, úgy szeret, amit érzek is néha, de közben meg így viselkedik. :( Igazából az eszemmel tudom, hogy szakítani kellene, de valahogy nem megy. Félek, hogy mi lesz, ha megbánom, stb.


Mit tennétek? Bocsi, hogy hosszú lett, de ezt egész este írhatnám akár.


2011. febr. 18. 21:07
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
100%
ha tényleg ennyire reménytelen a beszélgetés,akkor válts stratégiát. Ne keresd egy ideig...ha ő viszont nem keres ezek után sem, akkor a szakíts kell,hogy következzen. Tudom,hogy nehéz,de így talán ráébred arra,hogy tényleg muszáj lesz változnia....de ha nem fog,akkor ennyi. nem illetek össze többé.Kitartást!!!
2011. febr. 18. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
100%
Ilyen pasival én nem szívbajoskodnék :) Viszlát és kész. Ha elkezd süketelni, akkor mondd azt, hogy te nem akarod őt megváltoztatni, ezért jobb lesz külön utakon. Ezen a szitun nincs mit gondolkodni.
2011. febr. 18. 21:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 A kérdező kommentje:
Köszönöm! Próbáltam ezt is már, természetesen ő sem keresett és egy hétig nem beszéltünk. :D
2011. febr. 18. 21:18
 4/18 anonim ***** válasza:
100%
Az ilyen pasit úgy hívják, hogy gyáva még a szakításhoz is. Miért pitizel neki, ezt a kapcsolat végét te soha nem fogod megbánni. Egy nő ne legyen egy férfi kapcája, azt sose feledd. Ne alázkodjál már meg előtte, amikor egy új nő is felbukkant a láthatáron. Hülyének ne nézzen, hogy ő nem vette észre, ugyan már? Csak úgy berepült a facebok oldalra.
2011. febr. 18. 21:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 A kérdező kommentje:

Igen, mint tudjuk, mindenki képei közé csak úgy bekerülnek mások képei is. :D


Tudom én, hogy szakítanom kellene, csak olyan nehéz...

2011. febr. 18. 21:24
 6/18 anonim ***** válasza:
100%

Neeem, ez nem nehéz :)

Akkor lenne nehéz, ha egy cukipofa lenne,csak valami még sem működne köztetek.

2011. febr. 18. 21:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
100%
Ne legyen nehéz, hisz ő teljesen hülyére vesz! Szakíts vele, mert igazából ezt elhúzhatjátok még egy jó ideig, de őszintén, neked jó ez az állapot?
2011. febr. 18. 21:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 tetris ***** válasza:
100%

A szakítás sohase könnyű. A szenvedést nem nagyon lehet megspórolni. Tudod, látod te is, hogy ennek a szerelemnek vége. Nincs mese, el kell szakadnod tőle.

Igen, nagyon nehéz lesz, fájni, fog, el kell siratnod ezt az álmot.

Csak rajtad múlik, hogy meddig húzod-halasztod a dolgot.

Látom, próbáltad már, hogy nem telefonáltál rá, de ez őt nemigen zavarta. Valahogy úgy tűnik, hogy ha ott vagy úgy is jó neki, de ha nem vagy ott, úgy is. Hát ilyen egy igaz szerelem? Belátod te is, mert értelmes, komoly lánynak tűnsz, hogy ez így nem okés. Nem lesz ez jobb, könnyebb később se. Vegyél egy nagy levegőt, és tegyél pontot az ügy végére. Bármennyire fáj is. A kapcsolat az ő részéről kihűlt.

Ha már be tudott közétek furakodni egy harmadik, akkor menthetetlen a dolog még akkor is, ha szakítskor meg esküdözik, hogy szeret. Ezek csak üres szavak már.

Együttérzek veled, és sok erőt kívánok, hogy meg tudd tenni a szakítást.

Az erő legyen veled!

2011. febr. 18. 21:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 A kérdező kommentje:
Tudom, hogy igazatok van. :) Köszönöm a válaszokat!
2011. febr. 18. 22:08
 10/18 anonim ***** válasza:
100%

A helyedben nekem nem a szakítás esne nehezemre, hanem az, hogy méltósággal távozzak. Ilyen undorító hozzáállás mellett tuti törnék-zúznék dühömben:)

Tényleg nem számíthatsz tőle semmi jóra. Ha te nem keresnéd, nagy kő esne le a szívéről, hiszen nem kellene eléd állnia, és szakítani.. Nem kellene hazudoznia az új macáknak a családi állapotáról.. és hasonlók.

Nem szeret téged, és nem bánik veled jól, megaláz, és valószínűleg kavar a hátad mögött, nem értem, ezek közül melyik tetszik neked:S

Szakítani nem nehéz, csak közöld vele, hogy ez neked nem jó, és beleuntál a várakozásba. Ha megpróbálja bizonygatni, hogy mennyire szeret, az azért lehet, mert könnyebb a lelkének, ha te hagyod el és ezért te vagy a rossz, vagy pedig meginog a döntésben, hiszen nem lesz aki rajongjon érte.. De tudod nem az számít, amit mond, hanem amit tesz, vagy nem tesz.

Szerintem a szakításotok hétvégéjén már valami csajozós buliban fogja keresni az utódodat, ne haragudj, hogy ezt mondom. Egy ilyen alakra nem szabad egyetlen perccel többet sem vesztegetni az életedből!

Nem fogod megbánni, az első pár nap nehéz lesz, mert ki kell töltened mással a gondolataidat és szabad perceidet, de lelkileg semmi nem nyújt neked, ami hiányozhatna..

2011. febr. 18. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!