Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Hogyan érjem el hogy megbocsás...

Hogyan érjem el hogy megbocsásson?

Figyelt kérdés

13/F vagyok, és anyámmal két napja, nagyon összevesztünk. Először csak hülyéskedtünk, és nem szólt hozzám. Aztán komolyra vette (minden szó nélkül) és azt mondta hogy takarodjak a szobámba, meg ilyenek. Rohadt dühős voltam, de a tegnapi nap még jobban összevesztünk. Reggel óta nem beszélt hozzám, este pedig el akartam menni fürdeni. Apám mókásan rákérdezett anyámnál, hogy "akkor most nem beszéltek?" Amire anyám, olyan hangnembe válaszolt, amire nem számítottam. Olyat mondott, hogy bunkó állat vagyok. Erre azt válaszoltam, hogy ő nem tagadott le, mint saját gyerekét (reggel keresztanyámmal, direkt hangosan beszélgettek, hogy halljam, és azt mondta hogy "ő biztos nem az én fiam". Egyébként van egy ismerősünk, anyáék istenítik. Ő is 12. éves, lány, és kezdem úgyérezni hogy őt sokkal jobban szereti). Erre odajött, pofán vágott. Később keresztanyámmal beszélgettünk, és azt mondta, próbáljak meg bocsánatot kérni, mert ugyebár ő is a mi házunkba él. Mondtam neki, ok, de hallgassa. Odamentem, csak annyit mondtam neki "Anya -" és úgy ordított, mint tegnap "naaaa, takarodj, engem hagyjál békén". Mostmár megbántam, de hogy tudnék bocsánatot kérni? Egyáltalán kinek van igaza?


Kérlek segítsetek!


2011. júl. 17. 13:16
 1/2 anonim válasza:

szerintem írj neki levelet. írd le hogy mit gondolsz, vagy, hogy esett rosszul, de ne legyen túl bántó. a végén azért bocsánatot is kérhetsz- ha te is mondtál valami

bántót. nekem be szokott jönni

2011. júl. 17. 13:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

Írd le levélbe hogyan érzel, de próbálj meg arra törekedni, hogy ne legyen benne bántó dolog. Aztán a végére írd oda, hogy reméled semmi bántót nem írtál, mert nem a szurkálás a célod, hanem az átbeszélés, kibékülés. Ha pedig eddig mondtál, vagy tettél bármi bántót, akkor ne haragudjon, nem gondoltad komolyan!

Ha úgy érzed nem olvasná el, add oda apudnak. Kérd meg, hogy mondja meg anyudnak, hogy adjon egy esélyt, és legalább olvassa el mit írtál. Aztán hagyd, hagy közelítsen ő.

2011. júl. 17. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!