Időről időre felkerül a téma: te is érzed úgy néha, h a családod inkább teher, mint áldás?

Az én szüleim a nap 99%-ában nem figyelnek ránk, soha nem is figyeltek (már nagy vagyok, így annyira nem érdekel, de gyerekkoromban nagyon rossz volt). Még ha nem fáradtak, akkor sem érdekeljük őket. Az az 1%, ami a mai napig megmaradt, az az, hogyha idegesek, akkor velünk kötekednek, minket csesztetnek kb azért is, hogy kint felhős az ég. Ma anyám már hajnali 4-kor rákezdte, aztán ha bunkón válaszolok, még én vagyok a szemét szerintük. Sajnos a szülő téma az a megszoksz vagy megszöksz kategória. :( Mást nem tehetünk, megváltoztatni nem lehet őket. A fő dolog az, hogy elkerüljük azt, hogy minket sértsenek, hogy mi szenvedjünk, hogy nekünk essen lelki bántódásunk az ő rossz természetük miatt. Mert a lelki sebeket még az elköltözés is csak lassan gyógyítja.

19/L

Igen, érzem.

Mivel apám alkesz, ezért nem könnyű. Anyám már nem él lassan 7 éve, de ő is sajnos szeretett a pohár fenekére nézni. Nem bántottak fizikailag, de lelkileg nem volt könnyű állandóan ittas szüleimmel együtt lenni.

Annyira nem is törődtek velem, de nem baj, 16 évesen már legalább érett voltam és talpra esett, és akkor jöttem össze párommal, akivel a mai napig együtt vagyok és szebb életet tervezünk magunknak, mint amiben részünk volt. (náluk az érzelmi zsarolás megy nagyon)

21/L