Hogy kezelitek a szüleitek "játszmáit", érzelmi zsarolását? Adnátok tippeket? (Ld bővebben)

Szerintem a rövid út:

Ő úgy beszél, hogy másmilyennek kellene lennetek, ti úgy beszéltek, hogy másmilyennek kellene lennie, legalábbis így tűnik.

Ez az ami fárasztó.

Arról kell beszélni, hogy ki mit szeretne (önmagának a másiktól), ha a másikat ez nem érdekli, csak azért is imádja magát úgy, ahogy van, nem kell találkozni sem karácsonykor sem húsvétkor.

A találkozás csak erősíti azt a tudatot, hogy "valójában minden rendben van, csak néha összekapunk, nem fontos."

...és minden folytatódik úgy, ahogy korábban volt.

Ha magára marad felébred, ha akkor sem, akkor nincs kit felébreszteni.

A "mindenképpeni" találkozásokkal (kell, mert kell) nem csak ti maradtok a "malomban", hanem ő is.

Másrészt nem manipulálható az ember ott, ahol világos a tudata. Egyszer végig kell menni tudatosan panaszain, egyáltalán valódi-e amit mond veletek kapcsolatban?

Ha nem hibáztatok, akkor nincs mit kijavítani. Ha hibáztatok és nem javítható mert idejét és lényegét vesztette nem kell vele foglalkozni.

Ha tényleg van valami ma, amit nyilvánvalóan javíthattok, ami aktuális azt tegyétek meg, de mindenféle gondolatát nem kell dédelgetni azzal sem, hogy vitatkoztok vele, azzal sem hogy meghallgatjátok újra és újra.

Nem lesz fárasztó ha nem erőltettek rá véleményeteket.

Nem lesz lelkiismeret furdalás, ha nem abból táplálkoztok amit beszél és irreális, hanem abból ami tényleg van.

Ha mégis találtok valamit amit rosszul tesztek ma akkor sem lesz lelkiismeret furdalás, mert éppen foglalkoztok a valódi problémák valódi megoldásával.

(Mondjuk valódi probléma alatt olyasmit értek, hogy talán esetleg segíthetnék neki valamiben, ha szüksége van valamire egy idősebb embernek, vagy akárkinek a saját életében. De olyasmit nem neveznék valódinak, hogy szerinte hogyan kellene élnetek, mert az a ti saját dolgotok.)

A hosszabb út:

Arra figyelni, amit nektek mond, azt keresni, hogy miért beszél? Mi az igazi baja? Miért lett ilyen viselkedésű egy ember? Ha úgy tetszik megismerni a gyerekkorától előre... Együttérzést teremteni a valódibb énjével.

A jó dolgaira figyelni. Minek tudott örülni? (és egyébként minek tud ma örülni?)

Mindegy mit panaszkodik másokról. Fontosabb, hogy mire vágyik ő önmagának?

Tehát valahogy úgy hallgatni, úgy kérdezni, mintha egy gyerekkel beszélne az ember, aki valóban érdekes a kérdező számára.

Élje meg, hogy figyelnek rá, de ne élje meg, hogy "hülyeségeinek" tekintélye(amit itt nem is tekintélynek tűnik, maximum félelemnek) miatt kap figyelmet.

Ha van erre lelki erőtök, az a jobb, ha azt éli meg, hogy önmagatok miatt figyeltek rá.

Úgyhogy szerintem ez 2 lépés:

1. Eltávolodni az irrealitástól, a hipotetikus vitáktól mindkét félnek.

2. Egymásra figyelni.

A kettő közt talán évek is eltelhetnek, de nem kell siettetni.

Mostmár van merszem visszaszólni, hogy fejezze be a drámázást, mert szánalmas. Gyerekkoromban marhasok kellemetlen évet okozott a viselkedésével, mostmár elhajtom a francba.

Nagyon szeretem anyut, de mindennek van határa, így a hisztizésnek is!

21/L