Miért nem vágyom már kapcsolatra?

Erre a kérdésre neked kell tudnod a választ, és ne aggódj, tudod is.

Persze, ha feltetted ide ezt a kérdést, akkor gyanús, hogy nem tudatos, kognitív szinten van a válasz. Vagyis hiába kérdezek vissza, nem tudsz rá válaszolni. (Hacsak nem becsapsz, és valójában játszmázni akarsz. Induljunk ki abból, hogy nem csapsz be.) :)

A tudatalattid bizonyára tudja a választ, vagy legalább azt, merre kell keresni? Ha tudatosan te mégsem tudod, akkor annak valószínűleg oka van. Valamitől véded magad, mert nem érzed elég felkészültnek, erősnek a válaszhoz a mostani lényedet. A folyamatos és fokozatos önismereti munka erre a "megoldás". Már, ha valóban érdekel a válasz, és hajlandó vagy rá időt, energiát, akár pénzt is áldozni. (A pénz úgy jön a képbe, hogy némelyik terápia, csoportos foglalkozás stb. nem túl olcsó.)

Elvileg van olyan lehetőség is, hogy viszonylag gyorsan kapj egy érdemleges választ erre, ám ha nem vagy felkészült rá, akkor könnyen előállhat olyan helyzet, hogy a teremben egyedül te leszel az, aki nem érti ezt a választ. Mert vakfoltod van rá, az egód óvja önmagát, és elhiteti veled, hogy nem is igazán akarod te ezt tudni / látni. Erről bővebben olvashatsz, ha rákeresel az "énvédő mechanizmusok" címszóra.

Ha jól érzed magad, akkor nincs semmi gond, élj szépen így tovább, és majd akkor foglalkozz ezzel, amikor majd gondot jelent! (Nem elhanyagolva azt a tényt, hogy a gyerekszülésnek megvan a maga biológiai ideje.) Nekem kicsit gyanús az a körülmény, hogy aki tényleg, de tényleg és igazából jól érzi magát, azt nem foglalkoztatja olyan kérdés, amivel nincs gondja. Ha a kérdésed felmerül, akkor ott már kell lennie valaminek, egy bármilyen kicsi valaminek akár, ami felszínre hozta a kérdést. Ez nem jelenti azt, hogy neked sokat kellene agyalnod ezen, csak azt, hogy nekem közléskényszerem volt, ezért elmondtam. :P

"De az olyan véleményeket nem szeretem amely szerint valami bajom van vagy félek."

Ez szíved joga. Csak semmin nem változtat. Ha nem félsz tőle, akkor tudod a választ. (Egyébként nincs olyan ember, aki nem fél semmitől és pszichésen nem beteg. Aki nem fél semmitől, az bizony beteg, a félelem természetes, és kell a túléléshez. Ahogy az előítélet is. Ezek csak elnevezések. Szintúgy a "normális", ami azt jelenti, olyan, mint a többség. Ezzel egyben lehet szinonimája a középszernek és az unalmasnak is. Nézőpont kérdése.)

"Úgy érzem ez a világ nem elég fejlett arra hogy elfogadjon olyan másságot ami nem árt senkinek."

Szintén jogod van ezt érezni. Az én szempontomból meg úgy látszik, hogy védekezel és hárítasz, miközben nem is volt "támadás". Miért fájna például nekem, hogy te milyen vagy? Nem fáj. Elfogadom, hogy ilyen vagy. Kérdeztél valamit, amire válaszoltam, amennyire tudtam. Az sem baj, ha nem akarsz gyereket. Baj akkor lesz, ha 60 évesen jönnél rá esetleg, hogy akartál VOLNA, de már nem lehet, odáig meg csak becsaptad magad. Ami megint szíved joga, nekem nem ártasz ezzel sem.

"Ha nem érdekelne akkor nem szúrnád oda a végén, hogy azért mégis csak neked van igazad és mégsem lehet máshogy élni mert úgyis megbánja az ember."

Ezzel egy gond van: Én ilyet nem mondtam. Talán Te érthetted így. Én feltételesen mondtam. ("lesz"+"esetleg") Ha nem következik be, akkor semmi gond.

A végén megint igazat adok, nem is én kezdtem róla beszélni, nekem természetes, hogy így van. Nem is félek attól, hogy nem vagyok teljesen normális. Elfogadom. Az más kérdés, hogy ettől még lehet jobb az életem, mint a "normális". Ha nekem ehhez pont az kell, hogy merjek beszélni a félelmeimről, azzal nem ártok senkinek. Másnak joga van elhallgatni a félelmeit, és azt hinni, hogy ettől lesz boldogabb. Akkor viszont nekem jogom van beszélni a félelmeimről, és azt hinni ettől leszek boldogabb. Egál. :)