Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Ilyen helyzetben mit kellene...

Ilyen helyzetben mit kellene tennem? Hogy vehetnék rá együttműködésre?

Figyelt kérdés
Párommal mostanában sokat veszekszünk. Már nem vagyok boldog mellette, magányosnak érzem magam. És nem is bízok benne bizonyos előzmények miatt. (Nem csalt meg, csak okot adott a féltékenységre és megingott a bizalmam) Próbálom vele megbeszélni, hogy ez nekem így nem jó nem tudom folytatni beszéljük meg a gondjainkat. Ő mindig csak igérget hogy majd majd és mindig az lesz a vége hogy telefonon beszélünk én elmondok mindent ő pedig helyesel de nem mond véleményt. Azt mondja mindig ugyan azokat hozom fel és már unja a hisztijeimet. Ma is kértem, hogy jöjjön el beszéljük meg ő azt válaszolta hogy majd máskor. (Azt gondolja hogy majd lenyugszom és nem lesz semmi bamom, pedig ezek nem hisztik hanem tények és ha nem változtatunk nem tudom folytatni) Rosszul érzem magam nem tudok másra koncentrálni csak erre hogy feszültség van köztünk és idegesít hogy ő meg élni az életét és kivár hogy majd idővel minden jobb lesz, bennem meg csak gyűlnek és gyűlnek a dolgok és utálom hogy ha gondom van telefonon kell megbeszélni. Miért ilyen? Nem érdekli a kapcsolatunk? Mit tehetnék? (Korábbi kapcsolatiaban megszoksz vagy megszöksz helyzet volt, mindig az volt amit ő akart... ez kapcsolatba lehet azzal hogy ilyen?)
2011. máj. 24. 23:56
 1/9 anonim ***** válasza:
100%

szerintem ne közöld vele előre,hogy gyere át megbeszélni, hanem mikor ott van,akkor kezdj el vele beszélni a dolgokról. Próbálj meg nagyon higgadt maradni (ha felemeled a hangod,kiabálsz vagy sírsz,akkor hisztinek veheti). Kezd el mondani,hogy mi bánt,miért és hogy szeretnéd,ha megbeszélnétek,mert ha nem akkor ez így tovább nem mehet. Ja és valahol olvastam,hogy nem jó úgy kezdeni,hogy na most komolyan kell beszélnem veled, mert ez a pasikat megijeszti. Szóval csak vágj bele,úgyis muszáj lesz valamit reagálnia.


Ha meg így sem megy,akkor egy megoldás van - el kell hagynod. Te így nem vagy boldog, és ha ez őt nem érdekli,akkor kár az időt vesztegetni.

2011. máj. 25. 00:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%
Azt nem irtad, hogy hany evesek vagytok es miota vagytok egyutt, pedig ezt jo lenne tudni ahhoz, hogy tudjunk valamit mondani. Nyilvan ha 40 eves vagy egy 8 eves kapcsolattal, mas a helyzet, mintha 17 eves vagy egy 4 honapos kapcsolattal.
2011. máj. 25. 02:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:

Másrészt az sem mindegy, hogy (nem derül ki) hogy együtt éltek, vagy csak együtt jártok?

Ha együtt jártok, akkor ez még nem annyira "elkötelezett" kapcsolat és talán jobb lenne, ha te sem kötődnél hozzá annyira. Ismerkedj másokkal is, adj magadnak is esélyt arra, hogy megtaláld azt, akivel valóban harmonikus, és teljes bizalommal teli kapcsolatot tudsz kialakítani.


Ha együtt is éltek, akkor meg valóban nincs értelme telefonon keresztül felhozni a témát, hiszen este van rá lehetőség, hogy személyesen megbeszéljétek.

2011. máj. 25. 07:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:

mondjuk példát nem írtál hogy mi az a feszültség ami benned gyűlik. És lehet hogy ez csak neked feszültség, ő nem is érti mi bajod van. és így logikus hogy hisztinek veszi. Neki roppant kellemetlen ezeket hallgatni, mert nem tud vele mit kezdeni. ő olyan amilyen, nem fog változni. Esetleg te is megpróbálhatnád őt megérteni. Ha meg valami nagyon nem tetszik, akkor mondd el neki kerek perec hogy mit vársz tőle, ezt mondd el, aztán vagy megteszi, vagy nem. Ha nem és téged nagyon zavar, akkor hagyd ott.


De tényleg könnyebb lenne, ha elmondanád hogy mi bajod és nem csak általános feszültségekről beszélnél... mert erre nem nagyon lehet mit mondani.

2011. máj. 25. 08:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:

na nekem is volt szerencsém egyszer egy ilyen pasihoz...nem írnám le az egész történetet csak annyit hogy én vártam ( még szakításunk után is ) - én hülye - éveket(!) hogy legalább meg tudjuk beszélni, mert engem zavart a dolog. Leírom mi volt:

- abban az évben, amikor felhoztam a témát és neki kellett volna véleményt alkotni, akkor mindig nagyokat sóhajtozott, lesütötte a szemeit, elkezdett őőőőőőőőőőőőő-zni - kib@szott hosszan - majd olyan 3 szó / percben körülírta azt amit 10 mp-ben is el lehetett volna mondani, de azt is úgy hogy konkrét választ nem kaptam, azt mondta még friss neki a dolog..pihentessük

- utána való években játszotta hogy én futok utána, persze nem így volt (volt már mellette más lány) és játszotta nekem a nagy arcot, mindenfélét terjesztett rólam

- utána való 4 évben, előadta hogy milyen nagy spanok vagyunk. na én itt mondtam neki, hogy ácsi, a dolgok nem így állnak: még mindig meg szerettem volna vele beszélni a mit miért (mondott másoknak) dolgot de ismét ment az őőőőőőőőzés, sóhajtozás..

