Létezik még manapság normálisan működő házasság, kapcsolat 10-20-30-50 év után is?

Létezik, de baromira kevés. Miért? Mert a legtöbb ember hírből ismeri csak azt a szót, hogy kompromisszum. Annyi az önző ember, hogy elképesztő... az ilyenektől mást nem is lehet várni, minthogy ha nem azt látja, hogy az ő akarata/kívánsága teljesül, továbbáll, ha van gyerek, ha nem.

A tévé, az összes média azt nyomatja a nőknek, férfiaknak egyaránt, hogy "mert ez neked jár". Az emberekbe beleneveli, hogy nekik lehet ezerféle igényük, elvárásuk, de azt a részt kihagyják, hogy kölcsönös.

Főleg a nőkbe nyomják ezt a maszlagot és mióta a nők ilyen ferdült módon a tudatukra ébredtek, több a válás, kevés pár tart ki egymás mellett élete végéig.

Ezt én nőként mondom egyébként. Régen is a nőnek kellett sokat elviselnie, elnéznie, megértenie, és szerintem legfőképp a nő hozzáállásán múlik egy házasság. A férfit lehet nevelni, jó irányba nevelni, de a mai nőknek erre nincs türelmük, keresik az igazit, aki majd problémamentes, rámegy az életük a keresésre. Akiről azt hiszik, ő lesz az, arra is ráunnak nemsokára, mert kiütközik, hogy az sem hibátlan, lehet lépni onnan is...

Szüleim 32 éve házasok, az 5. évben anyu el akart válni, de akkor tesóm és miattam benne maradt a házasságba, apum sosem volt otthon és még alig vitt haza pénzt. Aztán eltelt pár év, apukám közelebbi munkahelyre került, és kisimultak a dolgok, mikor kamasz voltam, már akkor is jóba voltak, de miután kiköltöztünk én is, tesóm is, ezek totál szerelmesek, turbékolnak, és körbeutazzák egész Kelet-középnyugat Európát, szinte szét sem lehet őket szedni. Anyukám boldog, és ő is, apu is tolerálták a másik tökéletlenségét, türelmesek voltak a másikhoz, persze szoktak vitázni, mert anyumnak be nem áll a szája. Mi még csak 2 éves házasok vagyunk, de mi is megoldunk mindent, jó így. Nagyszüleim 56 éves házasok voltak, mikor papa meghalt. Mama annyira szerette, hogy ment is utána 1, 1,5 év múlva, látszott, már csak félember ő.

És igen, ahogy az előttem szólók írták: nem önzőnek, mindenáron önmegvalósítónak lenni, tudni megalázkodni a másik előtt, ha bocsánatot kell kérni, és tudni megbocsátani. És ez tényleg olyan jó!

Az én eléggé kiterjedt rokonságomban szinte csak jó házasságokat látok.

Mi 10 éve vagyunk együtt, még mindig szerelmesek vagyunk, pedig elég nehéz év áll mögöttünk, 1 gyerekünk van. Anyukámék 35 éve vannak együtt, öcsémék még csak 9. Van olyan dédi párosunk, akik 60 éve házasok, és van sok-sok 10-15 éve elkelt elkelt unokatesóm is :) Válásról a családunkban visszamenőleg sehol nem tudok. Remélem, nem is lesz.

Szerintem mindenképp az a titka a jó házasságnak, ha először leszűrik a felek, hogy a lángolás elmúltával is képesek-e egymást igazán szeretni, elfogadni egymást a jó és a rossz tulajdonságaikkal együtt, alapvetően egyetértenek-e fontos dolgokban, jól tudnak-e együtt működni a hétköznapokban. Sok házasság ott bukik el, hogy a szerelem az esetek többségében csak egy illúzió, ami hogyha elmúlik, hülyén nézünk, hogy mit keresek én emellett az ember mellett? Ilyenkor pedig jön az elhidegülés, veszekedés, megcsalás, végül a válás...

25 N