Ütödted vagy verted már meg a gyerekedet? Volt, hogy utólag már nem érezted helyesnek és nagyon megbántad?

Előttem szóló; nagy kár,hogy az én anyám nem ilyen. 12 éves koromig rendszeresen elgyepált minden hülyeségért: mert rossz jegyet kaptam (tök értetlen voltam a matekhoz)azért, ha eltitkoltam akkor meg azért :( Ütött mindenhol, nem nézte hová csap. És kizárólag haragból vert, hamar "elszállt" az agya. Soha semmit nem lehetett vele megbeszélni, amikor először megjött akkor jól körberöhögött, mert megrémültem :O Ja és azt is mondogatja mindig, hogy miért is nem ütött többet, hogy normális felnőtt legyek!!! Ma már 26 vagyok.Diplomás, dolgozó nő,lakásom is van és párom is. Gyereket mégse merek vállalni, mert rettegek, hogy úgy viselkednék vele, ahogy anyám velem. Bocsi, hogy hosszú lett.

Nem sokszor ütöttem meg a gyerekem, én inkább az ordítós fajta vagyok. De mikor mégis előfordult, hogy odacsaptam nem bántam meg. Igazából nem vagyok híve annak, hogy megüssünk egy gyereket, de vannak olyan helyzetek, amikor igenis megérdemli. Én is kaptam annak idején egy pár nyakast és túléltem. Némelyik kölyökre meg kifejezetten ráférne egy kiadós verés, amilyen bunkók tudnak lenni a mostani gyerekek.

A gyerek megütése azt jelzi, hogy a szülő tehetetlen. Nincs ilyen, hogy megérdemli a verést. Attól nem lesz "jó gyerek", csak megtanulja, hogy aki nagyobb, az erősebb. És majd ő fogja verni a gyengébbeket. Minket sosem ütöttek meg a szüleink (a fenekünkre se kaptunk), mégsem lett egyikünk sem megátalkodott gonosztevő. Pedig nem voltunk szentek.

Utolsónak, szerintem megütés és verés között óriási különbség van. Nagyon nem mindegy, hogy rácsapok a gyerekem fenekére, vagy agyba főbe verem.

Persze hogy nem mindegy. Mármint az ütés "intenzitása" meg a fájdalom szempontjából. De abból a szempontból viszont mindegy, hogy nem volt más stratégiád a helyzet kezelésére.

Akit érdekel egyébként, a velvet poronty rovatában volt már erről hosszas beszélgetés: [link]

A 2. válaszadónak: az én anyám ugyan ilyen volt, tök mindegy, hogy miért voltam rossz, mindig megvert. A 4-es jegy sem volt jó, azért is sokszor kaptam. Nem mertem neki elmondani semmit sem, mindig titkolóztam, mert féltem a kiszámíthatatlan reakcióitól. Azt hiszi elfelejtettem a dolgait, mert tény, hogy azóta sokat változott, főleg mióta nem lakom otthon. Egy dolgot viszont a verésekkel belém nevelt, soha nem ütném meg a gyerekem. Most 29 éves vagyok, van egy gyönyörű, 1,5 éves kislányom és ha olyat csinál, amiért a kezére vagy a popsijára csapna legszívesebben az ember, inkább elszámolok 3-ig és lenyugodva megpróbálom elmagyarázni neki, hogy miért nem szabad, mert nem akarok olyan lenni, mint az anyám. Engem szeressen a gyerekem és ne féljen tőlem, mert akkor szülőként megbuktam. Ne tarts attól, hogy olyan leszel, mint anyukád, hidd el jó lecke volt nekünk a gyerekkorunk, megtanított arra, hogy hogyan NE neveljük a "csemetéinket".