- utána a 5-6 évben kész tények elé állítottam, persze ismét jött a legyünk cimbik szöveggel, de már nem engedtem. Kérdőre vontam jó pár dologban, majd azt mondta hogy arra már nem emlékszik ( pl: a haverjaival fogadott a hátam mögött pénzben, hogy én megcsinálok-e valamit vagy sem, és ezt disznóságnak találtam és találom is még, egyébként tudom konkrétan miben fogadtak, a srác meg még 6! év után azzal jött hogy nem emlékszik ,de nem abban fogadtak. Nos, ha nem emlékszik akkor honnan tudja hogy abban fogadtak-e vagy sem, nemde??? akkor mégiscsak emlékszik ) szerintem nem akart emlékezni. Ő abban az évben a " rég volt már, felejtsük el" dumával jött, mire azt mondtam NA NEEEEEMMM, EDDIG ÉS NE TOVÁBB. Választás elé állítottam, vagy mindent megbeszélünk, vagy mehet a hülye barátságával a francba, mert én az ilyen embereket nem tekintem a barátomnak, sőt még az ismeretségi körömből is letagadom...


Szóval kérdező! Te ezt még meddig bírod elviselni??? Elviseled ha nem változtat? (márpedig nem fog!) Elviseled hogy semmibe sem vesz? (márpedig ha nem hallgat meg és nem mondja el hogy ő mit gondol erős a gyanúm, hogy senkinek sem tart)

2011. máj. 25. 08:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:

Kerdes hogy egy veszekedesben hogyan reagalsz,hogy fogod fel a dolgokat?

nalunk is ilyen a parom,nem beszel semmirol,nincs velemenye,csak hallgat vagy azt mondja visszaterunk ra.

regota egyutt vagyunk,rajottem ket ok van amiert ezt teszi.

1.egy olyan dolgon kattogok ami igazabol nincs is.

2.Amit mond maskent ertelmezem mint ahogy azt o gondolja,magyaran kiforgatom a szavait vagy olyat is odakepzelek amit o nem is mondott.

Mi mar nem nagyon veszekszunk,vitatkozni szoktunk de veszekedni nem.ha valami bant elmondom neki es o is elmond dolgokat de nem kezdunk egetrengeto beszelgetesbe.

2011. máj. 25. 09:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:

Párom 28 Én 25 (1éve vagyunk együtt)

Terveztünk összeköltözést, de én már nem vagyok benne biztos, hogy szeretném.

Amit megszeretnék vele beszélni pl. fontosabb a hobbija mint én, fontosabbak a barátai, állandóan facebookon lóg ahelyett, hogy velem lenne megbeszéltük azt mondta igazam van többet leszünk együtt hát nem lettünk többet együtt. Azt mondta, egyszer ugyis ráunok mert jobbat érdemlek és elhagyom majd és azért nem is akar nagyon belebonyolodni, hogy ne fájjon...De így meg mi értelme egy kapcsolatnak? Csak 1 helyben topogunk, nem haladunk. Néha azt se tudom épp hol jár és ahelyett, hogy velem lenne mindig akad valami más programja. Én pedig csak várok és várok.

Megbeszélni ugy próbálom vele, hogy elmondom a problémáimat, teljesen őszintén nem sírok nem kiabálok és amikor várnám tőle a reakciót csak helyesel, hogy igazam van. A másik pedig hogy el se akar jönni, veszekedni nem akar mindig azt monjda és inkább beszéljük meg telefonon, ha meglehet és amikor együtt vagyunk csak egymással foglalkozzunk és ne legyen feszültség. Eddig működött is, de nekem már nem. Megakarom vele beszélni hogy ez az utolsó esélye és ha így marad részemről vége. De most mondjam meg neki telefonba? Nem értem miért ilyen...

2011. máj. 25. 12:27
 8/9 anonim ***** válasza:

Kívülállóként én ezt csak egyféleképpen tudom érteni: azt várja, mikor mondod ki, hogy ebből neked elég. A példálózgatása, hogy te őnála jobbat érdemelsz, hogy egyszer úgyis ráunsz és elhagyod, ezért nem akar ő jobban belebonyolódni. A viselkedése, miszerint fontosabb neki a hobbyja, a barátai, a net-ezés, stb. Ez mind arra utal, hogy: arra vár, mikor vetsz véget a dolognak. (Ahhoz gyáva, hogy ő mondja ki, de épp elég jelét adja annak, hogy rájöjj). Már bocsáss meg, de nagyon meglehet, hogy azt sem venné észre, ha 2 hétig fel sem hívnád telefonon.

Gondold végig, próbálj meg józanul gondolkodni. Én a helyedben nem törném magam olyan után, akinek nem vagyok fontos!

2011. máj. 25. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:

Utolso elotti vagyok.Akkor nalatok mas a helyzet.az irasodbol az tunik ki hogy nem igazan erdekli mi van veled.

1ev,az meg keves ido hogy enyire ellaposodjon egy kapcsolat es ilyen erdektelen legyen egy fel a masik irant.

2011. máj. 25. 13:10
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!