Leírnátok (elmesélnétek) a gyerekkorotokat? Milyen volt? Jó és rossz is érdekel.

Hát nvelem nehéz volt mert betegen születtem ezért sokat foglalkoztak velem.Szóval ha betegségről volt szó akkor mindig mellettem álltak, de mint gyerekkkor úgy viszont tiltottak mindentől amit szerettem volna.Valszeg ezért sincsenek igazi barátaim,mert annó nem tudtam kiépíteni magamnak, sose emngedtek sehová, suli után a mamánál kellett lenni,miközben a szomszédba(még kerítés se volt)volt a házunk és tudtam volna magamra vigyázni,max ha félek akkor nem megyek haza hanem a mamánál maradok.

Anyu úgy gondolja h. felépítettek egy hatalmas házat és szép ruhákat, játékokat stb.-kaptunk attól én boldog leszek,pedig sokkal többet jelentett volna ha családostúl elmegyübk ide-oda és nem csinál annyi hitelt a ház miatt h. aztán én igyam meg a levét.Neki sz*r volt,mert elhagyták a szülei és a mamája neveolte,ezért ő mindent megpróbált, csak pont azt nem amire a legnagyobb szükségem lett volna(anyagi biztonság és több családi program a sok ajándék helyett amit feleslegesen vettek).

Nem tudom,az én válaszom segít-e,de hátha.

Anyuéknak gyermekkorom legelején igen jó pozíciót sikerült "megcsípni",így,ha nem is voltunk gazdagok,jól éltünk.Úgy három éves lehettem,amikor anyuék közölték,kistesót akarnak.Én(3 éves fejjel) azt mondtam,nem érzem magam elég érettnek,hogy rám bízzák.Nevettek,de mondták nem baj,megoldom.Mondtam bármit,csak még ne.Azt mondták,jó,ha egy szerintük is nagy dolgot teszek,ráér.A nagy dolog az lett,hogy 4 évesen-elhanyagolható mennyiségű helyesírási hibával-írtam-olvastam.Óvónőképzőn tananyag lettem.Anyuék csak bólogattak.Öt éves voltam,mikor mondták,lesz egy tesóm.Elsőre nem akartam,másodjára még annyira se,mivel jött az,hogy a kistesót nagyon kell szeretni,mindent oda kell adni,mindent el kell felezni(elfelezni-a szó,amit a mai napig gyűlölök,helyette inkább osztok kettővel ;),a játékom az övé is lesz,anya sokat fog vele foglalkozni-persze,hogy nem vártam.Mikor megszületett,nagyon aranyos volt,és,amíg nem tudott járni-beszélni,semmilyen viszonyban,de elvoltunk.Aztán mindig én vigyáztam rá.Játszani akartam,de helyette a tesó fölött ültem órákig,míg anyuék ki tudja,hol voltak.Ha ők is ott voltak,mosolyogva kellett eltűrnöm,ahogy marokszám tépi a hajamat.Volt egy régi tévém,azon néha néztem egy-két filmet,ami érdekelt.Viszont ha odajött a tesó,magam mellé kellett fektetnem az ágyba(biztos,ami biztos,ne férjünk el),és mindig azt kellett nézni,amit ő akar.Bármit kiborított,széthajigált,nekem kellett rendet rakni.Mamám mondta,nem lesz ez így jó,de anya szerint ennek a nevelésnek hála,majd nagyon megszeretem.Hát fordítva sült el.Bármit csinált-sablonos vázaeltörés,pl,-én voltam a hibás,hiába védtem magam ezerrel.Azt kaptam,hogy egy ilyen angyalarcú kisgyermek,a testvérem,soha nem tenne ilyet.És én mi vagyok,kérdeztem.Anya azt mondta,az öcsém lelke hófehér,az enyém szürke,és fekete.Én voltam,az undok,irigy nagytesó,a család feketebáránya.Mamám volt az egyetlen,aki reálisan próbálta intézni ezt,hallottam,ahogy egyszer veszekedett anyával,hogy beszélt velem,és teljesen elrontották a személyiségemet.Ezt csak tizenéves koromra értettem meg,amikor nem mertem emberek elé kiállni,nem tudtam hangosan beszélni,zárkózott lettem,hibás önképpel,és ezen senki nem segíthetett.Egyszer valamiért nagyon szomorú voltam,talán megint én kaptam az öcsém miatt(vagy a szobám miatt,mert a szüleim szerint még rendet se tudok tartani lány létemre=nem akartak elfogadni,mindig csak az elvárások),és odajött az öcsém,és mondta,odamegy anyához,és közli az igazat.Megmondta.Ezért is én lettem a hibás.Ekkor annyit mondtam:Anya,neked nem hiányzott,hogy láss felnőni?!,és egy hónapig szóba se álltam vele.Apu csak hétvégén járt haza,úgyhogy egyedül az öcsémmel beszéltem.Kiderült,hogy nagyon is jó fej,ha senki nem erőltet semmit.10 év kellett,hogy megbarátkozzak vele.10 év,és én egymagam értem el.10 év esett ki az életemből,a szüleim inkább az öcsémet babusgatnák,szeretgetnék,de ő nem hagyja.Ők ketten vannak,meg mi ketten öcsémmel.A mai napig így vagyunk.

