Kérdezők! Hasznosak voltak a családi problémátokra adott tanácsok? Mennyire fogadtátok meg azokat?

Nem voltak hasznosak, és általában azt is megbánom, amikor másoknak adok tanácsot.

Én egy tipikusan őszinte ember vagyok, mindent tiszta szívből és jó szándékkal mondok, még akkor is, ha a kérdező nem arra a válaszra számít, hanem - mint említették előttem is - csupán megerősítésre.

Nekem szakmám is, hogy segítsek, támaszt nyújtsak, ezért eleinte ide is szívesen írtam, de rájöttem, hogy nagyon sok a buta, nyavalygós, jódolgában butaságokon rágódó ember, aki - persze szigorúan név nélkül - pocskondiázni meri a másik tapasztalatokon, jóindulaton alapuló válaszait.

Egyébként meg itt mindig csak az egyik fél szemszögéből olvasható a probléma, így viszont nehéz javaslatot adni. Pláne, ha lehurrognak, amikor csak annyit írsz, hogy először saját magán gondolkodjon el mindenki...

Nekem igazából sokat segítettek az itt feltett kérdéseimre adott válaszok!

Lehet még az is hogy nem pont úgy tettem, de önbizalmat adott és könnyebben túlléptem egyes időszakon, vagy átgondoltam még egyszer és másképp láttam dolgokat!

Úgyhogy nekem hasznosak voltak!

Úgy gondolom, hogy sok embernek sokat jelent hogy ide írhat, problémájával fordulhat! Itt meghallgatják, próbálnak segíteni és elsőre nem ítélik el mindjárt, próbálják megérteni a dolgokat és lehet más szemszögből látják és így a kérdezőt is másfelé tudják terelni!

Persze hozzá kell tenni hogy a válaszolók nem ismerik teljesen a kérdező körülményeit, így teljesen jó választ nem tudnak adni, de ha már kicsit is jobb a kérdezőnek tőle az már nagyon sokat jelent! Pláne a mai világban, mikor nagyon kevés emberre számíthatunk!

De persze itt is van kivétel, hiszen van aki csak kötözködni jár fel erre az oldalra és vér komolyan vesz dolgokat. És azért mert más másképp gondol más dolgokat letámadja, elkezd vitát, veszekedést gerjeszteni. Ez elég szomorú!

Itt úgy kell hozzáállni a kérdéshez, hogy a lehető legszélsőségesebb dolgokat is elfogadjuk és átgondoljuk és ezek tudatában válaszoljunk. Ha nem tudunk akkor inkább nem írjunk semmit!

Én amúgy minden ilyen vitát el szoktam olvasni elejétől a végéig és néha elszörnyedek hogy felnőtt emberek hogy tudnak ilyen apróságokon veszekedni! Nem szabad! Sok felnőtt szinte kis gyerekként viselkedik egy-egy válaszadás alkalmával, és néha rosszabb mint egy két éves gyerek aki a játékáért, akaratért, elképzeléséért küzd!

Ezt mind nem veszekedéskeltés miatt írtam, sőt! Azért hogy aki így tesz, nézzen magába és legyen belátóbb!

Meg azt nem szeretem még mikor a pontozgatás a legfontosabb dolog! Én soha nem pontozok és nem is érdekelnek a pontok! Na ez is olyan gyerekes! Mi múlik a pontokon? Semmi!

De ha elolvashatom különféle emberek, talán nagyon különböző válaszát az nagyon sok tapasztalatot tud adni számomra! Nekem ez a legfontosabb! Én szinte minden kérdést el szoktam olvasni, ami család, gyerek, és a mindennapi élettel kapcsolatos és próbálok belőle tanulni! És csak akkor válaszolok, ha úgy érzem megfelelő választ, vagy legalább vigasztaló, bíztató választ tudok adni!

Nekem nagyon sokat jelent hogy ide írhatok! Sokszor az itt eltöltött idő és válaszolás, olvasás lendít ki a hétköznapi dolgokból és nehézségekből, és más problémáit, dolgait olvasva valahol örülök, vagy inkább úgy mondanám hogy megnyugszom, hogy másnak is vannak problémái, és hogy én is ugyanolyan hétköznapi ember vagyok mint bárki más. Persze nem örülök, hogy vannak másnak problémái, mert bárcsak ne lennének, de jó érezni, hogy nem egyedül küzdök! Hanem vannak társaim a küzdelemben! Az élet küzdelmében! És nem utolsósorban az a legjobb mikor segíthetek valakinek saját élettapasztalatommal, vagy legalább adhatok neki néhány szép percet, míg válaszom olvassa!

Én amióta megtaláltam ezt az oldalt azóta minden nap felnézek! És köszönöm hogy ez az oldal van! Már olyan mint egy "barátnő" számomra!

Nyolc hónapja én tettem fel ezt a kérdést:

http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__egyeb-ker..

Akkor nagyon ki voltam bukva, mert anyósom egyszerűen lehetetlenül viselkedett. Szinte mindenki azt válaszolta, hogy hozzá se menjek így a páromhoz, aztán meg hogy mielőbb költözzünk el, én az egyetem mellett vállaljak teljes állást, a párom másodállást (hja, akkor még nem volt válság), és húzzunk el albérletbe.

Ehhez képest a következő történt: az esküvő megvolt, azóta a lehető legjobban élünk, anyósom már nem szól bele az életünkbe, és amikor egy hónapja kiderült, hogy szeptemberben Finnországba költözünk (ehhez pedig még támogatást is kapunk valamilyen formában az EU-tól), már csak hümmögött, de nem szólt semmit.

Én már átnézek rajta, ha valamit nagyon erőltet, akkor végighallgatom, és utána azt csinálom és úgy, amit és ahogy én szeretném. Most már enged háztartást vezetni, mert tudja, hogy örömmel csinálom, és ez nekem fontos. A főztöm is jobban ízlik neki, mióta látja, hogy minket a férjemmel soha többé nem lehet elválasztani egymástól... Jah, a páromnak azóta újra van szakálla, kijelentette, hogy soha többé nem fogja leborotválni, anyósom meg fejre is állhat. :P :) Most már ő is látja, hogy itt választania kellett a múltja és a jövője között, és engem választott. :)

Úgyhogy summa summarum: nem fogadtam meg a tanácsok többségét, és nekem lett igazam. Itt is bebizonyosodott, hogy a kellő kitartás mindig meghozza a gyümölcsét, hiszen ha akkor nem megyek hozzá a páromhoz, most már az új esküvőt nem tudnánk finanszírozni, ha akkor otthagyom az egyetemet, akkor most két hét múlva nem tudok államvizsgázni, és ha albérletbe költözünk, akkor nem tudunk spórolni a külföldre költözésre. Így tudtunk. :) Szóval a kérdésre adott válaszokat én inkább egyfajta külső véleményként kezelem, és csak akkor fogadom meg, ha értelmét látom.