2 és fél hónap után még mindig nem bírtam lezárni magamban, Meddig fogok még szenvedni?

22:15

Igen én is így vagyok vele, hogy amikor már kicsit könnyebbnek érzem meg már egész jól elvagyok, jön egy több napos mélyrepülés, amikor megint eszembe jut az egész és akkor mintha tőrt döfnének belém újra. Aztán újra jönnek a kattogások (amiknek tudom, hogy semmi értelme), hogy ha akkor és akkor nem így viselkedtem volna, ha azt a megjegyzést visszaszívtam volna, ha korábban észrevettem volna jeleket, tehettem volna valamit...stb. És ez az, hogy basszus tudom, hogy ez tiszta hülyeség, mert tökéletes nem vagyok és nem is lehetek és ugyebár ha szeretett volna, elfogadott volna a rossz tulajdonságaimmal is, de valahogy olyan nehéz. Néha már képes vagyok elengedni ezeket a gondolatokat, de aztán visszajönnek. Alapból elég rágódós fajta vagyok sajnos, nem az a fajta, aki megrázza magát és leszarja a dolgokat. Irigylem azokat, akik így túl tudnak lépni bármin. Anyukám mondja mindig, hogy "lapozz". Hát igen, ha ez olyan könnyű lenne... Az egyik barátnőm pszichológus és azt mondta nemrég, hogy egy ilyenen teljesen túljutni kb. 1 év, mert ez is hasonló gyászreakciót indít el az emberben mintha egy közeli hozzátartozód halna meg. Remélem, tényleg így lesz, mert már én is utálom ezt az állapotot és ilyenkor marha pipa vagyok az exemre és bőszen átkozom és hasonló "jókat" kívánok neki. Ismerkedni semmi kedvem, múltkor buliztam és mindenkiben csak egy bunkó vadtulkot vagyok képes látni meg amúgy sem hiszek a módszeres párkeresésben, minden eddigi kapcsolatom úgy kezdődött, hogy tök véletlenszerűen találkoztam velük, csak úgy a semmiből. De eddig őt szerettem a legjobban, nagyon benne voltam ebben a kapcsolatban, jó irányba változtatott az egész, kedvesebb, háziasabb, nőiesebb lettem... Bocsi a regényért, szívesen olvasom a te gondolataidat is. 25 vagyok amúgy:)

Sziasztok!

Hát igen, 1 év telt el azóta, hogy szakítottunk. Az egy év alatt folyamatosan hullámzott az egész, kb fél év után kezdtem azt érezni, hogy kezdek túllépni, de így is voltak hullámvölgyeim. Nem mentem tönkre bele, nincs ilyesmiről szó, csak azóta is előfordul, hogy elszorul a szívem mint pl. most, mert tudomásomra jutott, hogy neki már van új barátnője. Aki (mintha ez is Murphy törvény lenne...) sokkal csúnyább, jelentéktelenebb mint én. Egészen meglepődtem, mert exemnek mindig kimondottan a szép lányok voltak az esetei. Ez a csaj meg csúnyácska arcú, rossz alakú, egybe van az egész, amorf. Persze az, hogy én női szemmel fel nem foghatom, mit eszik rajta az exem, nem jelent semmit, hiszen lehet valami abban a csajban, ami nagyon megfoghatta, bármi lehet, tudom. Csak akkor is szar most kicsit megint. Tudom, hogy ez az élet rendje, hogy az ember nem marad magányos, de ezt tök igazságtalanságnak érzem, hogy az exem előbb lelt párra, holott ő volt velem az inkorrekt, én sokkal jobban megérdemelném már a boldogságot.

Azóta volt 1-2 pasi persze nekem is, de ezek csak kavarások voltak, érzelmileg negyedannyira se fogtak meg mint az exem anno, mikor megismertem. Inkább ettől vagyok kétségbe esve, hogy már soha senki iránt nem fogok így érezni. Hogy rossz emberre pazaroltam a legszebb érzéseimet. Emiatt neheztelek rá a mai napig. Hogy mondta volna már pár hónap után, hogy neki ez így nem megy, hogy nem szerelmes és hagyjuk... De így az időmet rabolta. Próbálok bízni abban, hogy engem is kárpótolni fog még az élet egy másik nagy szerelemmel. Addig meg befejezem az egyetemet és tudatosan építgetem a jövőt. A szerelmet úgyse lehet tudatosan tervezni. Most ez a legjobb, amit tehetek.

Sziasztok :)

nem, azért azt nem mondanám, hogy nevetek ezen, mert életem legfájdalmasabb időszaka volt ez akkor 2 éve. Ma már őszintén szólva azt is lesz*rom, él-e, hal-e a drágalátos exem, inkább csak a rá elpazarolt időt bánom. Több olyan jó pasit szalasztottam el miatta, akiknek a kisujjáig nem ért fel. Utólag alakultak úgy a dolgok, hogy felismertem ezt. Azóta, mióta kiírtam ezt a kérdést, újra szerelmes lettem másba, de sajnos nem illettünk össze... Most ismét bekerült a látóterembe valaki, de még mindig keresem az igazit. Nagyjából ennyi a helyzet. Aki hozzám hasonlóan érez most, ahogy én én éreztem ilyenkor kb 2 éve, annak üzenem, hogy minden elmúlik. A fájdalom is. Én se hittem volna és nekem is nagyon sok időbe telt, de újra mosolygok és újra érdekelnek a férfiak.