Bár,egyvalamit köszönhetek a szüleimnek:10 éves korom óta,minden bánatomat versben írom-egy komoly kötetre való összejött,még,ha sose lesz kiadva,akkor is :)

Szóval,nem tudom,hogy vannak egymással a gyerkőcök,de soha,semmiképp ne erőltesd a dolgot,majd elintézik valahogy. :)

(remélem nem baj,hogy ennyit írtam)

Nekem nagy egeszeben csak jo elmenyem van a gyerekkorombol. 10 eves koromig egy regi, konyha-ket szobas hazban laktunk, emlekszem apum mindig egy szal alsonadragban ult a fotelban este es elorehajolva konyokolt a kis dohanyzoasztalon, ugy nezte a tv-t. En hasaltam a szonyegen, es a linoelumpadlora volt kiboritva az osszes filctollam, ott rajzoltam a konyhabol beszurodo fenynel, s mikor apum kiment valamiert a konyhaba, probalta a bazaromat kerulgetni. Telen atvittek az agyamat hozzajuk, hogy nehogy megfagyjak mar a masik szobaban. Nem volt kozponti futes, hanem egy kalyha. Es allandoan orult meleg!!! Telen emlekszem meg, hogy vartam anyumat a sotetben, az utcai lampa fenyenel, ha megetette az allatokat (disznoink voltak), huzzon szankoval. Es kepes volt meg a napi munkaja utan mindig huzni egyet az utcaban!! Soha egyetlen egyszer kezet nem emelt ram, de meg csak rosszul sem szolt hozzam. Apum viszont hirtelen haragu volt, es soha a mai napig nem tudom feldolgozni azt, hogy tudom hogy szeretett (18 eves koromban meghalt), ereztem a szeretetet, viszont olyan hamar elkapta a mereg, hogy feltem tole. Ez osszeegyeztethetetlen szamomra. Es sajnos en is az o hirtelen termeszetet orokoltem. Igyekszem a kisfiamnal ezt a hibat nem elkovetni, inkabb szamolok 10-ig.

Nagyon sporolosak voltak, fel is epitettek egy hazat, igy 10 eves voltam mikor elkoltoztunk. Nem igazan ereztem hogy szegenyek lennenk, pedig nem eltunk luxusban. Kesobb, a gimiben lattam aztan, hogy nem vagyunk tul jomoduak, de adossagunk egy filler nem volt soha. Igy felnunk sem kellett. Ami nekem az uj hazban nem tetszett, hogy anyummal aludtam egy szobaban. Az also szinten volt egy konyha, egy wc, egy furdo, egy nappali es ket halo, a felso szintet nem epitettek ki lakhatonak. A mai napig nem ertem, nem is kerdeztem meg, hogy miert nem aludtak a szuleim egy szobaban.

Falun nőttem fel. Valamilyen szinten még most is ott lakom, vagyis most már inkább ingázó életmódot folytatok lassan két hónapja. Négy éves voltam amikor szüleim elváltak. Apám alkoholista, és egy cigány nővel csalta meg anyát. Mikor elváltak apám a bíróságon kijelentette, hogy inkább nem megy el dolgozni, minthogy kelljen fizetnie a gyerektartást. Nem is ismerem, akkor láttam utoljára személyesen, de valószínűleg nem ismerném meg. De őszintén szólva nem is vagyok rá kíváncsi. Ő számomra nem létezik. Túl sok olyan dolgot tett amelyek nem tűrik a nyomdafestéket. Javarészt anyai nagyszüleim neveltek. Van egy bátyám ő két évvel idősebb nálam. Meg voltak a tipikus gyerekkori veszekedések, de alapjában véve nagyon jó viszonyban vagyunk. Anya nagyon sok mindent megtett értünk és még most is. Állandó éjszakás műszakban dolgozott gyermek ápolónőként. Sőt még most is ugyanott dolgozik, csak most már nem állandó éjszakás. Családi nyaralásra viszont nem volt pénz. Iskolai kirándulásokra viszont amikor lehetett menni legtöbbször elmentünk. Illetve ott volt az asztmás tábor. Az is nagyon jó élmény. :) Mindenünk megvolt, és meg is van ami szükséges, de ruhákat, játékokat inkább csak ünnepekkor kaptunk, vagy ha éppen valamelyik nagyobb unokatestvér kinőtt valamit akkor azokat. A barátokat tekintve van olyan személy akivel 3éves korunk óta ismerjük egymást, és még mindig nagyon jóba vagyunk. :) Viszont vannak olyanok is akikkel már nem tartjuk a kapcsolatot, függetlenül attól, hogy mennyi ideje ismerjük egymást. Bulizni is viszonylag sokszor voltam, de ez is relatív kinek mi a sok. Nem minden héten mentem el, de volt olyan, hogy péntek este elmentem valahova, és csak vasárnap este mentem haza. Anya ilyen szempontból nagyon engedékeny, mindig csak azt kérte, hogy mondjam meg hol leszek és kikkel. Vele mind a mai napig nagyon jó viszonyban vagyunk, pedig csináltam én is olyan dolgokat amiket nem kellett volna, de ez alatt nem azt értem, hogy drogoztam vagy valami hasonló. Sőt, nagyon is elítélem a drogokat. A dohányzás az más dolog, legalábbis nálam, tudom, hogy azt sem kéne, de majd idővel le fogok szokni. Osztályaim is viszonylag jók voltak, persze voltak olyanok akikkel nem kedveltük egymást, de nagy harag nem volt senkivel sem, de a köszönésen kívül nagyon több szót nem váltottunk egymással. Mindenki el volt a maga kis környezetével.

