Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit csináljak már nem bírom...

Mit csináljak már nem bírom idegekkel?

Figyelt kérdés

Apámmal, anyámmal, hugommal meg mamámmal lakok együtt, de már nem bírok velük egy légtérben lenni. Folyamatosan azzal fenyeget anyám meg apám, hogy kidobnak. Sokszor megvernek. Volt is ebből egy nagyon komoly vitám velük mert már mentem volna el éjszakára, de bezártak. Mondtam már nekik, hogyha még egyszer hozzám nyúlnak elmegyek és többet nem látnak. Azt mondták, hogy jó mindenkinek ez lenne a legjobb én ennél fogtam magam összepakoltam és kimentem a buszmegállóba. Apám odajött és ott mindenki előtt felpofozott és haza rángatott. Általában olyan dolgokon kezdenek el velem ordibálni mint pl a cipőm másik helyre tettem nem oda ahol szokott lenni, vagy leraktam egy poharat az éjjeli szekrényemre és, hogy miért nem vittem ki egyből a konyhába. Hugomat meg teljesen elkényeztetik. Vele soha nem kiabálnak, soha nem bántották és ennek meg is van az eredménye már most 11 évesen olyan mint egy r*ibanc. Mamámat ez egyáltalán nem zavarja. Ő simán elnézi ezeket mert szerinte ez a helyes nevelési módszer. Mindíg mondják, hogy menjek el ne csak itthon üljek, de nem engednek sehova. A szomszédba is csak akkor mehetek át ha jön valamelyik szülőm is. Mondtam már többször is, hogy elmegyek a családsegítőbe és elmondok ott mindent, de olyankor is megvernek. Ma egész nap üvöltöztek velem. De semmi okot nem adtam rá, tehát felkeltem és egyből jött apám, hogy egyáltalán minek élek, meg hogy mennyire utál és miért nem vagyok olyan mint a hugom.

Mit csináljak?

16/L


2011. jún. 17. 21:04
1 2
 11/15 anonim ***** válasza:

én erre sajnos nem tudok mit mondani, csak hogy sok sikert a kiúthoz

(meg ne felejtsd el kitörölni az előzményeket)

2011. jún. 17. 21:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/15 anonim ***** válasza:

Egyutterzek veled, de azert talan vizsgald meg onmagad, hiszen valoszinu, hogy most sokat valtoztal, hiszen irod, hogy egy cipo, egy pohar stb., tehat ezek valoban apro dolgok,

de tudod a szuleid mar nem fognak valtozni, sajnos a legtobb szulo ilyen, es ez ellen Te csak ugy tudsz tenni, ha alkalmazkodsz, es elviseled Oket, hiszen barhova elmesz, de akkor megvizsgaljak a kornyezetedet, s kifog derulni, hogy a Szuleid tisztesseges emberek, nem alkoholistak, es akkor mar valoban ujra csak onmagadnak artottal.

Tehat inkabb azt tanacsolnam, hogy alkalmazkodj hozzajuk, es tedd el a cipodet a megszokott helyere, es figyelj oda ezekre a dolgokra, hogy mar megelozd azt, hogy vitatkozzanak, vagy fenyegessenek. Egyebkent ne gondold, hogy nem szeretnek, talan hirtelen felindulasbol viselkednek igy, de hidd el, hogy ez tobb csaladban is igy van. A hugod meg kicsi, de talan ha mar nagyobb lesz, akkor hasonlo nevelesben fog reszesulni, mivel most meg gyerek.

2011. jún. 17. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 anonim ***** válasza:

21:19-es vagyok. Ne haragudj, de nekem azért tűnik kicsit túlzásnak amit írsz, mert olyan ritkán van, hogy egy család összes tagján, egyszerre törjön ki az elmebaj. 16 éves vagy, tehát mostanáig csak túlélted őket valahogy. Ha eddig is ilyenek voltak, hogy nem tűnt fel senkinek ( rokonok, szomszédok, barátok, tanárok, orvos ) hogy folyamatosan terrorizálnak, vernek, korlátoznak a szabadságodban? Miért nem szóltál róla senkinek?

Ha ez most kezdődött, nem lehet - egészen véletlenül - hogy te változtál olyan irányban, ami nekik nagyon nem tetszik? A viselkedésed, szokásaid, barátaid, nem lehetnek zavarók? Nem lehet, hogy te másként látod magadat, mint ők téged? Nem történt veled olyasmi, amiről úgy gondolhatják, hogy folyamatos ellenőrzés alatt kell tartaniuk? Vagy ez így van, mióta világra jöttél?

Ha tényleg nincs semmi oka ennek a lelki, testi terrornak, akkor komolyan csak azt tudom javasolni, hogy a legközelebbi pofon után, hívd ki a rendőrséget. Ciki lesz, de legalább egy jegyzőkönyvben nyoma marad annak, hogy mi történt veled.

2011. jún. 17. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/15 anonim ***** válasza:
Ez nem normális dolog, hogy így bánnak veled a szüleid. Talán kicsit rendetlen vagy. Ne adj okot nekik arra, hogy szólhassanak ilyesmi miatt, és akkor talán jobb lesz a viszonyotok.
2011. jún. 17. 22:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 anonim ***** válasza:
Nekem is fake-nek tűnik,ha nem az,bocs,de 16 évesen a sulihoz kísérgetnek?Nem dolgoznak?Vagy a nagyid kísér?A suliba is tudtál volna szólni egy tanárnak.Ma már szinte mindenkinek van mobilja,az osztálytársaid közül is biztos van egy párnak,miért nem szóltál eddig? Ha tényleg nem fake akkor még egyszer bocs.
2011. jún. 23. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!