Van itt olyan, aki nem beszél az apjával? Mióta? Miért? Hogy bírjátok?

Nálunk a gyerekkor nehéz volt, nem is emlékszem sokra belőle, úgy mesél néha néha keresztanyám róla, de sírva. Gyerekként szinte ,,fényűző" életet éltünk, mert apám annak köszönhetően, hogy kint dolgozott mindent megadott. Azonban mivel anyánk volt velünk, sajnos sok probléma volt, s legalább minden héten volt egy nagy veszekedés. Most, hogy már apám végleg itthon van, abszolút megromlott a családi hangulat, s pontosan azért mert egoista, és más véleménye nem számít, csak az övé, mondhatni diktátori szerepkörben van. Már nem is beszélek vele, de Anyámmal sem nagyon, csupán arra várok, hogy elköltözzek itthonról, már testvéreim egy fivérem megtette ezt. Sajnos az elnyomás nagyon jelen van nálunk, s itt mondhatom azt, szép a külseje, de rohadt a belseje, sajnos a mi családunkra ez igaz.

Kedves válaszadó, örömmel, s együttérzéssel olvastam soraid, s örölök, hogy sikerült saját lábadra állni! Sok sikert az élethez!

Érdekes, de az előttem szólóhoz hasonlóan én sem beszéltem az apámmal. Igen, 15 éve. Pár napja meg elhunyt. Tele lett a tüdeje vízzel (pia, züllés, mozgásszegény életmód)és belehalt. És nem érzek semmiféle hiányt vagy betöltetlen űrt. Ugyanúgy alszom ma este is mint tegnap. Nem is ismertem...

23/F

Olvasva a kommenteket komolyan megdöbbenek. Én 6 éve nem beszéltem apámmal, de ez komoly lelki terhet okoz nekem. Az én apám nem ivott, drogozott, inkább a szóbeli bántás volt a jellemző. Fizikai csak ritkán, nem vert mondjuk rendszeresen övvel (de amikor a torkomnak ugrott azt nem bocsátom meg). Tudom ez kívülről gyengének tűnhet és néha én is úgy érzem, hogy nem tettem jól, hogy 16 évesen elköltöztem tőle anyámhoz. Máskor viszont eszembe jut, hogy az új nője érkezése után egyáltalán nem beszélgettünk, maximum csak annyit, hogy kritizáljon, megalázzon. A pohár ott telt be amikor kértem tőle 1000 Ft-ot mert el akartam menni egy amatőr focitornára és a nevezési díjra kellett a pénz. Ekkor nagyon agresszívan viselkedett, meg is rángatott pedig nagyon jól keresett. Két autót tartottak fenn a nőjével, de nekem alig voltak ruháim, mikor átköltöztem anyámhoz elszörnyedt, hogy két (!!!) táskányi cuccom volt összesen.

Sokat gondolkozom rajta, hogy fel kéne vele venni a kapcsolatot, mert már önállóan élek a párommal, közel sem tudna úgy hatni rám, mint régen. A harag, a sértettség pedig teljesen felemészt, amolyan tipikus sérült lelkű emberré váltam felnőtt fejjel. De úgy érzem ha felvenném vele a kapcsolatot nem tudná elengedni a sértettségét, plusz a nőjével sosem voltam jóban és hát ugye ezek a dolgok együtt járnak. A helyzet tehát bonyolult és nem tudom mit tegyek. Volt valaki aki ilyen helyzet után sikeresen kibékült az apjával/anyjával?

Én a 9-es válaszadó vagyok. Azóta már beszélünk anyámmal,szoktam is járni hozzájuk,de csak húgom miatt,mert ő vele lakik. Megtűröm,mást nem tudok rá mondani. Próbálkoztam vele,hogy megbeszéljük a régi sérelmeket,de kb egy ceruzában több megbánás van,arról nem is beszélve,hogy fingom sincs,hogy győzte meg magát arról,hogy az normális,ha a 13 éves lányodat sz.rrá vered,miközben a drága nagymama lefogja. Mamámat se bírom elviselni,mert ha ottvagyok náluk,jön a sopánkodás,hogy milyen rossz unoka voltam. Csak mert nem voltam hajlandó megtagadni az apámat a szüleim válása után. Csak azért nézek be néha hozzájuk,mert idősek.

23L