Szóval röviden összefoglalva szerintem jó gyerekkorom volt, függetlenül attól, hogy anyukám sokat dolgozott.

18L

Nekem jó, és átlagos gyerekkorom volt. 3 éves koromig a mamámékkal együtt laktunk, úgyhogy én voltam a "főunoka", mivel ez csak nekem adatott meg; az unokatesóimnek és a húgaimnak nem. 3 évesen falura költöztünk, és megszületett a húgom. Nagyon szerettem, de fel kellett nőnöm, akkor már nem voltam kisbaba. Nem féltékenykedtem, nem jelentett megrázkódtatást.

Oviban volt egy nagyon jó barátnőm, akivel égetnivalóan rossz gyerekek voltunk, mindenkit kiközösítettünk, ezért eltiltottak egymástól. Vele azóta elváltak útjaink.

Suliban kezdetben nem volt sok barátom, elég népszerűtlen és magányos voltam. Ez elég mély nyomot hagyott bennem, nagyon rossz visszagondolni. 4. osztályban kezdtem barátokat találni, és lázadoztam. A felső tagozat áltsuliban azzal telt el, hogy végiglázadoztam, ennek ellenére jól tanultam. Néha kikaptam otthon, amit meg is értem, mert szinte hetente intőket kaptam, de ezt leszámítva jóban voltam a szüleimmel.

A hétvégéket és a nyarakat rendszerint a mamáméknál töltöttem a tanyájukon, ott nagyon jól szórakoztam, szerettem ott lenni. Hiányoznak azok az idők.

Középsuliban depressziós és evészavaros lettem, kilencedikben megbuktam, de pótvizsgán átmentem. A 10. év volt a mélypont, onnan felfelé vezetett az út. Most 18 éves vagyok, sikeresen leérettségiztem, sokat komolyodtam az utóbbi időben, de azért még nem áll szándékomban teljesen felnőni.

Összességében, bár volt 1-1 hullámvölgy, azért, így visszatekintve nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ilyen életem van, ilyen jó fej családdal.

Nekem, hála az édesanyukámnak nagyon jó gyermekkorom volt. Most 20 éves vagyok..Szüleim kívül az anyukám anyukája él, többi nagyszülő már meghalt..

Sokkal jobban szerettem az anyukám szüleit és a rokonságot..Apum feléről, csak a nagypapámat szerettem..

Apu(olyan nehéz kimondani ezt a szót, sajnos, hogy ezt kell írnom) kis korom óta iszik-iszik..már néha azt gondolom, hogy alkoholista..Anyuval akkor csak veszekszik ha részeg, stb. ez ment kiskorom óta..Mostanra meg már úgy elfajultak a dolgok, hogy már alig beszélnek...

"Apu" engem nem nevelt, le se szarott..mindene a kert, ahová a munkából az első útja vezeti, haza csak este jár, akkor is csak köszönünk, eszik, megy aludni és másnap ugyanez..Amikor részeg volt, utobbi időben már velem is szokott veszekedni, az előtt ez nem volt...

Nem szeretem őt, amiért ezt csinálja anyukámmal, aki csak szenved és én őt nem is érdeklem...Egyetemre járok, vizsgaidőszak alatt meg sem kérdezte, hogy hogy sikerültek, pedig büszke lehetne rám...Májusban, amikor már nem jártam suliba, mert megcsináltam az összes vizsgát és egyik reggel mentem dokihoz korán, azt kérdezte tőlem, hogy "Iskolába mész?"..Na ennyit tud a kedvem apám rólam...

Apum anyukája csak nemrég halt meg, azóta mégjobban magábafordult és utálja a világot meg szerintem minket is...most ott van anyja után az üres lakás, amit szerintem el fog adni és nem fogja nekem meg a barátomnak meghagyni...

Ennyit róla...

Most ott tartunk, hogy anyukám elszeretne tőle válni..Erre apám azt mondta, hogy őt a lakásból nem megy el(amit amúgy annó anyukám anyukája ajándékozott nekünk, bár mindkettő nevére van írva) és még nehogy az anyu járjon rosszul...Szóval, ha apámon múlna, szerintem kisemmizne minket!De az neki nem fog sikerülni..

Amúgy szép gyermekkorom volt, hála azoknak az embereknek, családtagoknak és barátoknak, akik mellettem álltak, segítettek és SZERETTEK!

L,20