Nem bírom elviselni az anyámat! (? )

Nálam is ez van, de Én egyke vagyok és apám már rég új családot alapított. Leírhatom az én stratégiám:

1. Szeretem, mert az édesanyám, és bár kiskoromban küzdött értem az egész család, hogy elszedjenek anyukámtól, ő ragaszkodott hozzám és felnevelt. Inkább választotta a megalkuvásokat és a nyomorgást, minthogy lemondjon rólam. Ezt Én mindig szem előtt tartom. És én sem vagyok hajlandó most lemondani róla, csak azért mert most nem olyan modora, hogy kijöjjünk.

2. Az én anyukámnak is nagy nyomás nehezedik a vállára és nincs senki akivel megbeszélheti. Szerintem szánj időt rá és kérdezd meg mi van ott, mesélje el a napját, a kételyeit. Szerintem neked is rossz lenne, ha nem lenne kivel megbeszélned a kis aggályaid, élményeid, pláne ha ettől a jövőd függ. Ilyenkor nagyon magára hagyatottan érezheti magát az ember :( Szóval beszéljétek meg, vagy csak hallgasd végig. Nagy a nyomás rajta és egyedül érzi magát.

3. Tehermentesítés. Ha tudsz segíts a házimunkában. Mosogass el, moss ki, ne hagyj magad után kupit. Hidd el ez is sokat segíthet, ha nem neki mindent otthon csinálja. Ha van időd, főzz neki valami finomságot, vagy csésze forró teát. Nem nagy dolog, de örül az ember ilyenkor a figyelmességnek. Vagy csak hívd el sétálni, nagyon könnyen megnyílik az ember és a mozgás jó stresszoldó!

4. Ha úgy mentek vendégségbe, hogy anyud nem szereti, akkor szólj neki, hogy legyen kedves, és megértő a vendéglátóival, hiszen nyílván kötődnek hozzátok, ha meghívnak. Csak azt a kis időt vészelje át! Vagy bevonhatod a beszélgetésekbe, megvitathattok közösen egy témát, ez eltereli a gondolatokat az ellenszenvről.

Szerintem mivel anyud most nyomásnak kitéve, ezért keresi a hibát mindenben. Úgy érezheti nem állsz mellette, ezért kifogásolja a modorod.

Ilyen esetekben neked kell lenned Buddhának és szeretned, türelmesnek és elnézőnek lenned.

Én már átvészeltem nem egy ilyen krízist, és utána sokkal jobb lett! :) Mond neki ,hogy szereted! Adj neki jóéjt ölelést és mond milyen jó, hogy van nektek!

Kezdetben én is menekülni akartam ,de végső soron az anyám. És mégis felnevelt egyedül, és nem passzolt le a rokonoknak! Én sem hagyhattam egyedül! A mi viszonyunk is kissé megromlott, de összeszedtem magam és kiépítettem ezt a stratégiát. Most már megint mosolyog rám, és örül nekem. Ad jó éjt puszit nekem. Megsimogatja tanulás közben a fejem és az mondja, hogy szeret :) Ezek igenis nagy dolgok! Szóval legyél mellette és küzdj a békétekért!

Sok sikert! 21/L

Én tudom ,hogy nehéz, mert én is tartottam ott ahol te. :(

De hidd el ,itt senki se hibás, mégis mindenki ujjal mutogat a másikra. Ilyenkor nagyon okosnak kell lenni. Ha nem megy az egész egyszerre, nem baj! Fokozatosan építsd be a dolgokat az életetekbe! Én sem úgy kezdtem el, hogy egyik nap még fújtunk egymásra másik nap meg kisütött a nap :) Azért nem volt ilyen egyszerű.

Mondjuk kezdheted a kommunikációval! Hallgasd végig! Akkor is ha nem érdekel! Biztos ő is végig hallgatta mikor meséltél az iskoláról, pedig szerintem annyira az sem érdekes dolog.

Második lépés lehetne a mosogatás, rendrakás... stb. Ha másért nem, hát csak azért mert te vagy a fiatal és illemtudó :)

Aztán jöhet a többi.

De lehet azt is, hogy mikor kikelt magából és üvöltött velem én meg sem nyikkantam, aztán mikor befejezte, akkor azt mondtam neki "Anyu én ennek ellenére is szeretlek!". Nagy döbbent volt rajta, de utána sokáig nem kiabált semmiért. :) Pedig akkor nagyon ki voltam akadva rá amiért semmi dolgon kibukik és a torkomnak ugrik egyből. Nagyon dühös voltam, de aztán mégis kimondtam.

Ha már az anyukánknak nincs "esze" akkor legalább nekünk legyen :) (egyébként neki nehezebb, mert nincs kire támaszkodnia, de neked ott van anyukád, a barátod stb.)

"Tudom, hogy az anyám, de akkor sem gondolom, hogy egy anyának így kéne viselkednie..."

És igen, én is úgy gondoltam ,hogy anya az aki mindig tudja mi a jó és helyes, járható út. De mióta nagyobb lettem és van saját kialakult világnézetem azóta látom ,hogy anyukám is csak ember. És pont azt teszi mind a többi ember: hibázik. El kell fogadni, hogy nem tökéletes vannak hibái, érző lény, akit ugyanúgy befolyásol a környezete mint bárki mást. Tudom ,hogy nem a gyerek dolga lenne az érettebb hozzáállás, de tapasztalat ,hogy az egyedül álló emberre sokkal jobban nyomást gyakorolni és befolyásolni, mint azt aki mellett áll egy társ, barát vagy családtag.

Szóval fogadd el ,hogy anyukád is ember. :)