Ez már kapuzárási pánik?

39 éves nő vagyok. Kiegyensúlyozott házasságban élünk, 3 gyerekünk van, és még mindig szerelmes vagyok a férjembe. Ő a szeretőm, jóbarátom, társam sok hétközapi tevékenységünkben, jó együtt lenni vele. Az utóbbi néhány hónapban (több külső hatás miatt, ezekről inkább nem írok, nem szeretnék túl konkrét lenni) el kezdtek érdekelni más férfiak is, pontosabban a véleményük rólam, és egész pontosan: érezni akartam, mennyire vagyok még hatással a pasikra. Kiderült, hatással vagyok, működik még nálam az a bizonyos vonzerő. A páromat nagyon szeretem, nem innen indult ez az egész "kiváncsiskodás", bár tény: udvarolhatna kicsit többet. Jót tenne a női önbizalmamnak. Ő nem annyira szavakban fejezi ki, hogy odavan értem, de elég, ha megérintem kicsit csábítóbban és kész van tőle. Mindig szívesen flörtöltem, de a férjemet soha nem csaltam meg. De ennyire fontos, mint mostanában, nekem soha nem volt, hogy halljam, milyen jól nézek ki 3 gyerek után, hogy ha 5-8 évet letagadnék, senkinek nem tűnne fel, stb. Nem voltam egy szép lány diákkoromban. Mostanra viszont beértem, jól érzem magam nagyon a bőrömben, szeretek élni. Táncolni, edzeni járok, jógázom, miniszoknyát hordok, és testresímuló ruhákat. Ezeket 20 évesen fel sem vettem volna, nem jártam diszkókba, bulizni, most annál inkább szeretem. Késői kamaszkor? Vagy fogadjam el, hogy ami elmúlt, azt ne lehet visszahozni? Szeretek tetszeni, jól esik, ha végigsímogat egy férfi pillantása. Ha őszinte vagyok, persze mennék tovább is, de elfogadom, hogy házasságban ezt nem tehetem meg. Nem mindig könnyű, de eddig ment... Mi van velem? Ez a kapuzárási pánik?