Mit tegyek? Férjem és én mást akarunk, így attól tartok útjaint szétválnak. Egyáltalán mit tennél a helyemben?

Javasold azt, hogy ő egyúttal végeztessen vaszektómiát (vezeték elkötése a herénél), hogy máskor ne kerüljön ilyenre sor.

Az már az ő testét érintené, ha ellenkezik, hivatkozhatsz arra, hogy ugyan kicsit bűntudatod lenne, de úgy gondolnál rá, mint egy kis szövetdarabra a heréjében, ami nélkül simán lehet élni - és több becsúszott gyerek sem lesz.

Így már ő is érintetté válna és talán jobban körül kellene járnia a témát.

TE vagy terhes, a döntés a te kezedben van. Ha nem tudod elképzelni, hogy abortusz után normálisan tudj élni, akkor ne tedd meg. A férjednek egyrészt ezt mondd meg világosan, mármint hogy neked az a sejtcsomó már gyerek, és nem tudod elpusztitani, másrészt keress össze a neten olyan eseteket, ahol abortusz után a nö és a házasság is tönkrement emiatt.

Azt is mondd meg, hogy inkább elválsz töle, mint megtenni ezt, viszont adott esetben tényleg meg kell tenned. Elköltöznöd nem feltétlen neked kell a gyerekekkel, de azért nem könnyü három gyereket egyedül felnevelni, mégha az apa esetleg segit is.

Tanácsot nem tudok adni, de egy sztorit elmesélek. Egyik ismerősöméknél hasonlóképpen alakultak a dolgok. Csak ott az anya nem igazán szerette volna a 2. babát. Ezer más okból mégis megtartották. Megszületett a kicsi. Egy kisbaba mindenkit levesz a lábáról. Mindenki imádja a kislányt. Az anya is belátta, hogy jól döntött, nem adná már semmiért. Talán már túlontúl is szeretik / kényeztetik az előzmények miatt. Viszont az abortusz környéki vita kapcsán eltört valami a házasságban. Hiába a gyönyörű kislány, hiába a szeretet azok a viták beleégtek a szülőkbe. Tönkre ment a házasság. A gyerekek miatti látszat megmaradt, de a bolond is észreveszi a mindennapos (egyéb ok nélküli) feszültséget a szülők között.

Szóval ha úgy érzed, hogy se így se úgy nem fog menni, akkor érdemes szerintem a költözés gondolatát fontolgatni. Mindegy, hogy leveszi-e a lábáról a párodat az új kis jövevény vagy sem, de ami eltört, az eltört.

Mondjuk én könnyen beszélek, mert engem akárhány gyerekkel szívesen fogadnának vissza a szüleim, ezt mindig meg is mondták, és a helyzetünk is megengedheti. Nem kéne a pénz miatt egy pasival se maradnom. Úgyhogy ilyen körülmények között és nem várnék egy napot se. Milyen ember az ilyen? Még egy tízen évesről el tudom képzelni, hogy nem élt még eleget ahhoz hogy felmérje mit is jelent az abortusz, mert egy fiatal felnőtt nem tudja ezeket a dolgokat átérezni, és mások szenvedését sem. De a te férjed már felnőtt ember, és mégis ilyen érzelmi szinten van. Gratulálok. Gondolod ha neked valami bajod lesz melletted áll? Kivág mint macskát... Ebbe is nyugodtan gondolj bele. Ez egy kőszívű önző ember. Lehet hogy nehéz egyedül 3 gyerekkel, nem tudom a szüleid mennyit tudnának segíteni, de én amondó vagyok, ha nem vagy még olyan öreg, és a későbbiekre nézve szeretnél magad mellé egy támaszt, egy olyan férfit aki szeret, akkor most kell lépni. Igaz, lehet 40-esen is találni párt, de ugye egyre nehezebb. De dönthetsz úgy is, hogy nem érdekel milyen lesz később, nincs segítséged, nem tudod egyedül nevelni a gyerekeidet, akkor maradj vele, de tudd, hogy soha a büdös életbe nem számíthatsz erre az emberre, és amint a gyerekek nagyok lesznek, úgyis el fogsz válni, de akkor már nehezebb elölről kezdeni, nem beszélve arról, hogy egy szarkupacot fogsz látni valahányszor a férjedre nézel.

Tudod nekem mikor 20 éves voltam, együtt jártam egy pasival. Nagyon oda voltam érte. Egyszer azt mondta, valahogy felmerült a téma, hogy ha netán teherbe esnék, akkor majd elküld abortuszra... rettentően kikészültem (ő akkor már 28 éves volt) de elhitettem magammal, hogy biztos nem gondolja komolyan, aztán rá pár hónapra kiderült, hogy nem is szeret engem annyira. Úgyhogy leszűrtem a következtetést, hogy aki nekem ilyet mond, az egy önző barom, és azonnal le fogok lépni. Ez után szerencsére nem fordult elő többet hogy ilyen pasiba fussak.

Sajnálom hogy így alakult és hogy csak most tudtad meg kivel élsz együtt. Bár meglepetések mindenkit érnek.

Tényleg nehéz helyzetben vagy. Szerintem azt tedd mérlegre:

-megtartod a babát, és a férjeddel szétmentek, vagy ha együtt is maradtok, akkor sem lesz ugyanolyan

-vagy elveteted, akkor viszont benned valami végképp megváltozik (el is hiszem), és ahogy írtad, ezek után nem tudnál vele együtt élni. Viszont - ahogy írásodból kiderül - lesz egy életen át tartó lelkiismeret furdalásod, és amikor a 2 gyerekre nézel, mindig arra gondolsz, ha az a 3. itt lenne.... Lelkileg ez sokkal nehezebb lenne, mint azt feldolgozni, hogy a férjeddel szétmentetek.

Én a helyedben elállnék, és azt mondanám, hogy mindenképp megtartom, vele vagy nélküle. Ha nem akar ebben partner lenni, nem kell. De akkor ennyi volt. (Egy ismerősöm is volt így, és majdnem belehalt, műtét után nem volt elég oxigén a tüdejében, fuldokolva ébredt az altatásból). Szóval tegye mérlegre, hogy ez nem annyi, mint egy körömvágás. Ráadásul gondolom a 2 gyerekről maradtak ruhák, kiságy, stb., illetve 3 gyerekkel jelen helyzetben könnyebb anyagilag kijönni, mint 2-vel. Ezeket is említsd meg neki.

Anyósék tudnak róla?