Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Mit tegyek? Már teljesen...

Mit tegyek? Már teljesen kivagyok!

Figyelt kérdés
az a helyzet, hogy 14éve s vagyok. van egy nővérem, akit az idők során eléggé megutáltam. a szüleink elváltak, anyámmal, és a mamámmal élek 10éve. tavaly volt egy bírósági ügy, mert mi a nővéremmel apánkhoz szerettünk volna költözni, mert itthon már nagyon szar volt, rosszul bántak velünk. de végülis abból nem lett semmi. eltelt már azóta egy év, anyámék nagyon megváltoztak. már kezdtem élvezni, meg minden( apához ugye 2 hetente hétvégenként szoktunk menni) de a nővérem megint bekevert. mi falun élünk, de apám élettársa meg a két(már középsulis) lánya városi, és mindig eljártak esténként bulizni. nah, hát az én 16éves nővérem is nagyon rákezdett, éjjel 3-4 óra felé jöttek haza..stb. nekem nagyon nem tetszett, főleg hogy anya nem is tudott róla! én meg lettem zsarolva, hogy ha elmondom, akkor tuti hogy nem mehetünk többet apához. így hát nem mondtam semmit. de tavasszal egyszer csak anyám egyik barátnője mondta meg neki, hogy a fia is ott volt a buliban, ahol a tesóm. ugye anya csak nézett, meg minden, és úgy alakult, hogy én egyedül mentem haza, és anyáék rákérdeztek hogy hol aludt a tesóm. ugye én tudtam, de először nem mertem elmondani, de én nem tudok hazudni(állítólag), és rájöttek az egész dologra. azóta hetekig anyám+a mamám hozzá se szólt a tesómhoz, nagyon ki voltak akadva, meg minden..egyszer aztán apám berontott hozzánk, miután anyám(mivel fodrász) levágta a nővérem haját, mert nagyon vékony volt a vége. na mind1, az a lényeg, hogy elkezdett ordibálni, meg megfenyegette a mamámat hogy megöli, meg ilyenek. én nagyon megrémültem, apámat így még sosem láttam! aztán anya hívta a rendőröket, lezajlott az ügy, meg minden..otthon is, a keresztanyám is, a szomszédok, mindenki azt mondta, hogy ne menjek fel, mert csesztetni fognak azért, mert elárultam hogy hol volt a tesóm. az első hétvégén még valami hülye hazugsággal nem nemtem el, utána pedig már nem is mondtam semmit, csak reggel jó korán elmentem otthonról, hogy ne legyek ott. aztán apám megint inditott egy ügyet, hogy a tesóm oda kerüljön, és ott annyi hazugságot hordott össze a nővérem, hogy húúú. nagyon belekevert mindenbe, meg tanúnak akart használni a bíróságon. amikor nem is volt igaz!! na, akkor egyszer beszéltem apámmal, össze vissza dumált, meg minden, és egyszer csak olyasmit mondott, hogy "ha nem a tesómmal lett volna, akkor nem lenne ez így". ti ebből most mit vettetek volna le?? hát én azt, hogy értem már nem csinálta volna ezt. hát ez volt május végén, most augusztus vége van, és nem beszéltünk azóta, meg nem is mentem. ami a legrosszabb, hogy így a papámat, és a mamámat sem láthatom, pedig nagyon hiányoznak! de ők sem hívnak fel, én meg nem tudom őket. júl. elején a tesóm oda került ideiglenesen. nekem nagyon jó itthon nélküe, ő nem hiányzik. de apa, meg a papámék nagyon! de már 5 hónapja nem voltam, anyáék sem akarják hogy menjek, mindig az van, hogy "majd ha lezárul ez az egész ügy" de könyörgöm, mikor lesz az??? teljesen kivagyok néha, főleg ha írnak a mostohatesóim, osztják az észt facebookon, apám is most írt, hogy hiányzom, de nem merek visszaírni hogy ti is, meg hogy én mennék, mert mi van, ha felhasználja a bíróságon? akkor anyuékat teljesen cserbenhagynám. két szék közül a pad alá esnék. mit tegyek?? már lelkileg és idegileg ki vagyok!!!!:(
2011. aug. 24. 17:04
 1/6 anonim ***** válasza:

Ahogy olvastam a történeted, el sem hiszem,hogy csak 14 éves lányka vagy. Nagyon inteligensnek és okosnak tűnsz.


Mondjuk azt nem értem,hogy miért ne írhatnál nekik vissza,hogy ők is hiányoznak? Ebbe igazán nem lehet belekötni. Szerintem írd meg nekik nyugodtan,de privát levélbe-üzenetbe írd,ne üzenőfalra!

2011. aug. 24. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 A kérdező kommentje:
köszönöm:) amúgy attól félek, hogy képes lesz, és felhasználja anya ellen ha írok neki privátot. pl. azt mondja, hogy ő nem enged el hozzá, amikor én mennék:( de lehet hogy írok.:)
2011. aug. 24. 18:42
 3/6 anonim ***** válasza:

Szia!


Írj nekem, Nekem más ,hogy vagyok, nincsenek barátaim iskolában mindig piszkálnak valami miatt utálok oda járni.

Meg ,hogy tanárok se nagyon bírnak , az iskolában. Ők is olyanok mint az osztálytársaim, ha sebezhető vagyok egyből piszkálnak.

2011. aug. 24. 19:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:
köszi:)
2011. aug. 25. 12:56
 5/6 anonim ***** válasza:

Kitartás!

Neked és Szebb jövőt!

2011. aug. 26. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 A kérdező kommentje:
köszi szépen!
2011. aug. 26. 16:07

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!